Mai Móni

El clásico: paprikás krumpli

Tegnap játszott egymással az FC Barcelona és a Real Madrid, ezt a rangadót nevezik El Clásico [el klászikó]-nak, ami szó szerint azt jelenti, “a klasszikus”. Kezdő feleségeknek ajánlom, tanulják meg ezt, meg még néhány szakkifejezést, illetve nevet, dobjanak be időnként ilyen kérdéseket: mi a Barca [barsza] taktikája, 4-3-3, vagy 4-5-1?
Nos, az El Clásico-ról eszembe jutott, hogy a nagy konyhai klasszikusokat ritkán szerepeltetem a blogon, mert gondoltam, azok úgyis fent vannak a neten többezerféle verzióban, de mivel mostanában érkezett ilyen igény, hát eleget teszek ennek is.
A paprikás krumplinak elévülhetetlen érdemei vannak a magyar (gasztro)történelemeben, valószínűleg sokak életben maradásához járult hozzá, amikor nem volt más, csak krumpli. Sógorom apósa pont emiatt nem hajlandó megenni, azt mondja, gyerekkorában náluk annyiszor került az asztalra, hogy rá sem bír nézni.
A készítését illetően többféle iskola létezik; eltérések lehetnek a krumpli vágásának mikéntjében (hasáb, ill. kocka), a levesességben, hiszen van, aki rövid lével, van aki hosszú lével főzi; aztán, hogy ki mit tesz bele: kolbászt, virslit, füstölt szalonnát, sőt, tarhonyásat is láttam már – innentől kezdve hivatkozhatunk az “ahány ház” szabályra, azaz hogy nincs szabály.

Hozzávalók (jó nagy adag, hogy esetleg még másnapra is maradjon):
2,5 kg krumpli
1 nagy fej vöröshagyma
1 ek pirospaprika
40 dkg füstölt kolbász
bors
babérlevél
1 kk őrölt kömény
(anyósom majoránnát is szokott bele szórni)
1 paprika
1 paradicsom – bár ezt az utóbbi kettőt, bevallom, csak akkor szoktam beletenni, amikor szezonja van.
1-2 ek zsiradék – libazsírt használtam, de lehet olaj is
Előkészítés: a krumplit meghámozzuk, és olyan formájúra vágjuk, amelyik iskola hívei vagyunk. Én kockázni szoktam (bocsi, anyu). A kolbászt pár másodpercre meleg víz alá tartjuk, lehúzzuk a héját, és felkarikázzuk.

A hagymát apróra vágjuk, és kevés olajon addig dinsztelgetjük, amíg pirulni nem kezd.

Ekkor rászórjuk a pirospaprikát, felöntjük vízzel, beledobjuk a krumplit, és annyi vízzel engedjük még fel, amennyi éppen ellepi.

Sózzuk, fűszerezzük, beledobjuk a paprikát és a paradicsomot, illetve a kolbászt is, és fedő alatt addig főzzük, amíg a krumpli meg nem puhul. Utána még hagyjuk állni.

Mi úgy szeretjük, ha a krumpli egy kissé szétfő, és ettől olyan “főzelékszerű” lesz az egész.
Más meg ezt nem szereti.
Azért mondom, ahány ház, annyi paprikás krumpli.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Anazar says:

    Ma ugy látom paprikás krumpli nap van többünknél is ;-)) Húsmentesen, aludttejjel szeretem a legjobban!

