Császármorzsa újra, ezúttal sütőben

• maimoni
• 2012-04-29

Tegnap beszélgettem valakivel telefonon, aki megkérdezte, különben hogy vagyunk, mert az mostanában a blogról nem derül ki.

Lehet, hogy tudattalanul megfogadtam zsidóegyetemes ex-padtársam tanácsát, és tényleg zárkózottabb lettem…? Vagy csak nem történt velünk olyan sok dolog mostanában; vagy, ami történt, az valamilyen oknál fogva tényleg nem publikus. Vagy, akiről írhatnék, mert megérne egy tanulmányt, nem írhatok, mert kamasz, és valószínűleg örihari lenne a dologból. Pedig biztos hozzá tudnátok szólni a témához sokan.

Marad a főzés, az olyan ártatlan, nem fáj senkinek, nem sértek vele senkit, nem szólok be vele, pedig néha szívesen megtenném.

Ilyen volt az étkezőnk, mögötte elképzelhető a konyha.

Tegnap Bence fiam az ő számítógépükön  fotókat talált a régi lakásról, én pedig nagyot sóhajtottam, hogy milyen klassz is volt ott az a konyha, amit saját igényeimnek megfelelően találtam ki én, a magasságomhoz volt igazítva, minden kézre állt, itt meg… Nem szeretem, amiben most dolgozom, és ez egy gasztroblogger számára igazi csapás, elhihetitek. Még ha csak álcáztam magam annak, akkor is. Aki ezt a konyhát összerakta, nem főzött benne, az biztos, legfeljebb teát meg kávét.

Mindezek ellenére nem vágyom vissza a régi lakásba, félre ne értsetek, csak az után a minőség után sóhajtozom, ami ott volt. Feltett szándékom, hogy ha legközelebb költözünk, a választásnál nagyon hangsúlyos lesz, hogy milyen a konyha. Mondom ezt most. Persze, amikor kiadó házat kell keresni, az ember kompromisszumokra kényszerül, mert vagy nem elég nagy, vagy nagyon lepukkant, vagy a világvégén van, satöbbi, satöbbi… Ahol most vagyunk, minden szempontból jó, nagy is, szép is, jó a hely is, csak hát a konyha…az lehetne jobb.

Nem nyafognék, de most már késő.

Már nyafogtam. A továbbiakban inkább főzzünk…

Egyszer már feltettem a császármorzsa receptjét ide a blogra, aztán én magam sem készítettem valami sűrűn, mert meglehetősen komoly izommunkát igényel az a változat. Most olyan receptet kerestem, amely tepsiben süthető, csupán időnként át kell keverni.

Nagyon jót találtam itt, bár azért némileg változtattam rajta.

Amúgy, direkt vadászom az olyan recepteket, ahol fehérjét kell habbá verni, mert hosszas elvonás után, miközben azon tűnődtem, érdemes-e 4000 forintért habverőfejet rendelnem a kis Braun robotgépemhez, végül az Aldiban megláttam 3500 forintért egy szimpatikus kis gépet habverő-és dagasztókarokkal, és egy merész húzással megvettem.

Azóta minden nap habot verek.

Hozzávalók:

80 dkg liszt

6 tojás

8-10 dl tej

20 dkg vaj

25 dkg cukor

mazsola

1 citrom reszelt héja

Tehát, a tojások sárgáját 20 deka cukorral, meg 10 deka puha vajjal habosra keverjük. Hozzáadjuk a lisztet és a tejet, több részletben, váltakozva, a citromhéjat és a mazsolát is, majd simára keverjük.

Fél órán át pihentetjük.

Előmelegítjük a sütőt 210 fokosra.

A fehérjéket a maradék cukorral kemény habbá verjük, és a masszába forgatjuk. A maradék vajjal vastagon kikenünk egy mély tepsit, amely elég nagy ahhoz, hogy ezt a rengeteg masszát befogadja.

Sütni kezdjük, majd kb. 15 percenként alaposan átforgatjuk.

Szépen szét fog esni, csak győzzük kivárni.

Kb. egy óra alatt éri el a kívánt állagot, nekem legalábbis ennyi kellett. Azonnal lehet tálalni.

Annyira finom lett, hogy a család kifejezett kérése az, hogy ezután így készítsem mindig.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)