Tegnap Veszprémben voltam, a mamámat látogattam meg a kórházban; miközben az ágya mellett üldögéltem, hívtak a keszthelyi véradóból, hogy ritka vércsoportomra való tekintettel nem mennék-e be kora délután vért adni.
– Mi a vércsoportod? – kérdezte az unokahúgom, amikor mentegetőztem, hogy sajnos, nincs időm Veszprémben maradni, sietnem kell vissza Keszthelyre.
– Nullaerhánegatív – hadartam büszkén, mire közölte, hogy közös nagynénénknek is az volt.
– Apádnak is az – mondta anyukám, amikor immár hazafelé, a buszról felhívtam.
A véradóban épp egy volt újságíró kollégával együtt kerültünk sorra, kedélyesen elbeszélgettünk, mondtam neki, hogy engem ám úgy hívtak be, mert ritka a vércsoportom. Nullaerhánegatív.
– A feleségemé is az. – jénahát, mondtam csodálkozva, mert hát apu, meg a nagynéném, az ugye más, mégis örökölnöm kellett valahonnan, de hogy mindjárt az első ember akibe beleszaladok, fel tud mutatni egy ugyanilyet…
Közben telefonáltam az egyik csoporttársamnak, hogy később érek be az egyetemre, mert a ritka vércsoportom miatt behívtak vért adni, legyen szíves, jegyzetelje le nekem az otthonra kapott feladatokat.
Lihegve huppantam le mellé, amikor a harmadik óra kezdetére végre beértem.
– Na, megvolt a véradás? – suttogta.
– Meg – mosolyogtam büszkén.
– És mi az a ritka vércsoport?
– Nullaerhánegatív – húztam ki magam.
– Az enyém is az…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)