Viki a hegyről
Lassan két éve annak hogy Pettenkoffer Vikit megismertem; találkozásunk apropója az volt, hogy a Dining Guide részére riportot készítettem róla. Viki ugyanis fantasztikus kecskesajtjairól híres, egyre szélesedő körben. Közte és köztem hamar felfedeztünk néhány hasonlóságot: négy gyerekünk van, és ugyanazon a napon születtünk.
Biztos lenne más is, ha hosszasan kutakodnánk (na jó, a barna haj hamar észrevehető), de legalább ilyen szembetűnőek a különbségek is. Amíg én meglehetősen kényelmes vagyok, Viki férjével a boldogulás nem egyszerű útját választotta: közel húszévesen, egyéves gyerekükkel a városból tanyára költöztek. A hely kiválasztásánál két fő szempontjuk volt: szép legyen, és rokon közelében. Alternatíva volt Bugac környéke és a Balaton-felvidék – az utóbbi nyert. Leköltöztek Káptalantóti mellé, Bács-hegyre, ahol nem volt se villany, se vezetékes víz. Fúrt kút volt meg aggregátor.
Mivel kellett a tej a gyereknek, jó ötletnek tűnt egy kecske beszerzése – hát valahol itt ered a kecskesajtkészítés gyökere Viki életében. Mert a maradék tejjel kellett valamit kezdeni. Közben járt a kaposvári egyetem állattenyésztési karára, ahol tanult a sajtkészítésről, annak kémiai, biológiai alapjairól: a tejtermelésről, a tejelő állat takarmányozásáról, a fejésről, a higiéniáról, a tejben, sajtban lejátszódó folyamatokról. Ezeket mind ki akarta próbálni a gyakorlatban – és ki is próbálta. Mire a szakdolgozat írására került a sor, amelynek témája a családi kecskegazdaság létrehozása és működtetése volt, már közel száz kecskével dolgoztak otthon.
Szépen sorban születtek a gyerekek is; a legnagyobb, Borbás már majdnem 18, Brenda 14, Britta 8 múlt, Borsa 4 éves lesz hamarosan.
Szikár, erős nő – ez fogalmazódott meg bennem, amikor otthoni környezetében láttam, hogyan feji meg egyedül, gyakorlott kézzel azt a negyven kecskét, ráadásul naponta kétszer teszi ezt. Persze, nem mindig csak ő, hiszen férje és a legnagyobb gyerek, Borbás is elvégzi ugyanezt a munkát. Láttam a patyolattiszta sajtkészítő műhelyt és a pincét, ahol az érés végbemegy. És ámultam, hogy ugyanazokat a napi feladatokat végzi a házban, amit én is szoktam – ám sokkal nehezebb körülmények között. Egy éve kaptam egy e-mailt Vikitől “jön a villany!” címmel; azóta van szükséges mennyiségű áramuk.
– Két év telt el azóta, hogy találkoztunk; mennyiben változott az életetek?
– Talán egy kicsit “kényelmesebb” lett, hogy van villany. A legnagyobb dolog – ez is nyilván a villany révén lett megoldható -, hogy csapból folyik a meleg víz. Van hűtő, mélyhűtő, mosógép, mosogatógép, bármikor használhatunk porszívót, hajszárítót, asztali számítógépet. Ez utóbbiakat korábban csak aggregátorról tudtuk üzemeltetni, a napelemek nem adtak elég áramot.
 |
| Viki fotója |
– Amikor felvállaltátok, hogy – az urbánus ember szemével nézve – viszonylag nomád körülmények közé költöztök, mit szólt a család, a szülők, a rokonok?
– Anyunak szerintem eleinte romantikusnak tűnt, de aztán szembesülve a körülményekkel, már egyáltalán nem értette, hogy miért így, miért ezt csináljuk. Mert hogy mennyit dolgozunk, “mindenen spórolunk”, nem jutunk olyan gyorsan az egyről a kettőre, ahogy ő elképzelte, vagy szerette volna, és szerinte a gyerekek is túlságosan korlátozva vannak. A férjem szüleitől, nagynénémtől, aputól nem állt olyan távol ez az életmód, de anyu másképp képzelte egyetlen lánya életét…
– Voltak olyan időszakok, amikor azt mondtad volna, hogy hát, azért nem erre gondoltam…?
