Megvagyok ám, és nem is a sikertelen vizsga miatt nem jelentkezem, illetve de, közvetve az miatt, mert a sok tanulás következtében elhanyagoltam egy csomó más feladatomat, pontosabban munkákat, amelyekben igyekeztem valamelyest utolérni magam.
Több-kevesebb sikerrel.
Írtam ma az ázsiai konyháról, a farsangi hagyományokról, fánkot kellett sütnöm, igen, kellett, mert ez lesz a recept a Zalaco magazin következő számába,és hát fotókra volt szükség hozzá. Mindenesetre, a családom nem tiltakozott, egyedül a nagyobbik lányom kérdezte, nincs-e fogyókúrás fánk, hát, mondtam, azzal nem szolgálhatok.
És miközben én itt vizsgázgatok, Bálint fiam a felvételijére készül, Bencével küzdünk a matekon, Zsófival a feledékenység ellen, Bogyó meg visszaesett a szobatisztaságot illetően, ami a padló folyamatos, éber szemlélését teszi szükségessé.
Bár igyekszem ellátni háziasszonyi feladataimat, jelenleg nem vagyok a topon, az tény. Amikor ilyen stádiumba kerülök, egészen ritkán a boltban megszemlézem a készétel felhozatalt… Igen, közben sandán nézek körbe, nehogy felfedezzek valami ismerőst, vagy a másik verzió, úgy teszek, mintha nagyon elítélően tanulmányoznám az összetételt. Aztán általában tényleg, mire a végére érek a felsorolásnak, hogy miből is áll az az étel, leteszek róla. Inkább összedobok gyorsan valami levest – határozom el.
Általában.
Mert van egy kivétel, amivel mostanában bűnöztem: nem elegáns dolog egy gasztroblogger részéről, de ez itt az őszinteség pillanata: bevallom, hogy az Aldi fagyasztott héjas burgonyájáért (potato wedges) testületileg odavagyunk… Olvastam az összetételt, és egész jó. Bedobom a sütőbe, sütőpapírra, és 20 percen belül tányéron van, közben fokhagymás tejfölt keverek hozzá, és mártogatják örömmel.
Hát, ez van.
De sokkal jobb, mint az alábbi harcsapaprikás…
Ti szoktatok ilyesmiket vásárolni? Van tapasztalatotok minőségi félkész termékekkel?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
szoktam 🙂 lustaság + munka + második diploma + lustaság :-)spar készresütött panírozott csirkecsíkok (rendes melldarabok, nem trutyihús). esti buli után munkába menet csak bemegyünk a sparba, veszünk egy doboz ilyen húst, egy zacskó salátát, és simán jobbat ebédelünk, mint azok akik a közeli menzáról hozatnak.lidl rántott camembert, még áfonyalekvár is van hozzá. mirelit zöldség az alap, az szerintem más kategória. sütőben süthető hasábburgonya és krokett.és még mirelit pizzát is szoktunk venni, szerintem az aldiban jó van.aki mindent-maga-csináló szupernő, az meg lehet h nem csinál meg olyanokat mint én, dohányzóasztalt tervezek, festek, szerelek (ikea bútort számítógépet stb). nem hiszem h bárki szólhat egy szót is rád vagy rám vagy bárkire, mert épp “nincs főzősben”
:))
nincs azzal semmi, ha nem mindig vagy (vagyunk) csúcsszuper egészségtudaos csodanő-. bár a házi gombóc nagyon jó de az Aldis mákkal töltött nudli és mogyorókrémel töltött nudli is igen jó fogadtatásra talált. a vizsga meg majd összejön legközelebb.
Persze: leveles tésztát. ;-DDDKészételt is: jégkrém.Egy kivétel volt, de már azt is inkább elkészítem (vagy 2 perccel több…): a leveles tésztába töltött spenótos lazac. Bár a spenót nálunk mirelit, nincs az a pénz, amennyiért én a két kanál kedvéért neki állok spenótot főzni.
Nálunk is előfordul a mirelit pizza, de pl. túrós, lekváros derelyét mindig készen veszem. Próbáltunk egyéb készételeket is, rántott sajt és egyéb panírozott húsok, de mivel utálok forró olajjal dolgozni, ritkán eszünk ilyet. A többi készétellel pont úgy vagyok, ahogy te: mire végig olvasom az összetevőket, rájövők, hogy a mellette lévő friss csirkemell amellett, hogy pikk-pakk elkészül, olcsóbb és gazdaságosabb is, mert még másnapra is marad(hat) belőle. Két legyet ütők egy csapásra!
