Mélyen hallgattam arról, hogy nyolcadikos Bálint fiam túljutott a felvételi procedúra leghúzósabb részén, most már “csak” a hivatalos eredményt várjuk, de megnyugodtam, mert olyan személy nyugtatott meg, aki kompetens abban, hogy valóban nyugodt lehessek.
Tudom, sokan szörnyülködnének, ha látnák, hogyan is történt most ez az egész minálunk.
Szóval, Bálintnak tavaly határozott elképzelése volt arról, hogy márpedig ő rendőr lesz, mert akkor elmegy abba a szakközépbe, ahol apukám tanít, Veszprémben, és az mekkora buli lesz már, egyúttal oda is költözik a szüleimhez, ami űberkirályfrankó.
Erről a szándékáról finoman beszéltük lefelé, két okból is: az egyik, hogy igazából nem vennénk jó néven, ha az egész családot oda-vissza lehallgathatnák, meg hasonlók, azért, mert a gyerek rendőr akar lenni. Nem mintha rengeteg titkolnivalónk volna, hanem mert még mindig szeretnénk abban az illúzióban ringatni magunkat, hogy szabad országban élünk.
Valójában a másik ok volt a nyomósabb: úgy láttuk/látjuk, hogy Bálintnak nem tenne jót, ha messzebb kerülne a szülői háztól. Egyszerűen kell neki a kontroll, időnként egy-egy komolyabb fejmosás, hogy mit korrigáljon magán, mert hát most már mégiscsak kamaszodik a drága.
Nos, a gyermek viszonylag könnyen letett eredeti tervéről, mivel egy ismerőse sem jelentkezett Veszprémbe, ő is a helyben fellelhető iskolák közül választott. Ezt támogattuk, jó kis iskolák vannak itt, beszélgettünk róla, merre szeretne menni, de persze, mint az ennyi idős gyerekeknek általában, neki sem volt, és még most sincs halvány fogalma sem arról, hogy mi is lenne legszívesebben. Rendőr már nem.
Aztán teltek a hetek, és egy vasárnap az orrunk alá dugott egy papírt, hogy gyorsan alá kellene írni, mert holnap már be kell adni, hoppá, de hát ez a jelentkezési lapod, nem is mondtad, na és mégis hova…?
Tájékoztatásul közölte, hogy úgy döntött, gimnáziumba jelentkezik 1. angol, 2. matek, 3. reál tagozatra, aztán a Közgazdasági Szakközépiskolába 1. marketingre, 2. pénzügyre, aztán a hévízi Bibó gimibe is, ha már az is itt van közel.
Jól van, fiam, tulajdonképpen jó ez.
Zajlott az élet tovább, amikoris a gyermek egy újabb vasárnapon bejelentette, hogy ő holnap és holnapután nem megy suliba, mert szerdán írja a felvételit.
Na, ekkor elszégyelltem magam. Hogy én milyen egy anya vagyok, illene minimum tanulnom vele célirányosan, de a gyerek önműködően letöltögette a netről a korábbi évek matek és magyar felvételi feladatlapjait, és szépen megoldotta. Néha jött kérdezni, ha tudtam, segítettem.
Aztán megírta. Elég rosszul. 25 pontos lett a magyar, 29 a matek – mindkettőből 50 pont volt szerezhető, és Bálint egyáltalán nem rossz tanuló. Na, gondolhatjátok, újabb lelkiismeret-furdalás, majd jött a szóbeli, ahonnan nagyon felspannolva tért haza, itthon előadta, mekkorát alakított, de az utólag kiderített pontszám alapján mégsem.
Számomra világossá vált, hogy a gimnáziumba nem fogják felvenni. Mindegyik szakra 15 gyerek kerülhet be, és a legelőkelőbb helye a nyolcvanadik körül volt. De tudjátok, egyáltalán nem éreztem magamban semmiféle késztetést arra nézve, hogy én most álljak neki futkosni, fellebbezni, könyörögni azért, hogy a fiacskám bejusson a gimnáziumba. Úgy éreztem, az lesz neki jó, ahogy majd lesz. Hogy biztosan nem véletlenül sikerült ez így, lássuk hát, a következő iskolában mire elég a pontja; telefonáltam, megkérdeztem, és megnyugodtam.
