Citromcirok és hojszin-szósz
Nemrég, amikor az euro árfolyama még nem járt a csillagos egekben, Grazban voltam egy kis gasztrotúrán. Pontosabban, valaki megkért arra, hogy segítsek egy nagybevásárlásban: mit érdemes megvenni, kipróbálni egy adott grazi szupermarket kínálatából. Az az állítás ugye már senkiben sem dönt össze illúziókat, hogy a közép- és kelet-európai piacra ugyanazok a nemzetközi termékek más minőségben készülnek, mint a nyugat-európaira. Csak a pontosítás kedvéért: nem nálunk jobb.
Ezt először tizenegynehány éve hallottam, amikor a barátnőm megrökönyödve, felháborodva mesélte, hogy a férje az itthoni Persiltől kiütéses lesz, az osztrák Metroból vásárolttól meg nem. Nem akartam elhinni, de bizonygatta, hogy ezt higgyem el, többször letesztelte, és egészen biztos benne, hogy a két mosószer, bár ugyanazon a néven fut, mégsem ugyanaz.
Aki Zala, Vas vagy Veszprém megyében él, bizonyára hallotta már a Zalaco nevet. Ez egy kis pékségből nőtte ki magát láncolattá, ma már közel ötven üzlettel rendelkezik a három megyében; mindenkinek ajánlani tudom a termékeiket, mert kiváló minőségűek, nem használnak margarint vaj helyett, és amibe tej kell, tejet tesznek, nem tejport. Nos, a Zalaco magazint jelentet meg jelenleg kéthavonta, amelynek nagy részét én írom, és a decemberi első számba készült egy cikk a zalaegerszegi Zalaco Bisztró nyitása ürügyén a vezérigazgató-helyettessel. Ő mondta el azt, hogy a bisztróban is céljuk a színvonal tartása, ezért az alapanyagok jórészét Olaszországból hozzák, mert amint mondta: “jól tudjuk, hogy például az itthoni Philadelphia sajt nem olyan, mint az ottani”. Hogy ez hogyan lesz nekik rentábilis, nem tudom, de el kell ismerni, igazuk van. Sajnos.
A fent említett grazi gasztrotúrán – és szinte minden alkalommal, amikor Ausztriában járok – azon húztam fel magam, rögtön a zöldséges részlegnél, hogy miért van az, hogy ezek az árucikkek egy-kétszáz kilométerrel odébb, hozzánk már nem jutnak el?
Amikor laptopkonyhás szakácsunk, az Ausztriában élő OZ receptjeit javítom, előfordul, hogy olyan alapanyagokkal találkozom bennük, amiről nem is hallottam. Ilyen volt például a citromcirok és a hojszin-szósz. Grazban egy átlag szupermarketben elsőként a citromcirkot szúrtam ki (a zöldség részlegen), majd egy-két sorral odébb megpillantottam a hojszin szószt. Meg még egy csomó mást is, persze, amivel nálunk csak speciális boltokban találkozhatunk, többnyire Budapesten.
Szabályosan dühöngtem.
A férjem meg jókat nevetett rajtam, hogy nem igaz, itt vagyok egy jó kis áruházban, és mérgelődöm, minden sorban felhúzom magam valamin, ahelyett, hogy élvezném.
Mondom erre neki, hogy a túróba élvezhetném, amikor engem hülyének néznek?! Olyan, mintha azt mondanák, hogy neked, te kis magyar, jó lesz ez másik minőség is, meg legyen elég a választék ötven (ha nem húsz) százaléka, úgysem tudod megfizetni még azt sem.
És ha én meg akarom?
Ha nekem KELL az a citromcirok, meg a hojszin-szósz? Meg az a másik fajta mangó, amilyet még sosem láttam, meg a csíkos padlizsán, meg a gyönyörű fűszernövények, koriander, például, amit vidéken sehol nem lehet kapni…? Meg az a nagyszemű kapribogyó? Filo tészta?
Hát, egyelőre nincs más választás, vagy Pest, vagy Ausztria. Tőlünk egyenlő távolságra van mindkettő.
Íme hát a citromcirok. Úgy néznek ki, mint kis dobverők, nagyon kellemes, citromos aromájuk van.
A növényt tőlünk nyugatra lemongrass néven forgalmazzák, ezért aztán, amikor OZ a receptjében odaírta nekem, hogy citromcirok (lemongrass), nagyképűen emaileztem neki, hogy Ozi, nem a citromfűre gondoltál…??
Hát nem. Ez egészen más. Sokkal citromosabb. Az ázsiai konyha rendkívül gyakran használja, ott “sereh”-nek hívják. Bokorszerűen nő, mint valami sás, a levelei is hasonlóak, hosszú, egyenes, mivel fűféle. A thai és vietnámi konyhában curryk, levesek, sült ételek klasszikus ízesítője. A levelek erősen rostosak, ezért azokat először le kell szedni, és a belső, “húsos” részt apróra vágni (mint a gyömbért, például). De egészben is belefőzhető az ételbe ebben az esetben meg kell kicsit törni valamilyen szerszámmal (kalapács, húsklopfoló), így jobban kiszabadulnak belőle az ízek.
Nemcsak ízesítőként, hanem gyógynövényi minőségében is használják, a terebess.hu leírása szerint “párologtatva megkönnyíti az ébrenmaradást, fokozza a koncentrációképességet. Erős antiszeptikus hatású. Lábgombásodás kezelésére, valamint lábizzadás mérséklésére is alkalmas. Megfázás esetén inhalálva enyhíti a kellemetlen tüneteket.
A gyógyászatban levélrügyeit és szárát használják. Általában májpanaszok elleni teát készítenek belőle. Gyakorta alapanya kozmetikumoknak is, belőle készítik az citromfű illóolajat, ami nemcsak gazdag A-vitaminban, de fertőzésgátló is, valamint tonikként, élénkítőként és fertőzésgátlóként zsíros bőrre is használják. Egyéb kozmetikumok alapanyaga és aromaterápiás olaj is.”
A hojszin-szósz (hoi sin) szintén gyakori alapanyag az ázsiai konyhában; szójabab pasztából készül általában vízzel, ecettel, karamellizált cukorral, fokhagymával, chilivel, szezámolajjal, keményítővel, de sokféle változata van. Sűrű, sötétbarna mártás, egyszerre édes és sós, no meg a chilis változat erős, ugyanúgy alkalmazhatjuk, mint pl. a barbecue-szószt. Belekeverhetjük köretekbe, tehetjük húsokra, zöldségekre.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)