Kilenc éhes száj

Újítok. Vagy inkább régiesítek.
Nyolc évvel ezelőtt, amikor elkezdtem foglalkozni a nagycsaládos témájú könyv írásával, az volt a fő vezérfonalam, hogy megkérdezek több sokgyerekes (sok >= 3) anyukát tapasztalatairól, és gyűjtök tőlük hasznos ötleteket arra nézve, hogyan szervezhetném mondjuk én is jobban az életemet, életünket. Aztán ez a vonal elsatnyult, a gasztronómia, ami pedig csak álcaként szolgált eleinte, kiszorította.
Hát most visszahozom, méghozzá interjúk formájában. Terveim szerint hetente olvashattok egy-egy beszélgetést n+1 gyermekes anyukákkal, olyanokkal, akiktől lehet, és érdemes tanulni.
A sort Sárosdi Virággal, a Gyereketető blog szerzőjével kezdem, nem véletlenül; több mint tíz éve “találkoztam” vele egy fórumban. Jól emlékszem, Milkaboci néven írta hozzászólásait, és nagyon szerettem olvasni higgadt, okos sorait. Mindketten elmaradtunk ugyan a fórumból, de itt, a bloggervilágban újra találkoztunk, és már ismerősként üdvözöltük egymást. Azt hiszem, mondhatom, hogy elsők között lettem rajongója Nyolc éhes száj című blogjának, lenyűgözött, ahogy a családi életükről gyerekeiről írt – akik hatan vannak. A szülők pedig, Virág és István éppen február 15-én lesznek 20 éves házasok, tapasztalat van tehát mögöttük bőven. Ráadásul a nyolc éhes száj tavaly december 24-e óta kilencre bővült, hetedik testvérként megérkezett a családba Vacak, a golden retriever. Az első kérdés azt hiszem, adja is magát…

– Eleve nagycsaládot terveztetek Istvánnal? 
– Egyértelműen IGEN. Mindig is nagy családot szerettünk volna. Bár István eredetileg öt gyerekben gondolkodott, én kétszer ennyiben. Aztán végül hatot kaptunk…
– Ha most lennél újra huszonéves, ugyanígy alakítanád az életed? Vállalnál hat gyereket?
– Ha újra kezdhetném, megint ugyanígy döntenék: akármennyi gyerek, kis korkülönbséggel.
– Az első gyermeketeket örökbe fogadtátok. Hogyan jutottatok erre a döntésre? egyértelmű volt számotokra, vagy sok hezitálás előzte meg?
– Másfél év alatt három vetélésem volt. Még folytak a vizsgálatok, hogy mi lehet a gond, mikor jött az örökbefogadás lehetősége, és mi nem vártunk tovább. Nagyon hirtelen döntöttünk. Ha jól emlékszem, egy hetünk volt átgondolni, akarjuk-e Lucát. Akartuk.
– Milyen terveitek voltak az örökbefogadás után? Gondoltad volna, hogy “beindul a nagyüzem”?
– Alapvetően sosem terveztünk. Csak tudtuk, mit szeretnénk elérni. Ráhagyatkoztunk a Jóistenre, azzal a biztos tudattal, hogy Ő jobban tudja, mikor minek kell történnie velünk. Persze ez csak utólag ennyire egyszerű és egyértelmű. Akkoriban sok kétségem volt, mire letisztult bennem minden.
– Négygyerekesként úgy érzékeltem, hogy a második és a harmadik gyerek között van a legnagyobb különbség, ott hirtelen sokkal több idő, energia kellett, ehhez képest a háromról négyre váltásnál már nem. Mik a te tapasztalataid?
– Érdekes módon én egyszerre éreztem azt, hogy sokkal több energiát kell belefektetnem abba, hogy rendben menjenek a dolgaink, és azt, hogy ehhez meg is van bennem az a sok többlet, amire hirtelen szükségem volt. Nem a gyerekszámot illetően adódtak nehézségeim, hanem inkább egyes élethelyzetekkel párosulva bizonyultak nehéznek. Például amikor Csincsi született, (ő volt a negyedik) akkor költöztünk kertes házba, és bizony senkit nem ismertem. Tél volt, hideg volt, az utcák üresek, és nagyon magányos voltam. Előtte bizony elvágyódtam a lakótelepről, de akkor visszasírtam a sok-sok barátságot, a zsúfolt játszótereket.
Aztán Soma érkezése sem volt felhőtlen időszak, mert építkeztünk, így átmenetileg albérletben laktunk, István pedig a munka mellett még másoddiplomáért is hajtott. Összességében tehát nekem a negyedik és a hatodik gyerkőc érkezése volt a legnehezebb.
– Ennyi gyerek között hogyan osztod el az idődet? Szokott lelkiismeret-furdalásod lenni, hogy valamelyikkel esetleg nem foglalkoztál eleget?
– Nem osztom el az időmet, mert akkor nagyon kevés jutna belőle… Leginkább azt szeretem, amikor mindannyian együtt vagyunk. Közös vacsorák, közös kirándulások,más közös élmények – ezek már szinte függőséget okoztak nálunk! Azért, ha valaki bajban van, és csak rám van szüksége, akkor természetesen ráérek. Régebben próbáltuk, hogy minden este más gyerek maradjon ébren, és legyünk vele kettesben-hármasban, de nemigen volt rá igény. Kérdeztem, na mihez van kedve, mit csináljunk, erre az volt a tipikus válasz, hogy hívjuk ki a többieket is, és társasozzunk. Szóval erről ennyit.
– Hogyan egyszerűsíted magadnak az életet? Vannak trükkjeid, amikkel lehet időt nyerni? Mi az a fő vezérfonal, amely mentén haladsz?
– Az én életem rémesen egyszerű: családom van… Szerintem trükkökkel nem lehet időt nyerni, csak jó döntésekkel. Van egy prioritási sorrendem, főleg ez határozza meg a napjaimat. Első az, hogy kialudjam magam. Erre egy-két éve jöttem rá, hogy ez a legfontosabb. Ez után következik a férjem. Ha közöttünk minden rendben van, akkor a gyerekeimmel is minden rendben lesz. Nyilván ez így túl egyszerűnek tűnik, és ezért nem is mindig igaz, de azért legtöbbször így működik.
– Pont egyszerre lettünk kutyások. Mit tett hozzá a kutya a családhoz?
– Ezzel a kérdéssel most megfogtál. Mert nehéz ezt szavakkal elmesélni. Egészen más látásmódot kaptunk Vacakkal egy csomagban. Tegnap a szomszédasszonyommal beszélgettem, aki nem olyan régen napokig könnybe lábadt a szemmel járt-kelt, mert kérdés volt, megmarad-e a vizslája. Sajnáltam őt is, a kutyust is, de nem tudtam elképzelni, hogy valaha is sírjak, ha elmegy egy kutya az örök vadászmezőkre. Most pedig elszorul a torkom, potyognak a könnyeim, ha azt hallom, valaki elvesztette a kutyáját. Nem is merek arra gondolni, hogy ez egyszer Vacakkal is megtörténhet. Boldogság tölt el, mikor látom, mennyire önfeledten játszanak vele a gyerekeim, milyen öröm mindannyiunknak, amikor valamire megtanítják. Alapvetően nem szoktak veszekedni, de most bizony néha összekapnak azon, ki kel fel reggel fél hatkor Vacakhoz. Kell ennél több?

Virágék (nem teljes számban) és mi, tavaly májusban, egy közös bográcsozás alkalmával:)

Nos, mit szóltok az új/régi ötlethez?
Kiről olvasnátok szívesen?

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)