A Közgazdasági Szakközépben egészen jó helyen áll, és megmondom őszintén, nekem az összes keszthelyi középiskola közül az a legszimpatikusabb. Nem is azért, amit ott tanulhat a gyerek, hanem a hangulata miatt. A gimnázium egy versenyistálló. Látom, hogy Nóra lányom mennyit tanul (ő oda jár), sokszor éjfélkor, egykor hagyja abba, hétvégére rettentő fáradt; Bálintnak ez nem való. A “közgáz” jó hangulatú suli, nincsenek botrányok, és akiket ismerek azok közül, akik oda járnak, mindannyian szeretik az iskolát.
Hát így állunk ezzel. Nem mondom, okozott pár gondterhelt napot, amikor felrémlett előttünk az a lehetőség, hogy csak oda kerül be, ahova már mindenkit muszáj felvenni, aki máshova nem jutott be… De úgy tűnik, jó kezekben lesz.
Ti harcolnátok azért, hogy az első helyen megjelölt iskolába vegyék fel a gyereket?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Nem azért, hogy Bálintot mentegessem, de a mi sulink diákjai se teljesítettek sokkal fényesebben. Fiam-14 kitűnő tanuló osztálytársa 71 pontot szerzett összesítve, és az én fiam is csak 29 pontos magyart írt (a matekkal nem volt gond, van tehetsége hozzá), pedig mi aztán szadiztuk rendesen. De leblokkolt.És hogy a kérdésedre térjek, mi csak egyetlen szakot írtunk be. :o) Egy elég jó gimiét, amire úgy láttuk bőven van esélye. És nem versenyistálló, hanem a környék legközelebbi legjobb középiskolája. Mert ha tanul, akkor onnan is felveszik bárhova.Racionális döntést az a szülő hozna, aki a világvégi dolgozó gimibe íratná be a gyerekét, mert az ötösök, amit onnan vinne, akkor is ötösök, ha a Fazekasban pl. a kegyelemhármast nem kapná meg a tudására. És a felvételin nem nézik, melyik iskolából hozta az ötöst, csak összeadják a többi ötössel és az a maximális hozott pont, az érettségire meg jól rá kell készülni, hogy jól sikerüljön. Csak halkan jegyzem meg, hogy ha nem az iskolában lopja a napot a gyerek, akkor lesz is ideje megtanulni otthon, esetleg magántanári segédlettel. Ezt a két nagyobbik csodálatos középiskolai évei alatt tanultam meg a magam kárán. Ők is estig „fakultáltak”, meg késő éjjelig tanultak…
Altairnek sajnos, mindenben igaza van. Anno felvételiztettem az ELTE egyik elit szakára, ahol az erős gimnáziumokból jövő gyerekek kiválóan teljesítettek a felvételin. A hozott pontszámuk viszont olyan alacsony volt-nyilvánvalóan nem lehet mindenből extra magas szintet elérni-, hogy nem tudtak bekerülni. Jobban jártak a gyengébb gimnáziumokból érkezők a közepes felvételivel. Mellesleg nekik kijutott a diákéletből is, sportolni tudtak és a bulik is belefértek. Fontos,hogy ne utálja meg egy életre a tanulást és ne stresszeljen feleslegesen. Versenyistállóba járó gyerekemnek(1 év is bőven elég volt belőle) folyamatosan fájt a hasa, évek múlva derült ki, hogy az osztály fele megjárta a hasi ultrahangot hasonló panaszok miatt. Még akkor sem erőltetném,ha simán bírná. Inkább gyengébb hely és mellette olyan különórák vagy önképzés, ami segíti a sikeres felvételit
Nekem még nincs gyerekem, de a saját felvételimet elmesélem.Az én első helyem a bcs-i Közgében volt a külker szak, második a közgazdasági sima osztály, harmadik meg az otthoni gimi kémia-biosz osztálya (kémia specializációval).A sulinkból én a leggyengébb osztályból jelentkeztem, a legjobb A-sok közül sokan és egy másik lány a B-sek közül, akik a középszint voltak. Az A-sok közül egy lányt vettek fel külkerre, a B-s lányt és engem meg sima közgázra. Az ofőm totál el volt képedve, mikor a felvételi másnapján megtudta az eredményt (ő nem bízott a tudásomban, hogy bekerülök az akkori legelitebb suliba). Nálunk a koleszban a dirinéni az első szülőin meg is mondta, hogy itt egész héten tanulás van, ne várja el a kedves szülő, hogy a gyerek hétvégén alváson kívül mást csinálna. Hát azért sikerült, sőt, volt, hogy még otthon is azzal töltöttem a hétvégét, hogy a magyar vagy töri dogákra készültem (az volt a legszívatósabb, mert az volt az ötös, ha beseggeltük az aktuális 20-30 spiráloldalnyi anyagot).Egy szónak is száz a vége, azt akartam ezzel mondani, hogy mindenki oda kerül, ahova kerülnie kell. Én nem bántam meg, hiába voltam az osztály legjobbja általánosban, a középsuliban kemény melóba telt jó tanulónak lenni.Egyébként a véleményem: inkább egy gyengébb suli, amit bír is a gyerek, és különórák abból, amiben jobban motivált, és fontos, hogy a suli hangulata jó legyen.
