Mai Móni

A gyerek megleckéztetett

Márciusban meséltem nektek Bálint felvételijéről, arról, hogy nem sikerült oda bekerülnie, ahova szeretett volna, oda viszont igen, ahova én jónak láttam.
Azt is írtam, hogy egyáltalán nem akartam fellebbezni, protekciót felhajtani meg pláne nem, kerüljön csak oda, ahova sikerült, jó lesz az.
Ám a gyerek könyörögni kezdett nekem azért, hogy írjak fellebbezést. Mérlegeltem, és úgy döntöttem, megteszem neki azért, hogy felnőtt korában ne vághassa a fejemhez, hogy miattam nem járhatott a gimnáziumba, angol szakra. Olyan fellebbezést írtam, amiben két rendkívül gyenge érvet sikerült felmutatnom, sőt, a végére oda is írtam, hogy tudom, nem ezek a legütősebb indokok, de azért bízom kérelmem pozitív elbírálásában.
Na, a levelet elküldtem, Bálint már három nap múlva nézegetni kezdte a postaládát, ó, mondtam neki, az még nagyon korai, majd valamikor május végén. Valahányszor szóba került a téma, igyekeztem rávezetni, hogy ne bízzon túlságosan a sikerben, mert minimális az esély, hogy felvegyék; nincs protekciónk.
Legutóbb tegnapelőtt hoztam szóba a dolgot.
– Bálintkám, fel vagy arra készülve, hogy ha nem vesznek fel a gimibe, a Közgázba fogsz járni?
– Fel, anya.
– El tudod fogadni?
– El. De én minden nap imádkoztam azért, hogy felvegyenek. És fel fognak venni, tudom.
– Oké, csak van úgy néha, hogy az imára nem az a válasz jön, amit az ember szeretne. Aztán később, sokszor csak sokkal később kiderül, hogy jobb is volt, hogy másképp történt, nem úgy, ahogy elképzelted.
– Rendben, anya – mondta a gyermek, aki mostanában idejének jórészét azzal tölti, hogy az idegeinkre próbál menni. Kamaszodik rendesen, azt az édes kisfiút már csak nyomokban lehet felfedezni benne, aki egyszer nekem reggeli közben mesélte, hogy álmában odament hozzá Jézus, és azt mondta neki, hogy bátran imádkozzon, és kérjen tőle, mert mindig meghallgatja. Hát, gondoltam most, e beszélgetésünk végén, legyen neked a te hited szerint…
És mit ad Isten, ma érkezett egy tértivevényes levél, amelyben értesítenek, hogy Bálint fiamat felvették a gimnázium emelt szintű angol nyelvi fél osztályába. Ez ellen aztán már nem is fellebbezhetek.
Le voltam döbbenve.
– Látod, Bálint, pedig nem is volt protekciód… – mondtam, majd helyesbítettem: – Vagyis, ha jobban meggondoljuk, a legnagyobb protekciód volt, ami embernek lehet.

Szóval, a gyerek leckét adott nekem. Arról, hogy nincs reménytelen helyzet. És ha hiszek valamiben, akkor nem kételkedem. Ha nem kételkedem, akkor az meglesz. Mert erről szól a hit.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Anonymous says:

    Általános iskola 8. o-ban én is imádkoztam, hogy kerüljek be az áhított szakközép iskolába. Ez nem sikerült, de az ima meghallgatásra talált. Gimnáziumba kerültem, egy nagyon jó közösségbe, ahol jobban is tanultam. Úgy érzem, Isten vezet. Azóta sok idő telt el, sok imádságom nem teljesült, de jobb lehetőségek jöttek be. Erzsébet

  2. flyingbride says:

    Szerintem nagyon jófej dolog volt, hogy megírtad a fellebbezést ^^

  3. erdna says:

    ” A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. ” (Zsidókhoz írt levél 11,1) Ennyi 🙂

  4. leda says:

    Hú, ez igazán komoly lecke… Számomra is!

  5. vvivien says:

    Teljesen feldobott ez a kis történet. Gratulálok a fiadnak! Mellesleg az én lelkemnek is jól esett egy picit, jó, hogy megírtad :))

  6. Lencsilány says:

    Egyszer az egyetemen az egyik tanárom azt mondta nekem, hogy mi modern emberek teljesen félreértelmezzük a hitet. Hinni valamiben nem azt jelenti, hogy elhiszem, hogy létezik. Hinni annyit jelent bízni: rábízni magunkat valakire, és bízni abban, hogy ő tud mindent,amit kell.Nagyon tetszett a lecke, és az is, hogy így el tudtad fogadni:)!

  7. VÁGY, HIT, ELVÁRÁS!Gratulálok Bálintnak!Ha lehet egy tanácsom, most kezdjen Sikerfüzet írásba.Glória

  8. Orsi says:

    Csodálatos megtapasztalás!

  9. Szitya says:

    Móni!Azt hiszem, ezt én is egy leckének érzem most…Gratula a Fiatalembernek!!!!

  10. Nóra says:

    Szia!Már régóta olvasgatom a blogod, de főleg azóta izgi, hogy Keszthely és környékéről is írsz. Keszthelyi vagyok, azaz voltam, már 6 éve Pesten élek, de rendszeresen hazajárok szüleimhez és nálad tudom meg a helyi újdonságokat pl. fitness játszótér felnőtteknek lent a parton, amit nem rég ki is próbáltam:) Na minden esetre nem vagyok nagy kommentelő, de gondoltam most írok. Ha a posztban a két említett iskola a Vajda és a Közgáz, akkor szerintem a fiad sokkal jobban járt az angol szakkal. Én is ide jártam, a közgázról meg annyit, hogy nagyon lehúzza a diákokat, nem az oktatás színvonala miatt, arról nem sokat tudok, de a közeg olyan, hogy a jobbakat is lehúzza. Legalábbis pár éve így volt.

  11. Anonymous says:

    Ez igen! Bálint, hegyeket fogsz elmozdítani! 🙂 Dóri

  12. Jehudit says:

    Hajrá Bálint, ez csak a kezdet! 😀

  13. Timi says:

    Ebbe most beleborzongtam. Adja Isten, hogy ilyen maradjon Bálint!Gratulálok neki, nem csak a felvételihez, és szép éveket a gimnáziumban 🙂

  14. Sziranszki says:

    Így ez egy nagyon szép kezdet! Gratulálok! A felvételihez és a fiadhoz egyaránt! 🙂

  15. Kisvakond says:

    Gratulálok, és minden Jót kívánok!

  16. kikocs says:

    És olyan jókor jött most nekem ez az írás! 🙂 Köszönöm!És gratulálok, a felvételhez is, a fiadhoz is és a nevelésedhez is 🙂

  17. Manka :-) says:

    Köszönöm, hogy megírtad a posztot és a fellebbezést is! :DHalleluja! Istennek jó a humora és a nevelési módszerei is. 😀

  18. Erika says:

    Hát ez csodálatos!! Megkönnyeztem ezt a posztot! Köszönöm, hogy megosztottad velünk 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!