– Városi lányként hogyan vetted az akadályokat?
– Azt hiszem, nagyon jól. Jó érzés volt saját lábra állni, gyönyörű környezetben, tanyán, ahol nincs szomszéd, utcán dajdajozó részeg, tömött piroshetes busz; csak a hatalmas kert, amelybe annyi fát, virágot ültethetek amennyit csak akarok – és persze gondozni tudok. Kertészkedtünk, mindenféle állatot tartottunk a kezdetektől, folyamatosan tanultunk a magunk kárán. Fiatalon az ember még sokkal rugalmasabb, nem sürgeti az idő, tele van energiával.
– Hogyan zajlott egy napod régebben, hogyan zajlik most?
– Reggeli, ebéd, vacsora – kicsit rendszertelenül, ahogy a kecskék ellátása, sajtkészítés, kertészkedés, és az éppen aktuális hobbim közé befért. A vásárlás, gyerekek iskolába-óvodába hordása Badacsonytomajra a párom dolga volt, most is az. Régen telente még volt időm főzni, de nyáron inkább ő süt-főz, vagy együtt főzünk: én a főzeléket, levesbe a galuskát, Bazsi süti a húst, pörköltet, spagettit főz – mert sokszor muszáj a sajt miatt rábíznom. Ha az érési folyamat úgy kívánja, hát menni kell… Most már egyébként Brenda készíti az egyszerűbb kajákat: palacsinta, omlett, tejbegríz, sütit többfélét is tud sütni. Mióta egyik gyerek sincs itthon napközben, inkább csak péntek-vasárnap van rendes főtt étel, hétköznap virsli, tészta, sajt túró, meg amit Brenda tud készíteni. A gyerekek között akkora a korkülönbség, hogy a nagyobbak mindig pesztrálták a kisebbeket. Külön nem játszottam velük, nem mentünk játszótérre, mindenféle programokra, hanem folyton körülöttünk voltak, mikor dolgoztunk, ha tudtak ők is segítettek, vagy játszottak a kertben, homokozóban. A két nagyobb most már komolyan részt vesz a munkában, persze amikor épp nincs iskolában. Tudnak fejni, Borbás trágyázni, fát hasogatni, ilyesmiket. A piacon is segítenek.
– Mindig nagycsaládot szerettetek volna?
– Igen, a férjemék heten vannak testvérek. Na jó, annyit azért nem akartunk, a négy pont ideális.
– Hogyan látod, mennyire lettek mások a gyerekek az ilyen intenzív természetközeli élet során, mint a városi kortársaik?
– Fegyelmezettebbek, érettebbek, felelősségteljesebbek, azt hiszem. Nem néznek tévét, ezért nincsenek is annyira képben az aktuális “dolgokat” illetően – hozzáteszem, én sem… Mivel szükség van a segítségükre itthon, kicsi koruktól kezdve megismerték rendszerességet, a tevékeny életet, és tudják, hogy a pénzért meg kell dolgozni. Világos számukra, hogy semmi nem hullik az ölükbe, éppen ezért a zsebpénzüket sem szórják el, mert tisztában vannak azzal, mennyi munka van mögötte…
– Milyen céljaik vannak?
– Épp most vagyunk túl két iskolaválasztáson, a felvétel még nyilván kérdéses, de bízunk benne, hogy sikerül. Borbás a műegyetemre jelentkezett informatikára, másodiknak a Pázmányt írta be, szintén erre a szakra. Brenda Szombathelyre szeretne menni a Hermann Ottó kertészeti szakközépbe: angol nyelvi előkészítővel parképítőnek tanulna. Britta most 2. osztályos, Borsa pedig kiscsoportos óvodás, úgyhogy nálunk még nincs napirenden a kérdés…
– Mostanában hol lehet veled és a sajtjaiddal találkozni?
– Káptalantótiban a piacon vasárnap délelőttönként, valamint Óbudán a Fő téren, a Zichy kastély udvarán szombatonként 8-16-ig – ez a piac március 24-től indul. Csúcsidőben hárman is megyünk, szerencsére változatlanul nagy az érdeklődés a sajtok iránt.
Vikiék honlapját megnézhetitek ITT.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)