Van egy kellemes kutyás ismeretségünk, Anna (néni); sétáltatás során ismerkedtünk meg vele, rendkívül nyílt, barátságos, karakán, cirka hatvanas hölgy. Budapesti származású, de már elég régóta itt élnek Vonyarcon. A gyerekei Ausztriában dolgoznak, ám szinte még sosem láttam egyedül – szerintem, ahogy mi is gyakran betérünk hozzájuk, ugyanígy betér a község számos lakója. Mint kiderült, a szomszédaink is gyakran megfordulnak náluk.
Nos, Anna még májusban mondogatta nekünk, hogy majd a nyári szünetben, ha akarunk, minden reggel mehetünk vele reggel hétkor úszni, mert ő akkor szokott.
Ja, persze, gondoltam magamban, majd felkelek fél hétkor, nyári szünetben, amikor pont az a jó, hogy végre tovább aludhatok.
De a gyerekek fülébe bogarat ültetett, azt én már akkor láttam. Bence júniusban többször is említette, hogy majd ha kitör a nyári szünet, akkor megyünk reggelenként Anna nénivel, hű, de jó lesz.
Hű, de jó, gondoltam én.
Tegnapelőtt már konkrétan kérdezte Anna, hogy na, akkor megyünk-e, én bizonytalankodtam, a gyerekek rávágták, hogy persze. De órát senki nem állított be reggelre, nyolc után ébredtek fel. Az úszás elmaradt.
Tegnap este viszont, amikor Bencéhez bementem, láttam ám, ott nyomkodja a telefonját.
Kérdem, hát te mit csinálsz? Beállítom az ébresztőt, mondja erre. Hat harmincötre.
Ó, anyám, hát tényleg nem úszom meg a koránkelést?
Ma reggel arra ébredtem, Bence settenkedik oda hozzám, és finoman ébresztget:
– Anya…
– ‘gen…?
– Kelj fel, megyünk úszni, tudod…
– Ó, Bence, biztos…? Nem akarsz inkább aludni…?
– Nem, gyere, már a Hanna [nálunk időző unokatesó] meg a Zsófi is felöltöztek!
| Indulás… |
Éreztem, hogy ezt most nem bliccelhetem el. A konyhába vánszorogtam, bekapcsoltam a kávégépet, amíg bemelegedett, a fürdőben magamra öltöttem a fürdőruhámat. Megittam a jól megérdemelt kávét, a gyerekekbe próbáltam valami kis reggelifélét erőltetni, de teljesen be voltak indulva. Menni kellett.
Anna meglepődött, hogy az ifjú korosztály ilyen létszámban képviselte magát ezen a korai órán, hát még amikor elmondtam, hogy valójában ők akartak jönni, én nem…
A víz csodálatos volt. Klassz meleg, Annával jól beúsztunk, a gyerekek a bójákon belül játszottak. Delfineset.
Már hazafelé arról győzködtek, hogy ugye, holnap is jövünk?
Attól tartok, nem hagynak elkényelmesedni az elkövetkező jó két hónapban…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
