Mai Móni

Mozi

Itt a nagy ősziszünetezés keretein belül egyik nap elmentünk moziba.
Nem olyan egyszerű ám az innen, Keszthely környékéről, mert a városnak nincs mozija. Hévíznek van egy kicsi, ami még mindig jobb, mint a semmi, de kényelmetlen, és nem is új filmeket játszanak (bár ebben mintha most változást látnék).
Szóval, legközelebb Zalaegerszegen, vagy egy egész kicsit távolabb Nagykanizsán lehet igazán mozizni, előbbire esett a választásunk pár napja. A film pedig a Johnny English 2 volt.
Ha azt mondom, hogy nem vagyok Mr. Bean-rajongó, finoman fogalmaztam. Szörnyen fárasztanak a poénok, ezek a szerencsétlenkedős, seggreülős viccek nekem nem jönnek be. Kiskoromban is mindig sajnáltam a bohócokat, szinte soha nem tudtam nevetni rajtuk.
Szóval, Rowan Atkinson Mr. Bean-es pályafutása közepette nekem üdítő jelenség volt Johnny English. Szórakoztatott – bár bizonyára ehhez az is kellett, hogy John Malkovich legyen az a “piperkőc francia”, akinek a gonosz tervét le kell leplezni.
A második résztől nem vártam túl sokat, mert egészen kevés kivételtől eltekintve a második részek nem olyan jók, mint az elsők, de meg kell mondanom, hogy még azt a keveset is alulmúlta a film. Az eleje tetszett. Aztán jöttek a fáradt, elhasznált poénok, kiszámítható bénázások, nagyon kevés eredeti ötlet. Fél óra múlva már az órámat néztem állandóan, mikor lesz vége, te jó ég, még a felénél sem vagyunk…
A végénél volt aztán egy-két jó poén, akkor én is nevettem. A nézőtéren elég sok tíz év körüli gyerek ült, ők kacagtak szinte végig (a mieink is, a 14 év alattiak), a férjemmel jól szórakoztunk azon, hogy a gyerekek milyen jól érzik magukat, és megállapítottuk: ez a film tulajdonképpen nekik készült.
Aztán, kifele jövet egy apuka kiáltott oda a “hol voltatok?” kérdésre egy ismerősének: “most néztük meg a Johnny English kettőt, végigröhögtük az egészet…”
Hát már megint velünk van a baj?

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Altair says:

    Elszállt az előbb a megjegyzés: Szóval tényleg egyszer nézhetőre sikerült a második rész, bár mi azért röhigcséltünk rajta, de már nem is emlékszem egy poénra se…

  2. Orsi says:

    Nekem a 2 egyáltalán nem tetszett 🙁

  3. PErzsi says:

    Mi a Delfines Kalandot néztük meg egy hete a gyerekekkel. Pozitív csalódás volt a mostanság felpörgetett akciós “gyerek” mesékhez képest. Igazi családi mozi, és Morgan Freeman is játszik benne. Igaz történet alapján, egy kis Hollywood-i mázgával. Ajánlom.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!