Tortasütést most már csak egészen rendkívüli esetekben vállalok, lévén, hogy én magam hívtam fel családom figyelmét a tavalyi esküvői torta-projekt után, hogy ha még egyszer el akarnék fogadni ilyesmi megbízást, fenyegessenek meg életveszélyesen.
Aztán persze vannak olyan kérések, amire nem mondhatok nemet. Ilyen volt ez is, amikor Pisti barátunk hívott fel azzal, hogy nem sütnék-e neki két darab 6 szeletes tortát. Egy osztrák borászatban dolgozik ugyanis, ahol az a szokás, hogy a születésnapos tortával vendégeli meg mindkét hattagú szőlőmunkás brigádot.
Gyors fejszámolást tartottam; vasárnapra esett a sütés, a hétfői szállodaismeret vizsga előtt éppen, hát, ha tényleg két kis gyors csokitorta kell, akkor végül is, miért ne, hát persze.
De hogy mégse végezzek olyan gyorsan, naná, hogy megbonyolítottam a dolgot kissé magamnak, és nem két hatszeletes tortát, hanem tizenkét óriásmuffint készítettem csokifondant bevonattal, marcipán szőlővel díszítve – ám nem bánom, mert amint a visszajelzésből meggyőződtem róla, a “Szőlőmunkások óriásmuffinja” nagy sikert aratott.
Ezúttal használtam fel a még Ausztriában vásárolt “Big muffins” muffinpapírokat, “Toppits” márkájú, és nem kell muffintepsibe tenni, csak simán beletölteni a masszát és kész. 8 cm átmérőjű a forma alapja, szép nagy sütik lettek benne. A bevonathoz a már korábban reklámozott aldis csokifondant-t vettem elő a spájzból – de be lehet vonni kevés tejszínnel összeolvasztott étcsokival akár.
Mivel a vizsgára koncentráltam sütés közben is, ezért csak a dobozba kerülést követően készítettem egy gyors fotót a sütikről (két szinten helyezkedett el 6-6 darab).
Hozzávalók:
4 tojás
25 dkg cukor
2 dl olaj
2 dl száraz vörösbor
30 dkg liszt
1 sütőpor
3 ek cukrozatlan kakaópor
baracklekvár
marcipán massza
A tojást a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olajat, a vörösbort, ezt követően a adagonként eloszlatjuk benne a sütőporral elkevert lisztet, és a végén a kakaóport.A masszát osszuk el nagy tepsire helyezett 12 óriásmuffin papírban (vagy két tepsi normál méretű muffint kapunk).
180 fokos sütőben 25 perc alatt megsülnek a sütik.
Ezt követően mindegyiknek levágjuk a tetejét, megkenjük pl. baracklekvárral, majd visszahelyezzük a kalapokat. Felmelegítjük a fondant-t, bevonjuk vele a muffinok tetejét,és már csak gyurmáznunk kell apró golyócskákat a marcipánmasszából – ezt a feladatot a gyerekekkel végeztettem el.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Milyen volt a vizsga?
Jó, jól sikerült.:)
De szépek! Külön megérte, hogy a vizsga is sikeres volt, kár lett volna kihagyni!
Kérem szépen, 12.37 van. Hol a mai olvasnivalóm?A vizsgához gratulálok!
Kérem szépen, tessék az archívumból olvasgatni! :-))
Lehet, hogy az idők folyamán elkerülte a figyelmemet, de a “szőlőmunkások” szóról jutott eszembe, hogy megvan-e még a birtokotok, amiről mindenféle klassz bejegyzés született?
Hát az jól elkerülte!:))Kb. egy éve nem csináljuk már, így nem lehetett, hogy nem vagyunk ott folyamatosan. Itt az utolsó gazdálkodós poszt:http://www.maimoni.hu/2011/04/konnyes-bucsu.html