Tavaszi saláta

Drága olvasóim, sajnálattal kell közölnöm, hogy a szokásos pénteki interjú ezúttal elmarad. Helyette hallgassátok meg a “Let my people go” című dalt a Harlem Gospel Singers előadásában, amely éppen ma, pészach ünnepének első estéjén aktuális.

Azok, akik nincsenek egészen tisztában ennek az ünnepnek a jelentőségével, elolvashatják korábbi írásomban.

Na, de azért nem jöttem ám üres kézzel, hoztam egy remek salátát, könnyű összedobni, és klassz reggeli, vacsora lesz belőle, lehet enni kaláccsal vagy anélkül.

Hozzávalók (kb. 10 adag):

10 főtt tojás hámozva

1 nagy golden alma

1 kígyóuborka

4 szem kisebb paradicsom

kis csokor medvehagyma

2 szál újhagyma

10 dkg füstölt comb

10 dkg főtt-füstölt tarja (lehet simán csak sonkával persze, nem kell így faksznizni)

majonéz 1 tojássárgából, 1 ek mustárral, kb. 2 dl olajjal keverve

4 dl tejföl

só, bors, citromlé

A hozzávalókat kis kockákra vágjuk, pontosabban az újhagymát vékonyan felkarikázzuk, a medvehagymát pedig felaprítjuk. Egy nagy tálba halmozzuk az összes hozzávalót, a majonézt összekeverjük a tejföllel, sóval, borssal, citromlével ízesítjük, és jól összeforgatjuk a hozzávalókkal.

Ha hűtőbe tesszük érni, finomabb lesz.

Holnap délelőtt sorsolás!

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »