A gyerek megleckéztetett
Márciusban meséltem nektek Bálint felvételijéről, arról, hogy nem sikerült oda bekerülnie, ahova szeretett volna, oda viszont igen, ahova én jónak láttam.
Azt is írtam, hogy egyáltalán nem akartam fellebbezni, protekciót felhajtani meg pláne nem, kerüljön csak oda, ahova sikerült, jó lesz az.
Ám a gyerek könyörögni kezdett nekem azért, hogy írjak fellebbezést. Mérlegeltem, és úgy döntöttem, megteszem neki azért, hogy felnőtt korában ne vághassa a fejemhez, hogy miattam nem járhatott a gimnáziumba, angol szakra. Olyan fellebbezést írtam, amiben két rendkívül gyenge érvet sikerült felmutatnom, sőt, a végére oda is írtam, hogy tudom, nem ezek a legütősebb indokok, de azért bízom kérelmem pozitív elbírálásában.
Na, a levelet elküldtem, Bálint már három nap múlva nézegetni kezdte a postaládát, ó, mondtam neki, az még nagyon korai, majd valamikor május végén. Valahányszor szóba került a téma, igyekeztem rávezetni, hogy ne bízzon túlságosan a sikerben, mert minimális az esély, hogy felvegyék; nincs protekciónk.
Legutóbb tegnapelőtt hoztam szóba a dolgot.
– Bálintkám, fel vagy arra készülve, hogy ha nem vesznek fel a gimibe, a Közgázba fogsz járni?
– Fel, anya.
– El tudod fogadni?
– El. De én minden nap imádkoztam azért, hogy felvegyenek. És fel fognak venni, tudom.
– Oké, csak van úgy néha, hogy az imára nem az a válasz jön, amit az ember szeretne. Aztán később, sokszor csak sokkal később kiderül, hogy jobb is volt, hogy másképp történt, nem úgy, ahogy elképzelted.
– Rendben, anya – mondta a gyermek, aki mostanában idejének jórészét azzal tölti, hogy az idegeinkre próbál menni. Kamaszodik rendesen, azt az édes kisfiút már csak nyomokban lehet felfedezni benne, aki egyszer nekem reggeli közben mesélte, hogy álmában odament hozzá Jézus, és azt mondta neki, hogy bátran imádkozzon, és kérjen tőle, mert mindig meghallgatja. Hát, gondoltam most, e beszélgetésünk végén, legyen neked a te hited szerint…
És mit ad Isten, ma érkezett egy tértivevényes levél, amelyben értesítenek, hogy Bálint fiamat felvették a gimnázium emelt szintű angol nyelvi fél osztályába. Ez ellen aztán már nem is fellebbezhetek.
Le voltam döbbenve.
– Látod, Bálint, pedig nem is volt protekciód… – mondtam, majd helyesbítettem: – Vagyis, ha jobban meggondoljuk, a legnagyobb protekciód volt, ami embernek lehet.
Szóval, a gyerek leckét adott nekem. Arról, hogy nincs reménytelen helyzet. És ha hiszek valamiben, akkor nem kételkedem. Ha nem kételkedem, akkor az meglesz. Mert erről szól a hit.
Hasonló bejegyzések:
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)