  2. Kiddy says:

    Zsíron hagymát dinsztelek, rá a pirospaprika, só, bors, őrölt kömény, majd az inkább kockára, mint hasábra vágott krumpli. Vizet rá (inkább bőven), felforralom, aztán lassan főzöm. Nyáron kerül bele paprika és paradicsom is. Amikor a krumpli már puha, virslit (esetleg kolbászt, mert az ritkábban van itthon) karikázok bele, a hosszú és vékony fajtából. Rögtön utána keverek nokedlit egy levesestányérban, egy tojással, és beleszaggatom a lébe, ettől sűrűsödik a cucc, mert közben a puha krumpli törik.Nokedli nélkül meg sem eszem. Nekem az benne a kedvencem. =)

  3. Andicsek says:

    Én sok sok hagymát teszek alá, meg szalonnabőrt, télen lecsó nyáron paradics paprika. pár karika házikolbász a fiúknak, egy két pár virsli, de az egészben a lány és a saját kedvemre. no meg 1 tojásból nokedli, és többnyire 2 napra főzném, de alig alig marad. van, hogy ugyanúgy indítom, de csirkefarhátat teszek a lecsós alapra és felöntés után teszem hozzá a krumplit. megy a nokedli is bele. nyamm.:)

  4. Chef Viki says:

    Mi is szétfővősre kissé, és nokedlivel, ha egy mód van rá 🙂 Ha már lúd…Nálam van egy római tálas verzió, lehet ajánlani? Egész más, mint a clásico, de állati jó! :-)http://thechefviki.blogspot.com/2009/11/paprikas-krumpli-romai-talban.html

  5. Zsófi says:

    Én az el klassico-t kedvelem. :-DZsír, hagyma, paprika, só, krumpli. Nem bő lére eresztve, kicsit kozmált aljjal. Na jó, pirult. ;-D

  6. Marika says:

    Nálunk is nagy kedvenc! Sokszor húsmentesen készül, max.beledobok egy füstölthús kockát, férjem kedvéért kockára kell vágni, de már hozzászoktam, babérlevél nélkül, csak só, bors, pici ételízesítő, és nagyon sok petrezselyemzöld kerül bele fűszerezésképpen.

  7. Emili says:

    De jó! Úgy örülök az ilyen “szimpla” recepteknek. Megnyugszom, hogy nem csak nem én főzök egyszerű ételeket.A mamám úgy tanította, hogy a krumpli hasábokat ferdén vágjam, kettőbe-háromba mert a keskeny sarkok lefőnek és besűrítik.

  8. zafiram says:

    Pont mára terveztem be. Én a paradicsomot pótolom egy kis házi paradicsomlével, paprikát a fagyasztóból veszek ki. De arra is volt példa, hogy az eltett lecsóból zuttyantottam rá egy keveset, mert paradicsom és paprika nélkül el sem tudom képzelni:)))

  9. jehudit says:

    Nagy kedvenc! Virslivel és kolbásszal meg nokedlivel. Sőt a tányérban tejfölt teszünk a tetejére. Én hosszú lével szeretem, férj szottyosan, sűrűn. Én nokedlis, virslisen, férj simán, csak kolbásszal. Srácok a mindent bele verziót preferálját.Nah, nálunk ilyen egyszerű a paprikáskrumpli helyzet… 😀

  10. eszka says:

    Én hozok egy eddig le nem írt változatot: tejfölös-paprikás krumpli: Vagyis a végén tejföl bele és nokedli. Rajtam kívül mindenki így ette a családban. Én a hagyományosat szeretem.

  11. Anonymous says:

    Nálunk is az volt most két napig, én tarhonyát szoktam rakni bele, de most rosszul emlékeztem, és nem volt itthon. Volt viszont gersli. Úgy is jó lett. Viki

  12. Orsi says:

    Juj, de örülök neki, többek közt én is kértem a klasszik recepteket, és tessék, minden van hozzá itthon, megvan a mai ebéd, amúgy meg eszembe se jutott volna! Éljen Móni!

  13. Anonymous says:

    Kéremszépen, a kolbász felét a hagyma megérkezése előtt már bele kell tenni, hogy kisüljön a zsírja, az a jó kis piros, abban gyengüljön el a hagyma. Ismerek olyan embert aki chips-szerűen ropogósra süti a vékony kolbászkarikát. Meg tessék belenyomni a végén két-három gerezd fokhagymát. Ez a kellemes közérzet és az üde lehelet miatt kell.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!