Soha. Ha nem tudott önerőből bekerülni, akkor hogyan tudná végigcsinálni, ha úgy lett bekönyörögve? Különben is: minek stresszeljem még itthon is, ahová ugye mégiscsak feltöltődni jön az egész napos iskola, különórák és mindenféle programok után? Akad a világban épp elég stresszfaktor, a hátországban szerintem jobb az ilyesmit mellőzni.Úgyhogy teljesen egyetértek veled, Móni, szerintem jól tetted, és Bálint nagyon ügyes volt, hogy ilyen önállóan intézte az életét.Juli
Nem ln. Isten ments. Szerintem a lehető legjobban csináltátok, no stressz, a gyereknek pedig jó helye lesz. És le a kalappal, hogy Bálint milyen éretten, önállóan, felelősségteljesen viselkedett!
Első mondat “nem én” lett volna 🙂
Én is a magam példáját írom le: egy kisvárosi versenyistálló eminense voltam. Határozott, de igen rossz (így utólag) elképzeléssel, egy Bp-i vendéglátóipari szakközépbe jelentkeztem, 6 tantárgyból felvételiztem, plusz a szóbeli, plusz az a alkalmassági. Az évfolyamra kb 300 gyereket vettek fel és összesítve a 6. voltam a listán. Amikor bekerültem és az 1. félévben az átlagom alig volt 2-es (és az összes gyerek gyakorlatilag bukásra állt mindenből), senkinek nem tűnt fel hogy nagy baj van-az iskolával. A zűrös évfolyam feketebárány osztálya lettünk, 40-ből 7-en érettségiztünk le májusban, a többiek pótérettségire mentek. A középiskolai rossz bizimet, a hiányos tudásomat (sokat bepótoltam már, a főiskolán is az eminensek között voltam :-))…cipelem magammal. Igaz, minden osztálytársamnak volt gyerekkora, nem steresszeltünk…de szerintem nincs ez jól. Mindennek rendelt ideje van. És a szülőknek, tanároknak kell ismernie a gyereket, a helyzetet…ki az aki a “teher alatt nő a pálma” típus, ki az akit kifáraszt a sok utazás…Én pedagógusként így utólag ki merem mondani, nagyon jót tett volna nekem ha pl egy szigorú, gimibe jártam volna. Sajnos senki nem látta meg ezt amikor 8-os voltam, vagy senki nem mondta, h váltsak iskolát és járjam még 1x a középiskola 1. osztályát. Nehéz jól/okosan dönteni.
nem, isten ments. Anno én egy iskola egy szakára jelentkeztem. Egyben biztos voltam: a közeli gimibe nem akarok menni. Bár nekem még az is harc volt, hogy megértessem a tanárokkal 1996ban, hogy a “számítástechnikai programozó” az nem számítógépszerelő. Azt közgázban tanítják és nem szakközépben. Mert a drága szüleim fejét telebeszélték, ők meg nekik hittek nem nekem.Meg azzal is, hogy márpedig nekem gimibe kell mennem, utána főiskolára biológia -tanári szakra. Ha nem lett volna a bátyám, nem tudom hol kallódnék. Segített, leteremtette a szüleimet, beadtam a jelentkezésemet, és leérettségiztem programozó-könyvelőként. Nem voltam jó tanuló, de jól éreztem magam. A barátaim meg szenvedtek a gimiben, és ott vannak érettségivel. szakma nélkül.
