Próbálok takarékoskodni a konyhapénzzel, ezért sorra veszem elő a kamrapolcról az ott rejtőző kincseket. És hogy mi képes elbújni egy-egy nagyobb zacskó vagy doboz mögött! Kapribogyó, marcipánmassza, nugát – vagy éppen a kukoricadara.
Szabónénak persze biztosan nem rejtőzik el semmi, el tudom képzelni szigorúan leltározott spájzát, amelyről mindig tudja, mi, hol található benne. Számára nem jelent az sem gondot, hogy mi legyen a vacsora, mivel tervet készít, és előre tudja úgyis, tehát nem délután kezd el tanácstalanul kóvályogni a konyhában azzal, hogy főzni kéne valamit.
Eldöntöttem, nem hagylak benneteket napi Szabóné (vagy napi Pataki Mária) nélkül, a mai gyöngyszem a következő:
“Üzletben ne tolakodjunk. Nem múlik azon az 5 percen semmi, amivel előbb vagy később kerülünk sorra, de ne legyünk tehetetlenek azokkal szemben, akik bennünket akarnak félreállítani. Az eladónak sok a dolga, megesik, hogy azt veszi hamarabb sorra, aki hangosabb. Mi magunk igyekezzünk rendet tartani, hogy a többiek velünk együtt betartsák az érkezés sorrendjét. A becsületes háziasszonyok összefogása, őrködése megszüntetheti az üzletekben a hangos, tolakodó vevők uralmát.”
Ne feledjük, az ’50-es években még nem voltak önkiszolgáló üzletek, mindenki az eladónak mondta, mit kér, így aztán egy-egy bevásárlás bizony nagyon is elhúzódhatott, ha tíz-húsz másik háziasszony listáját kellett végigállni. Persze, a tolakodás akkor sem szép dolog, sőt! Azt sajnos nem tudom, sikerült-e összefogniuk, pláne őrködniük a becsületes háziasszonyoknak, hogy megtörjék az agresszív vásárlók uralmát.
Na, de mint mondtam, én most vásárlás nélkül szerettem volna megoldani a vacsorakérdést, és szerénytelenség nélkül állítom: nagyon jól sikerült! Előételnek is el tudom képzelni.
Hozzávalók a polentához (cirka 14 pogácsát kapunk):
4 dl víz
3 dl tej
1 tk só
25 dkg kukoricadara
7 dkg vaj
A sütéshez kis kacsazsír (de persze más zsiradék is jó)
reszelt sajt
annyi tojás, amennyit kér a nép
uborka
paradicsom
A sütőt melegítsük elő – légkeverésen 210 fokosra.
Egy fazékban feltesszük a tűzhelyre a tejet, a vizet és a sót. Persze, alá is gyújtunk.
Amikor forr, beleöntjük a kukoricadarát, és addig kevergetjük folyamatosan, amíg nagyon be nem sűrűsödik.
Én egy hideg vízzel kiöblített tepsiben terítettem szét a masszát, 1 cm-nél nem vastagabban.
Még melegen kiszaggatjuk, hogy a maradék részeket könnyen össze lehessen újra gyúrni, teríteni, szaggatni. Amíg el nem fogy.
Kevés zsiradékon a pogácsák mindkét oldalát megpirítjuk.
Még mielőtt azonban nekiállnánk a polentapogácsák pirításának, készítsük el a tojásokat: Virágnál láttam ezt a módszert, hogy szilikon muffinformában kiválóan lehet tojást főzni, ha alá a egy lábasban-tepsiben vizet öntünk, és így a tűzhelyen forraljuk. Nekem sajnos csak 6-os formám van, nem fért bele a serpenyőbe, viszont tepsibe igen. Így aztán megpróbáltam sütőben, és az eredmény tökéletes: tepsibe teszem a formát, beleütöm a tojásokat, sózom, aláöntök a vízforralóból forró vizet, hogy majdnem a pereméig érjen, és így teszem bele a közben 210 fokosra felmelegedett sütőbe. 10 perc után, amikor már csak a teteje lágy, rárakom a tojásokra a reszelt sajtot, és tovább sütöm-főzöm, amíg rá nem pirul. Ennek érdekében légkeverésről grillezős funkcióra is átváltottam.
Ha a pogácsákat is átsütöttük, lehet tálalni: alulra polenta, rá uborka, arra egy tojás, a tetejére paradicsom.
Persze, a pogácsákra más is kerülhet, ez csak egy tipp.
Szoktatok tolakodni a boltban? Máshol?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Tolakodni nem szoktam. A vacsoratipp viszont nagyon jó 🙂 Nincs nagy kedvem vásárolni, ehhez viszont minden van itthon, úgyhogy mentve.
