Festünk, főzünk, társasozunk – Piedone hagymás babja

Mindig elszégyellem magam, amikor kreatív anyukákkal találkozom, akik térülnek-fordulnak, köveket és akrilfestéket vesznek elő, vagy éppen színes lapokat és a gyermekek számával megegyező mennyiségű ollót, dekupázsoláshoz való szalvétát és cserepeket, ragasztót, kartont, csillámfestéket, lósablont varázsolnak az asztalra, és egész sereg gyereket képesek lekötni egymagukban, nemhogy csak a sajátjaikat.
Hát én nem ilyen vagyok.
Nekem nem jutnak eszembe ilyesmik.
Legszívesebben mindenkit elhajtanék olvasni, mert legszívesebben én is olvasok, gyerekkoromban is folyton olvastam, nem voltam egy rajz- és technika-zseni, most sem vagyok az.
De úgy döntöttem, ez így tovább nem mehet. Ezért aztán tegnap egy merész húzással háztartási csomagolópapírt, vízfestéket és ecseteket vásároltam, a papírt ráfektettem a nappaliban levő asztalra – pont egyezik a méretük -, és mindenkit nekiállítottam festeni. Nekem aztán egyik gyerek se írja majdan a memoárjaiba, hogy “anyám sosem festegetett velünk”, ezt megelőzendő most pedig kézműves foglalkozás lesz, kész. 

Egész jól szórakoztam. Én. Meg Zsófi is. Nonó, Bence és Bálint kicsit szálltak csak be, a kötelező mértékig.

Ez pedig a mai világbéke-projekt; úgy gondoltam, megpróbálkozhatnánk egy közös alkotással, hogy nem mindenki azt fest, ami eszébe jut (persze, az is jó), hanem együtt hozunk létre valamit, ami jól néz ki.
Azért Amerika van a földgömbön, mert ezt volt a legegyszerűbb előrajzolni.

A fiúk inkább fogékonyabbak voltak a főzőcskézésre, ezért aztán a mai ebédet jórészt velük készíttettem el.
Hagymás babot.
Úgy tizenegy körül, miután nagyjából végeztem a délelőttre előirányozott munkáimmal, megkérdeztem itthon tartózkodó csemetéimet, hogy mi legyen az ebéd. A szokásos “nem tudom”-on kívül most konstruktív hozzászólás is érkezett Bence részéről: hagymás bab! “A mama szokott olyat csinálni” – tette hozzá.
Jó, akkor itt a szalonna, légyszi, vágjátok kockára – adtam ki az utasítást kedvesen, ámde határozottan.
– A mama sosem tesz bele szalonnát – szögezte le Bálint.
– De én teszek – szögeztem le én.
– De az nem kell bele – vitatkozott velem, mint aki élvezi.
– El nem rontja, az biztos. De tudod mit, hívd fel a mamát, és kérdezd meg.
– Oké.
A mama tényleg nem tesz bele szalonnát, mint kiderült, azonban megerősített abban, hogy elrontani nem fogja. Így végül is én győztem, és a srácok már vágták is, mint a kisangyalok. Bár abban nem vagyok biztos, hogy a kisangyalok vágnak szalonnát… De ha az angyalok is esznek babot, akkor valakinek csak fel kell kockáznia ezt a hozzávalót, nem igaz…?
A hagymát Bálint szeletelte, a második fejnél egyszer csak a konyhaablakhoz rohant, és derékból kihajolt, hogy ne lássuk, amint a könnyek végigfolynak az arcán. Férfibüszkeség.

Hozzávalók:
20 dkg füstölt kolozsvári szalonna (jó húsos)
1 ek zsír
5 fej lila hagyma
1 nagy konzerv fehérbab (80 dkg-s, az Aldiban szoktam venni)
1 kis konzerv vörösbab (40 dkg)
2 konzerv hámozott paradicsom
3 gerezd fokhagyma
oregánó
bazsalikom
bors
só

A szalonnát kockákra vág(at)juk, 1 ek zsíron, egy nagyobb lábasban szépen elkezdjük kiolvasztani. Közben felvágjuk a hagymát vékony csíkokra. Amikor a szalonna már szépen pirul, rádobjuk a hagymacsíkokat. Jó sokáig (legalább 20 perc) lassú tűzön dinszteljük.

A hámozott paradicsom konzervek tartalmát egy kis tálba öntjük, botmixerrel összeturmixoljuk. Az eddigiekre öntjük, jól elkeverjük, és tovább főzzük lassú tűzön. (Én szeretem jó sokáig, legalább még fél óráig. Ha túlságosan besűrűsödne, kevés vizet öntök hozzá.) Ekkor kerülnek bele a fűszerek, a fokhagyma, és a szükséges mennyiségű só is.

 A babot a végén adjuk csak hozzá, mivel konzerv, és főzni már nem kell. A levéből épp csak egy kicsit öntöttünk le.
– Várjatok, lefényképezem – mondtam a fiúknak.
– Felteszed a blogra? – kérdezte Bálint. – Mert én akkor nem lehetek ám rajta…!
Oké.

Bence bezzeg szívesen vállalja a szereplést, mondtam neki, mosolyogva keverd azt a babot, fiam.
– De hát hogy néz az ki, hogy vigyorgok bele a lábasba?
– A Stahl Judit is mindig mosolyogva keveri az ezt-azt, aztán látod, milyen sokra vitte. Úgyhogy, vigyorogj csak, fiam, azon ne múljon…

Bence egyébként újra aktivizálta magát, mint blogger, és finoman lobbizik nálam most már napok óta, hogy esetleg megemlíthetném itt a blogon, hogy akik régebben olvasták őt, hát mostanában újra ír… A finoman lobbizás egészen pontosan azt jelenti, hogy valahányszor leülök a géphez, az én kis fiacskám megjelenik az ajtóban, boci szemeit rám mereszti, és alig hallhatóan lehelli:
– Írtál..?
Nem. De majd fogok. 
Bence egyébiránt a társasozást szorgalmazza, kedvence a Scotland Yard, erről is megemlékezett tegnapi bejegyzésében…

Miközben épp csak forrt még egyet a jó sűrű hagymás bab, készült a világbéke-projekt is. Zsófi szorgalmasan dolgozott rajta.

Jó ég, milyen púposan áll ez a gyerek.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)