Bálint egész komoly mennyiségű pénzt gyűjtött az utóbbi időben, amelyből különböző beruházásokat eszközölt a napokban. Az egyik egy profi Philips hajnyíró gép (Erik, a kis unokaöcsi elnevezése szerint “hajautó”) vásárlása volt tegnap.
Bár nem voltam elragadtatva az ötlettől, mert hogy miért kell azonnal elverni a pénzt (haha, bagoly mondja), azt kell mondanom, jó döntésnek tűnik. A gép akkumulátoros, ennél fogva nem kell a zsinór hosszúságához igazodni használat közben; a fiúk egymás haját nyírják az udvaron egész délelőtt, eleinte az én folyamatos, most már csak időnkénti felügyeletemmel. Meg kellett állapítanom, hogy Figaro, a helyi fodrász elveszített két kuncsftot.
Bence volt az első alany, még tegnap este kezdődött az ő hajnyírása, a fürdőkádban.
Itt még látható, egész hosszú haja van |
Reggel, kis kiigazítást követően – mert ő olyan amcsikatonás séróra vágyott – ilyen lett:
A fehér csík egy kiskori sérülés (biciklivel lépcsőn le) maradványa |
Ezzel tökéletesen, mondhatni maradék nélkül elégedett voltam, jobban sikerült, mint vártam. Ám ekkor, Bálint igazítani akart még Bence frizuráján, és középen végigtolta a hajnyírót a fején, véletlenül kisebbre állítva a hosszúságot, mint amilyen az alany hajának mérete volt.
Újra kellett méretezni tehát mindent.
Délelőtt 10.30 |
Jelenleg itt tartunk; eszembe jut az esetről a fafaragó öreg székely, aki reggel nekiállt egy nagy farönköt faragni.
Elment a háza előtt a szomszédja, és megkérdezte:
– Mi lesz abból, szomszéd?
– Ebből, fiam, gerenda! – válaszolt a székely.
Nem sokkal később a szomszéd megint elment a ház előtt, látta ám, hogy az öreg még mindig nagy munkában van, ugyanazt a rönköt faragja egyre kisebbre.
– Hát mégis, mi lesz ez szomszéd?
– Ebből, fiam, kocsirúd.
Dél tájékán a székely térdig érő forgácsban ült, és még mindig faragott. A szomszéd újra kíváncsiskodott:
– Mi lesz ez?
– Ebből, fiam, székláb.
Estefelé már nagy forgács gyűlt össze az öregnél, de ő még mindig faragott. A szomszéd persze ismét érdeklődött:
– Kicsi ez széklábnak is, mégis mi lesz ez, szomszéd?
Mire az öreg:
– Ebből, fiam, fogpiszkáló… ha el nem rontom már megint…
Most már csak abban bízom, hogy estére nem két kopasz gyereket fogok látni.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Ha kopasz lesz, majd megnől 😉
Ja, és mivel csinálod ezeket a feliratos képeket?
Amikor beillesztem a képet, és rákattintok, kijön egy sor, amiben felkínálja többek között azt, hogy felirat hozzáadása. Hát, azzal.
Aha….épp mint fiam első szülinapja előtt szűk 2 héttel.Gondoltam 2 hét elég lesz egy akkora gyereknek lenyírni a sérőját, beleszámolva némi ellenkezést.Gyerek nem ellenkezett. Én meg csodásan megnyírtam. Aztán gépnek a zegzugaiból eltávolítottam a maradék elbújt hajakat, mikor igazítani valót láttam. És akkor úgy jártam mint a srácok: kisebbre állítva tettem rá a buksira, és adj gázt. Szerencsére még úgy is maradt belőle, de a váltás egyből hatalmas lett. Azóta is élvezi a hajnyírást.
Estefelé elsétálok arra, hátha még akkor is nyírják egymás haját a srácok! 😀
Nekem a férjem járt így a saját hajával… (Annyi a különbség, hogy ő nem eltévesztette a beállítást, hanem a gép nem indult el neki, és azt hitte, rosszul állította be a méretet, és ezért folyamatosan állítgatta azt. Végül -kínjában és dühében- rácsapott a gépre, mire helyrepattant a rosszul feltett alkatrész, és elindult a gép: súlyos csíkot hagyva az én uram feje közepén – homloktől tarkóig… Innentől nem volt visszaút.)Mondjuk, ő tanár, és persze nem iskolaszünetre időzítette a programot, hanem pont karácsony elé… javalltam, napközben is hagyja fején a sapkáját. Nem tette. Aztán egy ablakban meglátta magamagát, és ő volt az egyetlen, aki úgy istenigazából halálra rémült a végeredménytől. Szerencsére téli szünet végére felismerhetővé szelidült ő is :))
Nyár van, ilyenkor mindent szabad. Hajat nyírni, körmöt festeni, tetkót feltenni….. lényeg, hogy élvezik.