A címben megfogalmazott állítás banális, közhelyes, de nem jutott jobb az eszembe.
Ez van: nem vagyok olyan, mint régen. Nem tudok fennmaradni éjszaka azért, hogy tanuljak. Mert eljön az éjfél, én egyre lejjebb csúszom a kanapén, kezemben az n+1 oldalas jegyzettel, majd fél óra múlva, amikor arra ébredek, hogy aludtam, fogom magam, és tényleg elmegyek az ágyamba.
Régen, amikor még olyan voltam, ennél a pontnál jött a lórúgásnyi adag kávé, majd elszánt tanulás, három óra húszkor realizáltam, hogy messze még hajnal, és az újabb holtpontot követően reggel hétig éppen végeztem is az anyaggal. Aztán elmentem vizsgázni, és kész.
Most azt vettem észre, hogy egyszerűen nem érdekel annyira, vagy inkább nem stresszel annyira a dolog, mint régen. Amikor még olyan voltam. Felkelek reggel, elmegyek vizsgázni majd-csak-lesz-valahogy alapon, és igen, mindig van valahogy. Eddig jól volt.
Remélem, holnap is jól lesz…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)