Hűha! Ezt most nagyon megkívántam. A látvány gyönyörű! Asszem egy pár napon belül ezzel lepem meg a családot…Amúgy én nagyon szeretem a puliszkát. Ha van otthon kukoricadara, akkor csak úgy, harapnivalónak is szoktam főzni. Néha petrezselyemmel vagy megvehagymával plussz ízeket szoktam kivarázsolni belőle. :DAmi a bolti tolakodást, nagyhangúságot illeti, én nem szoktam. Persze most inkább a pénztári sorban állás képes bosszús helyzeteket okozni.Észrevettétek már, hogy mennyire szeretnek mások hőmérőzni? Állsz a sorban a közértben és annyira rád állnak, hogyha egyet mozdulsz hátra, akkor beleütközöl – jobb esetben – az illető kosarába. Ha pedig valami miatt egy kicsit előre mozdulsz, rögtön ők is azt teszik. Aztán meg csodálkoznak, hogy ismét egymásba ütköztök, mert visszaléptél az eredeti helyedre.Ez a követő emberfogás kifejezetten kellemetlen tud lenni. Nem is kerül sorra hamarabb, viszont irritáció a levegőben a köbön. Ennél már csak az rosszabb, amikor kis kosár helyett nagy tolható kocsival állnak rád, a fenekedtől egy miliméternyire…Épp emiatt mindig ügyelek arra, hogy én, ha sietek se csináljam ugyanezt. Én azzal hoztam ki valakit egyszer a sodrából, hogy kézben vittem a kis diszkontban a dolgokat a pulthoz. Valami kiesett a kezemből, lehajoltam, és a táskáink összekoccantak. Azt a tirádát, amit kaptam érte… Hogy milyen ügyetlen vagyok, hogy miért nem vettem kosarat… tarara-tarara… 😀 Azzal már nem tudott mit kezdeni, amikor kedvesen mosolyogva bocsánatot kértem tőle…
Jón ötlet, nagyon gusztusos, tetszik, ki fogom próbálni!Éva
Elfeledtem mondani, nem szoktam tolakodni, szerintem nagyon gáz, ha valaki úgy viselkedik. Ahogy az éveim száma nő, a türelmem is. Sokkal megértőbb is vagyok szerintem.Éva
Ügyes!
Én meg lehet a holnapi ebédhez csinálom meg ezt a polentás tojást köretnek.Én tolakodni soha nem szoktam, de nagyon utálom, amikor már csak fél méter választ el a szalagtól, és egy cuki nyugdíjas elém vág (és bocsánat az általánosításért, az anyukám is nyugdíjas, és soha nem tenne így, és tudom, hogy sokan vannak, akik nem ilyenek, de akik így elénk szoktak surranni, azok szinte mindig idős emberek). Azt én is nagyon utálom, amikor lökdösnek, tolnak a kocsival, annál már csak egyet gyűlölök jobban: amikor a kisfiam ül a kocsiban, én pakolok a szalagra, és ilyenkor lökdösik a kocsit. Erre ugrok.És még valami – az Aldis pénztáros pultot is utálom. Képtelenség elég gyorsan kapkodni a dolgokat, főleg, ha egyedül vagy, bónusz kisgyerekkel. Szerintem nagy tahó volt, aki kitalálta. De a múltkor például olyan idegesítő volt az utánam álló ember, hogy szépen lassan egyesével rakosgattam el a dolgokat, halálos nyugalommal, és csak aztán fizettem. Kénytelenek voltak kivárni, mit tehettek volna…. De akkor is, miért nem volt jó a régi, osztott teres pakoló?(Tudom, tudom, miért.)
Én nem így csinálom a puliszkát…Hanem pont úgy, mint a pirított grízt: olaj, a kukoricadarát megpirítom, fűszerezem, felöntöm vízzel és felforralom. Ezután lekapcsolom a gázt és hagyom egy kicsit még duzzadni.
Nagyon guszták ezek a polenta tortácskák :)A tolakodást én sem szeretem, ugyanúgy nem, mint amikor dugóban, vagy hosszú sorban autóval jobbról beelőz valaki… Az idős emberek védelmében: bőven van fiatalabb korosztály is, aki udvariatlanul és tolakodóan viselkedik. Még Svájcban is. Állandóan rám állnak a pénztárnál. Kényes vagyok a privát szférámra, úgyhogy csúnyán szoktam nézni az illetőre.A “hőmérőzés” egyébként nagyon találó kifejezés, jót röhögtem rajta 🙂
Ha én megírnám egy igazi Szabóné napját?! Hajaj! :o) Lerombolnám minden Szabónék imázsát… :o)Tolakodás nálam nincs. Ha látom, hogy nagy a sor, akkor beáldozom inkább azt a kis pénzmagot, amivel többe lesz az éjjel-nappaliban a cucc, cserébe a kényelemért. Ott soha nincs sor. :o)
(Egy vérbeli Szabóné persze inkább sorbaállna ott, ahol olcsóbb.) ;o)
@gobaA férjem találmánya, tőle kölcsönöztem. 😀