Ételmódváltás
Itt és most megígérem, becsszó, hogy nem alakulok át fogyókúrás bloggá. Gondot fordítok azon drága olvasóimra is majd, akiknek eszük ágában sincs diétázni, pláne életmódot váltani, mert jó nekik úgy, ahogy van.
De.
Viseljétek el, legyetek kedvesek, hogy egy kicsit gyakrabban előtérbe kerül a szénhidrátszegény étkezés, egyébként, csak az egészség megőrzése miatt is érdemes ezt szem előtt tartani, ha nem teljesen, hát legalább időnként.
Sokan használják az életmódváltás szót, ami nem más, mint eufemizmus a fogyókúrára; jobban is hangzott, amíg már nem azonosította mindenki az életmódváltást a fogyókúrával. Most, hogy ez megtörtént, új paradigma kiötlésén agyalhatunk, megállapodhatunk egy tetszőleges szóban akár, ne mondjuk, hogy fogyókúra (mert tudom, ez sokakat zavar), meg diéta, nevezzük például fittészkedésnek, majd, ha már ez is megtelik pejoratív tartalommal, hívjuk lópatkolásnak.
Mindegy, mit mondunk, mert a lényeg az, hogy szabaduljunk meg a súlyfeleslegtől, érezzük jól magunkat a bőrünkben, ráadásul tartsuk is meg az elért súlyt.
A kulcs, persze, az étel. Ezért is írtam a címben, hogy ételmódváltás. Mert változtatni kell az étkezési szokásokon, elsősorban hagyjuk el a fehér lisztes holmikat, másodsorban a finomított cukornak is mondjunk búcsút.
Hétvégén a pizza járt a fejemben; hogyan tudnék valami hasonlót előállítani a nem hizlaló kategóriában?
A szülinapi tortából indultam ki, és létrehoztam a szénhidrátszegény verziót. Nem élesztős, hanem sütőporos, tehát ne igazi pizzára számítsunk (valójában inkább pie, vagy quiche). De már az illúzió is valami.
Tény, hogy fogyókúrázni (életmódot váltani, fittészkedni, lovat patkolni) sosem olcsó mulatság. Én kezdésképpen elballagtam a Herbáriába, és vettem zabpehelylisztet, teljes kiőrlésű tönkölylisztet, zabkorpát, szójafehérje izolátumot – és fizettem háromezer-valahányszáz forintot. Aztán még visszamentem, és vettem steaviát, vagy sztíviát, mert szeretném végre kipróbálni. Ez közel háromezer. A nyírfacukorral vannak tapasztalataim, jók, csak keresem a leggazdaságosabb forrást. Megint csak nem olcsó.
Az édesítőszert nem ajánlom senkinek. Meggyőződésből.
Hozzávalók:
10 dkg zabpehelyliszt
1 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
1 dkg zabkorpa
1 dkg szójafehérje izolátum
2-3 ek olívaolaj
1 tk sütőpor
1 tojás
1 tk só
A feltét:
fél vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
néhány bazsalikomlevél
kakukkfű
1 doboz hámozott, darabolt paradicsom (konzerv)
valami kis sajt a tetejére, lelkiismeret szerint
A tészta hozzávalóit összegyúrtam (ha nem áll össze, egy kis tojásfehérjét, ennek hiányában vizet tegyünk hozzá – de tényleg csak nagyon-nagyon keveset, evőkanalanként!), majd egy kicsit pihentettem a hűtőben. Kb. 20 perc múlva lisztezett gyúrólapon (igen, ez fehér liszt volt) kinyújtottam, és beletettem a fodros szélű piteformába. 10 percig elősütöttem 180 fokos sütőben. Visszavettem a hőfokot 160-ra.
Utána beletettem a szeletelt hagymát, a kis darabokra vágott fokhagymát, az aprított bazsalikomlevelet és kakukkfüvet, ráöntöttem a paradicsomkonzervet, megszórtam egy kis parmezánnal (csak az íze kedvéért…), és visszatettem 45 percre, a 160 fokos sütőbe.
Langyosan lehet szeletelni, és valójában frissen a legjobb. Pontosabban: frissen nagyon jó. Amikor áll, a paradicsom eláztatja a tésztát, ami ettől felpuhul, és nem lehet egy szeletet kézbe venni, mert mállik.
De ez legyen a legnagyobb baj, ugyebár. Mert hát mi a túrónak találtak ki a villát?!
A másik lényeges elem a mozgás. Akárhogy is fáj.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)