Az egyetem után azt hiszem, először barista tanfolyamra fogok beiratkozni. Vagy női szabó képzésre, de ezen még gondolkodom.
Szombaton ugyanis a kávé iránti elkötelezett rajongásom táptalajára éltető eső cseppjei hullottak a Kreatív Kávérfórumon. A rendezvényre a Corinthia Hotelben került sor Budapesten, ahol a baristák több kategóriában mérték össze tudásukat.
Hát, nem könnyű pálya.
A klasszikus barista versenyben a versenyzőknek 15 perc alatt kellett elkészíteniük a négytagú érzékszervi zsűrinek 4 eszpresszót, 4 kapucsinót, illetve 4 szabadon választott kávéitalt. Előtte 15 percük volt a holmijuk kipakolására, utána 15 perc a elrakodásra. Miközben készítették az italokat, prezentálniuk is kellett, beszéltek a felhasznált kávéról, a felhasznált ízesítőkről, hogy mit, miért, hogyan készítenek.
Drámák voltak. Az egyik fiú például nagyon jól kezdte, de úgy belemelegedett a beszédbe -a keze meg közben nem járt -, hogy teljesen kicsúszott az időből. Aztán, egy igen szimpatikus lány nem a saját őrlőjét hozta, hanem az ottanit használta, ami finomabbra volt állítva, mint amit ő megszokott, viszont szokása szerint tömörített, és hiába várta, nem folyt le az eszpresszója. Csak harmadik próbálkozásra, de addigra szegény olyan ideges lett, hogy kapkodni kezdett, és már nem is nagyon beszélt. Tényleg sajnáltam, mert ügyes volt a szabadon választott kávékreációja, liofilizált, és mozsárban összetört málnával szórta meg a pohár szélét, klassz lehetett az ízhatás.
A képen láthatjátok az egyik versenyzőt, amint éppen tejet tölt a pohárba, vele szemben az érzékszervi zsűri feszülten figyeli minden mozdulatát, a másik két fehér inges a technikai zsűri, ők a munkafolyamat precizitását, tisztaságát tartották szemmel: a kávégépnek folyamatosan tisztának kellett lennie, sehol nem lehetett szétszóródott őrlemény, nem lehetett ujjlenyomat semmin, még a shakeren sem.
A versenyzők saját zenéjükre dolgoztak, ez sokat segített nekik az időben való tájékozódásban. Ennek ellenére többen nem tudtak a 15 percen belül maradni, és nem egy olyan eset volt, amikor 14:57 után kiáltotta a barista, hogy “time!”, azaz befejezte a feladatot.
A verseny ideje alatt bor-, pálinka-, kávékóstolás is volt, továbbá édességeket forgalmazó cégek termékeiből lehetett falatozni. Többször visszatértem a cupcake-es asztalhoz: ezt a terméket kóstoltatták, nekem ízlett. Állítólag nem tartalmaznak mesterséges anyagokat, én elhittem, és boldogan ettem. Erre a napra felfüggesztettem a fogyókúrámat (nem is mondtam, de tél óta 6 kilót fogytam!).
Az eseményen összetalálkoztam rég látott kollégámmal, Buza Sándorral, akivel a Laptopkonyhában tevékenykedünk együtt, például itt.
Sanyit egyébként nagyon kedvelem, feleségével, Ildikóval együtt tüneményes párost alkotnak, és hihetetlen, de már az ezüstlakodalmukon is túl vannak.
Ha már így összefutottunk, ismert kollégámat arra kértem, valljon a kávéhoz fűződő kapcsolatáról. Nos, Sanyi elmerengett, majd a következőket mondta:
Gyerekkoromban – hatvanas évek – minden reggel tejeskávét kaptam. A Nagymamám főzte. Volt egy alumínium-ón (?!) csupor, amiben reggelente elkészítette a napi adagot. Kétféle alapanyagból gyúrta. A „Zamat” pótkávé sárgásbarna csomagolására még ma is emlékszem. A másik nevére viszont nem – alakjára annál inkább. Hosszú pirosas-feketés papírhengerben árulták, amiben kb. három centi vastagságú tabletták voltak. Valamelyiken volt egy női fej is… Ezeket főzte össze. A kávéfőzés hosszadalmas, macerás munka volt – ha nem gázon történt, akkor meg pláne. Ott kellett állni fölötte, folyamatosan keverni, mert hatalmas habok képződtek a tetején, és bizony sokszor elfutott.
Minden reggel a friss „kávé” illatára ébredtem. A csupor aztán elfoglalta állandó helyét a sparhelt szélén, arra várva, hogy édesapám – a munkából hazajövet – csak úgy, hidegen a szájához emelje, és a zaccig igya…
A 70-es években – hála a bécsi ismerősöknek – jött a neszkávé a maga speciális elkészítési rituáléjával. Kávé a pohárba, arra a cukor és kis víz. Kiskanállal kevertük – hihetetlen sebességgel – szinte krémesen fehér színűre. S amikor ráöntöttük a forró vizet, majdnem olyat kaptunk, mintha egy duplát rendeltünk volna az Éva presszóban. Élvezet volt nézni, ahogy a világos drapp hullámok alászállnak, miközben feketére váltottak…
A rumos kávé kimaradt az életemből. Soha nem keltem olyan korán, hogy megérdemeltem volna munkába menet előtt…
Ma általában két kávét iszom naponta, és mindig a sima, egyszerű eszpresszót. Kis cukorral és kis tejjel. Nincsenek kávéivási rituáléim. Azonnal megiszom. Néha még a kanalat sem veszem ki a pohárból.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