Hm, azt a potato wedges-t én is nagyon szeretem…! 🙂 Szerintem fánkot is tudsz csinálni a lisztkeverékedből, én a hétvégén az egyik fajta ch-csökkentő lisztkeverékkel csináltam részben, xilittel, és jó lett 🙂 Persze az már ráér a vizsga után is :)))
Decemberben a Gallicoop nuggetsére buktunk rá, de mirelit húsféléket is csak tepsiben vagyok hajlandó sütni. (Nálunk az olaj soha nem marad az edényben, szerencsére eddig mindig kihűlés után borította csak be a tűzhelyet, padlót…)Mellette még levelestészta, mirelit zöldség szokott lenni. Rántott sajtot egyetlen egyszer vettünk, rosszul lettünk tőle mindketten…:SAmúgy meg bizonyos fáradtság mellett a fene olvas olyan apró betűket. Bionőket is el tud ütni autó. 🙂
Nekem nagyon bejött mostanában a Maggi cukorborsófőzelék-alap. Az ízesítése kifejezetten arra emlékeztet, ahogy anyukám szokta csinálni és amit nem sikerült rekonstruálnom. Bevallom, az összetevőiről halvány sejtelmem sincs. Annyira azért nem lehet káros…
Ami nálunk rendszerint van a fagyasztóban:nudli, gombóc, derelye. bevallom még sosem álltam neki hogy “igazit” csináljak :-))Szoktam venni gyorsfagyasztott pizzát, hasábburgonyát, és olyan panírozott húst, ami húsból van, ja és sajtot is.Én sosem sütöm olajban, MINDEN ilyet bevágok a sütőbe. mindig finom lesz így is, és bődületes mennyiségű zsiradék sül ki belőlük.Aztán ami még rendszerint van itthon, az a knorr rafinéria sajtszósz 🙂 meg sem nézem miből van, szeretjük :-)))Biztos van még itthon más műkaja is, de most nem jut eszembe. Levelestészta szintén mindig van itthon.üdv: Magda
Szerintem nincs olyan, aki sose venne 🙂 Mirelit zöldségeket/erdei gyümölcs keveréket nagyon gyakran veszek, néha-néha sültkrumplit, leveles tésztát (bár abból nehezebb jót találni…) Család, munka, háztartás és egyéb teendők mellett simán belefér ez is!
Én leveles tésztából nagyon szeretem a lidl-es tekercseset, aztán a Tante Fannyt, de az jóval drágább is. A fagyasztottakat nem igazán.
Szerintem mindenkivel előfordul… Sőt, nekem egyik-másik még kifejezetten ízlik is. Bármiből is van.Svájcban ráadásul nagyon nagy a választék félkész ételekben, Qiuche tésztáját, vagy pizza tésztát, leveles tésztát, linzert bármelyik üzletben megvásárolhatod, bio és vollkorn változatban is, korrekt minőségben. Sőt, karácsony előtt begyúrt, szaggatnivaló süteményeket is lehet kapni. (Mondjuk ez utóbbit a férjem rendesen lehúzta… Túl nagy volt a kontraszt a házi, magyar sütikhez képest.)És imádom a mirelit, apró kis tavaszi tekercseket 🙂
Tök jó a videó! Nagyon tetszett! 🙂
Én egy éve vettem észre, és már háromszor bevállaltam a Frosta mexikói típusú paellá-ját. Vajon (margarinon) pirítom készre a serpenyőben, de a vízre tevést is kibírja… (egyszer zavaromban így alakult, nem volt változás..)Van benne rizs, csirkehús, kétféle paprika, vesebab és zöldszínű zöldbab meg kukorica. Párom együltő helyében megeszi a 90dkg zacskó tartalmát… Úgyhogy négyünknek két zacskó jár.. (igen, és is restellem, hogy elkészítés helyett inkább megveszem…)A másik gyengém a Falafel álnevű csicseriborsó-fasírt. Vendégvárónak kifejezetten gyors és praktikus. Hidegen is omlós és mártogatható.