Hát nem tudom mi lesz, ha odajutunk a gyerekekkel. A férjem az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolába járt. Kb olyan mint a Fazekas. Én sima gimibe, majd szakközépbe érettségiztem. A férjem lexikális tudása sokkal-sokkal nagyobb. Én is mindent megtanultam, ami érettségihez kellett, de egy csomó “töltelék” anyag kimaradt az életemből, amit soha nem fogok behozni, hiába olvastam/olvasok egy rahedli könyvet el. Mondjuk ott is ugyanúgy “drogoztak” a diákok, mint az én sulimban, csak nálunk azért mert ide vezetett az életük, a férjem sulijában meg szórakozásból, jódolgukban.Nehéz döntés, az biztos. De a gyereket nem lehet és nem is kell minden rossz(nak tűnő) dologtól megmenteni. 🙂
Én azért imádkozom, hogy ne vegyék fel oda, ahova jelentkezett. Igaz nem középiskola, hanem egyetem.Látod van ilyen is.14 éves gyereket semmi szín alatt nem engednék X távolságra kollégiumba. Sajnos rosszak a környezetemben a tapasztalatok.Bálintnak ha nem jön be a suli, még lesz lehetőség váltani. Szerintem a világ legnagyobb baromsága elvárni ebben a korban, hogy a gyerek tudja, hogy mi akar lenni, ezen miért nem gondolkodnak a szakemberek?
Semmiképpen. Úgy gondolom, hogy aki akar bárhol meg tudja állni a helyét. És nem kell mindenkinek zseninek meg eminensnek lennie. Úgy gondolom, hogy nemcsak az az Ember, aki diplomás, hanem aki becsületes és tisztességes. Ez pedig otthon tanulandó meg igazán!
Az én lányom másfél éve tudja hogy rendör akar lenni, kutyás. az egyik suliban sokadik a listán de az összes lehető szakot bejelöltük, most várjuk, hogy kihulljanak előlünk. a másik suliban jobb az állás. a harmadikból ahol protekciónk is van, (de nem használtam ki) onnan elutasították(vicces) egyébként nálam erről szól a blog mostanában…
Nálunk is ilyen önállóak a kölykök.A nagy(fiú)simán bekerült az ország egyik legerősebb gimijébe.Tudta mit akar, azokból a tárgyakból szuperül teljesített a többiből épphogy.De mellette élt,zenélt,könyvet, újságot írt csajozott.A középsőt kértem ne oda menjen nem neki való(önmagával szemben maximalista “mindig kitűnő”). Sajna az osztályfőnöke megjegyezte”úgysem vesznek fel”.(hatodik után,sokszoros túljelentkezésnél)Felvették, de az első év azzal telt, hogy megértse itt nem tud kitűnő lenni.Talán túl van a nehezén de kellett hozzá sok beszélgetés, külön zenetanulás, egy szerelmes pasi:))stb. A fél osztályuk az országos matekversenyek első 20 helyét bérli és mellette minden másból átlag felett teljesít de semmi mást nem csinál.Pedig most kellene élniük, a legszebb éveik stb.És még egy:Én is ide jártam.Az érettségi találkozókon látom a “végigkitűnő” emberkéket, hát soknak csőd az élete.Aki fiatalon teljes életet élt később is ezt teszi: tanulással, családdal, szórakozással.A családból el ne engedd amíg nem muszáj…Három éve ment el Bencénk Szegedre egyetemre, azóta “csonka család” vagyunk…Persze azért nem ily tragikus, de mégis
Engem első körben nem vettek fel az egerszegi akkori legjobb gimibe, és a szüleim közbenjártak az érdekemben.Pedig minden szempontból odavaló voltam, csak leblokkoltam a felvételin. Éltem, tanultam, jó volt, de az osztályközösség hagyott némi kívánnivalót maga után. Simán felvettek 18 évesen az egyetemre, ahol az első perctől azt éreztem, egy kis, semmit nem tapasztalt lányka vagyok, és keményen kellett küzdenem, hogy behozzam a nálam idősebb és tapasztaltabb évfolyamtársakat. Azóta úgy gondolom, nem olyan kardinális, hogy olyan középiskolába járjon az ember, ahonnan könnyebb bekerülni főiskolára, egyetemre. Érezze jól magát, és kapjon időt az önismeretre, a döntésre.
