Hogyan kovácsoljunk előnyt a hátrányból? – avagy a nem tökéletes is lehet fantasztikus

A dolgok nem mindig sikerülnek úgy, ahogy azt szeretnénk. A kérdés az, hogy siránkozunk emiatt, vagy megpróbálunk minél többet kihozni a helyzetből?

Először is, nézzük a dolog jó oldalát. Mint a fenti képen. Ebből a szögből nem látszik, hogy a kalács kissé jobban szétterült, mint kellett volna. Mert ha innen nézem, azt látom, hogy viszont szép magas, és klasszul csorog le róla a csokiöntet.
Mert az úgy volt, hogy kitaláltam, karácsonyra ajánlok nektek egy jó kis marcipános kalácsot. Ment is a dolog a maga útján szépen, mint csillag az égen, pl. amikor elővettem a hozzávalókat, amelyek listája a következő:
20 dkg rétesliszt
50 dkg finomliszt
4 dl tej
2,5 dkg élesztő
2 ek cukor
fél kk só

20 dkg marcipánmassza
2-3 ek baracklekvár

1 felvert tojás a kenéshez

Aztán nagy tálba mértem a kétféle lisztet, a közepében mélyedést alakítottam ki, beleöntöttem a langyos tejet, a cukrot, és belemorzsoltam az élesztőt. Amikor felhabosodott, kb. 10 perc alatt összegyúrtam.

Letakartam, és duplájára kelesztettem.

Lisztezett gyúrólapra borítottam, átgyúrtam.

Kinyújtottam a tésztát kb. 35×30 centisre, a marcipánt is, amennyire tudtam (utóbbit porcukrozott felületen), és a marcipánt a tészta közepére tettem.

A középső 10 centis sávot bekentem baracklekvárral, majd jobbról és balról párhuzamos csíkokat vágtam a lekvárig.

Ezeket a párhuzamos szárakat szépen egymásra hajtogattam, egyet jobbról, egyet balról. A tetejét és az alját meg behajtottam a kalács alá, valahogy ügyesen.

Aztán, ahogy szoktam, beletettem a sütőpapírral bélelt püspökkenyér-formába a kalácsot. Kicsit megnyomorodott szegény, de ebben mindig gyönyörűen sikerül.
Csak hát, hogy ne legyen ilyen egyszerű az élet… 10 percig kelesztettem így, közben melegítettem a sütőt 180 fokosra.

Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve, hogy ne nyomorogjon szegény (mert egy kicsivel nagyobb mennyiségű volt a tészta a szokásosnál), sütőpapírostól átemeltem egy tepsire a kalácsot. És lekentem tojással, persze.
180 fokon 45 perc, de 25 perc után alufóliát borítottam rá, mert láttam, hogy túl fog pirulni, ha nem teszek valamit.

Hát szóval… amikor kivettem a sütőből, el voltam keseredve kissé. Hogyan tegyem ezt fel a blogra? Tettem fel a kérdést családtagjaimnak, és Nóra lányom épp nálunk vendégeskedő barátnőjének, Zsófinak, aki egyből nyomta a megoldást: tegyél rá csokit…
Térültem-fordultam, és előhoztam a konyhából az Aldiban “majd jó lesz valamire” felkiáltással vásárolt 20 dekás csokiglazúrt, felmelegítettem, és a kalács nyúlása során keletkezett mélyedésbe öntöttem.
– Hááát…egész jó… – mondták tanácstalanul enyéim.
– Tökjó! – kiáltott fel Zsófi.
Szeretem a vendégeket.
Legközelebb majd direkt így csinálom, hogy ráférjen ennyi csoki…

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)