Először az a cím jutott eszembe, hogy Kaki és guba, de úgy gondoltam, azért ez egy gasztroblogba (még ha csak ál is) nem igazán illik, tehát némileg disztingváltam, és egy semleges verzió mellett döntöttem.
A következő történt.
A tegnapi vihar ideje alatt Bogyó átszökött legkedvencebb szomszédaink telkére – több járatot rendszeresített oda magának az utóbbi időben, ahol finom csemegékkel is ellátták egy-két alkalommal; olyannyira magáénak érezte aztán már azt a területet is, hogy miután átszökött, elkezdte őrizni az ő házukat, és megugatott minden járókelőt. Nos, tegnap, miután átment, már nem elégedett meg a telekkel: mivel nyitva volt a ház ajtaja, és éppen dörgött-villámlott, beszaladt, felment az emeletre, és elhelyezett egy kedves kis csomagot a fürdőszobában.
Amikor kopogást hallottam, meglepődtem; a szomszéd Ági állt az ajtóban, csuromvizesen (már esett), kezében hozva Bogyót, és kedvesen, ámde határozottan felhívta a figyelmemet arra, hogy azzal a kerítéssel most már tényleg kellene kezdeni valamit. Mert bár már nagyjából feltakarították a bűzölgő kupacot, nem igazán szeretnének még egy ilyen programot.
Úgy éreztem, ide a puszta szavaknál (elnézést, bocsánat, nagyon sajnálom) több kell.
Mivel a héten tökélyre fejlesztettem a mákos guba sütésének tudományát, ezzel a tányérnyi különlegesen finom desszerttel fejezünk ki kollektív megbánást a történtek miatt.
Öntet is jár hozzá. Vaníliás.
Remélem, kiengesztelődnek…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
kakifeltakarításban mostanában jó vagyok, postafordultával küldhetitek Bogyót, meg a gubát!
Na, pont ezt akartam én is írni. Aki etetgeti a szomszéd kutyáját, az ne sírjon, hogy átmegy hozzá. Amúgy is: az egyik legfontosabb dolog, amit meg kellene tanítanotok Bogyónak, hogy ételt csakis Tőled, esetleg a szűk család tagjaitól fogadhat el. Vannak ugyanis kevésbé jó szándékú emberek a világon. Én biztos nem szeretném a kutyámat kínok között, görcsökben fetrengve találni, csak mert bekapott egy fincsinek tűnő, mérgezett kolbászdarabkát. Annyi ilyet hallani kutyás körökben. Tudod, olyan ez, mint a gyerekek és a cukrosbácsi. Alap.
Szegény Bogyó, megijedt a nagyidőtől, azért tojt be a szomszédéknál. A mákosgubás engesztelés rendben van – sokmindenért kiengesztelődnék egy ilyen gubától -, de a kertjavítás mellett nem árt felhívni a szomszéd figyelmét, hogy főleg étellel ne kecsegtesse Bogyót. Ő ugyanis van annyira intelligens, hogy egy-egy jó falatért újabb lyukat ás a kert alatt és úgyis átmegy. A Morfondír blogomon beneveztem egy játékba, néhány kérdésben kíváncsi lennék a véleményedre. Nézz be hozzám oda is, részletek a linken: http://torzsasok.blogspot.ro/2012/07/kerdezz-felelek-jatek.htmlElnézést, de az előbb rossz linket adtam meg, emiatt töröltem a bejegyzést, de ide ugyanazt másoltam vissza.
NHné, tkp még pont Bogyó hiányzik nektek…:))
Nyakifánt, nem sírtak, hogy átment… Sőt, nem is szóltak érte soha. Csak ez most meglepte őket. De amikor tegnap vittem a gubát, nem is értette, akinek odaadtam, hogy ezt most miért. Hiszen nem történt semmi különös…:)
Alíz, köszi! Hú, nem is könnyű kérdéseket tettél fel…:)
Esetleg lehetett volna a bejegyzés címe ebenguba:-))amúgy csodás a gubarecepted! Bogyó tekintetének pedig nem lehetet ellenállni.Eszter Luxembourgból
Hogy Alíz hajnali hozzászólása hogyan került végül az enyém után, miközben arra reagáltam, az már a blogmotor titka marad.Azt mondták, hogy csinálni kéne valamit a kerítéssel: tehát sírtak. :-)A múltkor beállított hozzánk egy kissrác, karjában egy bozontos kis kutyával, hogy nem kell-e nekünk. Szegény, biztos összeszedte valahol, otthonról meg kivágták vele, hogy: “Fiam, ide be nem teszed a lábad ezzel a döggel.” Aztán járta végig az utcákat, hátha befogadják valahol. Úgy megsajnáltam, nekem se lehetett kutyám gyerekkoromban. De most az építkezés alatt szó se lehet róla, pedig jópofa kis vakarcs volt. Remélem, sikerült neki egy jó helyet találnia…
Nyakifánt, án tudom Alíz hozzászólásának a titkát: a korábbit törölte, és újraírta, immár utánad, mert rossz linket tett be először.:)
most keveredtem ide, és hát ez a bejegyzésen könnyesre nevettük magunkat párommal:) tudom, csúnya dolog a káröröm, dehát ha az embernek két hasonló kaliberű dögje van, hasonló képességekkel, akkor már együttérzésből is csak nevetni tud:) bogyót mindenkinek:)