Miért csak most tanultam meg korcsolyázni?

Először is szeretnék mindenkit bátorítani, ha még nem tanult meg ezidáig korcsolyázni, ne adja fel. Én 39 múltam, és lám, most sikerült.
A Facebookon szoktak olyasmi reklámok megjelenni, hogy mondjuk, érdemes-e még új cipőt venni 38 felett, hát én mondom, akár korcsolyát is, emberek.

Igaz, korcsolyám nagyjából hat éve van. Hogy előtte miért nem tanultam meg korcsolyázni – hát, nem is tudom. Gyerekkoromban Veszprémben laktunk, ott nem volt erre lehetőség, és bár én 15 évesen már Keszthelyre kerültem, a baráti körömből sem korizott senki. Sok éven át kimondottan haragudtam a télre, felesleges időhúzásnak éreztem, míg elérhetünk végre a tavaszig, mert gyakorlatilag semmilyen téli sportot nem űztem, és a hóban csak az ellapátolnivalót láttam.
Egy szó, mint száz, hat évvel ezelőtt egy nagyobb beruházást végrehajtva Zsófi kivételével – aki akkor még csak kétéves volt – mindenki kapott korcsolyát. A férjemé 47-es, az enyém 41-es, hogy beleférjen a vastag zokni, Nórinak és Bálintnak állíthatót vettünk, talán 37-39-ig volt jó nekik, Bencének megy egy kicsit, 35-37-eset.
Nos, az első pár télen, ha egyáltalán volt jég, én Zsófit őriztem. Nagyon anyás volt, így őt meg Bencét én tartottam szemmel, a férjem meg tanítgatta a két nagyobb gyereket. Na, elérkezett az idő, hogy már Bence is elég ügyesen korizott, Zsófi is jobban elvolt nélkülem, erre mi történt? Bálint kinőtte a korcsolyáját, és én, mint áldozatkész anya, felajánlottam neki az enyémet. Így telt el még két év.
És most mi van?
Bálint belenőtt a férjem korcsolyájába (jó, tudom, venni kéne neki sajátot, de most hányasat, könyörgöm???), Zsófi Bencéébe, Bence Bálintéba, az enyém nem kell senkinek! Mivel már mindenki üzembiztosan korcsolyázik, eljött az idő, hogy én is a jégre merészkedjem. Hozzáteszem, nem teljesen nulláról kezdtem, fakutyával már korcsolyáztam, sőt, úgy nagyon bátor is voltam, úgy éreztem, mintha tudnék. Aztán rá kellett jönnöm, hogy a kis szántalpakon sikló szék nélkül akár álló helyzetből is képes vagyok hatalmasat esni, felállni viszont sehogyan sem sikerül.
Úgyhogy idén elhatároztam, ha törik, ha szakad, megtanulok, mert hát az mégis milyen már, hogy a legkisebb gyerekem is úgy otthagy a jégen, hogy csak lesek utána.
Szombaton levonultunk kutyástól a vonyarci strandra, óriási buli volt, jégszobrok, zumba a jégen, rengeteg ember, próbáltam periférián maradni, és nagyjából állva.

Bár a képen talán elég magabiztosnak tűnök, igazából azon izgultam, Bogyó nehogy fellökjön. Ő az első félórát élvezte, aztán fázni kezdett, így összesen egyórás tanulást abszolváltam, és még szörnyen bizonytalan voltam.
Másnap, vasárnap délelőtt rajtunk kívül egy apuka csúszkált a kislányával, most nem vittük Bogyót sem, és így a kicsit több, mint egy órát teljes mértékben saját fejlesztésemre tudtam fordítani. Férjem orvul le is videózott, majd átküldte a felvételt e-mailben Katarina Witt Vonyarcon címmel.

Sajnos, a jégen vannak nagyobb hóbuckák, az elején onnan poroszkálok kifelé, de aztán egész jól belelendülök, és ha a férjem fél órával később is videózott volna, már nem is lenne annyira gunyoros ez a katarinawittezés. Innentől számolom tehát: 2012.02.12.: megtanultam korcsolyázni.

Hát ez az én rövidke történetem. Ugyanígy elmesélhetném azt is, miért nem tudok síelni…

És ti? Tudtok korcsolyázni?

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)