Szerintem is jól döntöttél. Amúgy az a véleményem, hogy nem feltétlenül az iskola a lényeg, hanem az, hogy az osztály milyen. Mennyire toleránsak a gyerekek, vagy mennyire spannolják egymást, esetleg cukkolják, lenézik. Iskolán belül is óriási különbségek lehetnek. Sajnos ezt nem lehet előre tudni. De ha valami gond van, akkor én tuti ki fogom venni majd a gyerekemet (majd 10 év múlva), mert én 8 évig sínylődtem egy szuper gimi eminens osztályában. Hát nem igazán tengett túl bennük a szolidaritás és a hasonló tulajdonságok. És hiába voltak nagyon okosak és jó képességűek, az emberismeretük pocsék volt (ill. nem is érdekelte őket nagyon senki), és amennyit mostanában tudok róluk, ez azóta sem változott. Természetesen voltak kivételek. De ha az embert már az első nap beskatulyázzák, onnan jó eséllyel nem nagyon lehet szabadulni. Én a magam példáján ráadásul azt tapasztaltam, hogy viszonylag rövid idő alatt felvettem a rám ruházott tulajdonságokat. És kellett utána kb. 10 év, mire levetkőztem ezeket.
Az én Bencém ilyen “versenyistállónak” csúfolt, általam jó iskolának nevezett suliba jár. Bár ő még alsós, de én nem érzem ezt a hajtós részét. Azt inkább, hogy csapat van, közösség van, műveltség van, kultúra van, sport van, lehetőség van, motiváció van. A kisebbik pénteken felvételizik – ugyanide. Fel sem merült másik iskola.
Simán :)Csak az én gyerekem álmai általános iskolájába próbál bejutni.Jó, túloztam, mert nem szereztem neki protekciót, nem rinyálok az igazgató körül, csak meghallgattam, hogy ő bizony ebbe a suliba szeretne járni, beszereztem a több kiló(!)papírt hozzá, és elvittem felvételizni.Persze drukkolok neki, hogy sikerüljön, mert én ilyen céltudatos 6 évest még életemben nem láttam (tuti nem tőlem örökölte).
Móni! Nálatok nem volt külön felvételis szülői? Nálunk a nyolcadikosok szüleinek ilyet külön tartanak, és az ofők tartanak fogadóórát is a felvételi lapok kitöltése miatt. A felvételi meg amúgy nem az iskolai tudást méri, hanem valami nagyon más gondolkodásmódot, amire gyúrni kell, és rá kell hangolodni. Egy idő után menni szokott. Legalábbis a matek ilyen, de nagyon kevés is rá az idő. Az én legjobb tanítványaim sem tudtak tündökölni.Az én felvételim anno: 6 osztályos gimibe, mat spec. Lemaradtam 3 ponttal, iszonyatosan szomorú voltam. Majd 2 év múlva, nyolcadikban ugyanez a gimi, a mat specet már meg sem próbáltam, sima gimis osztály. Soha nem bántam meg, nagyon szuper 4 év volt, a megye akkor is és most is legjobb gimijében. Általánosból kitűnővel jöttem, gimi harmadikra sikerült hoznom ezt a szintet, majd az egyetemen is 3 év után sikerült teljesítenem. Nem gondolom azt, hogy belehaltam a tanulásba, külön órára is csak angolra jártam. De ha kellett és valami nem ment én magamtól is gyakoroltam, segítettünk egymásnak is, egymással is gyakoroltunk. Én ezt ma egyáltalán nem látom a tanítványaimnál.