Fizetetlen hirdetés

Sajnos nem fizet nekem az Aldi azért, amit most írok, de annyira tetszik a mostani akciójuk, hogy szeretném rá felhívni a figyelmeteket.

Kimondottan praktikus apróságokat árulnak mától, csak azért fékeztem magam, és nem vettem meg mindet azonnal, mert a férjem is velem volt, és szerettem volna, ha látja, hogy van nekem józan eszem, ami határt szab a kívánságaimnak.

Mert most már azt nem írhatom, hogy “a férfiak nem értik” a nőknek ezt a vágyát, hogy birtokoljanak ilyen holmikat, mert tudom, hogy a Szilvi férje például érti; sőt saját maga is hajlandó vásárolni ilyesmiket.

Na de maradjak az akciónál; amit azonnal megvettem, az egy tésztaszűrő fedél.

Pontosan passzol a 25 centi átmérőjű WMF edényemre, amelyben a tésztát szoktam főzni, és így végre nem kell a szűrővel és az edénnyel szerencsétlenkedni egyszerre, hanem csak az edény füléhez szorítom a fedőt, és mehet a víz. 1000 forint.

Szintén egy ezres, és vissza fogok érte settenkedni: két kis téglalap alapú tepsi. Nekem csak nagyok vannak, és néha, amikor kicsi valamit akarok sütni, nem marad más, mint a kerek tortaformák. Ez szerintem praktikus, és árban is nagyon jó.

Még mindig az 1000 forintos cuccok között van ez a gesztenyehámozó. Hahahaha, mondhatják a cinikusok, micsoda marhaság, de ha leültetném ezeket a cinikusokat gesztenyét hámozni a gesztenyeszezonban, a harmadik kiló után sírva könyörögnének ilyen eszközért. A szezon nem hosszú, az igaz, de akkor aztán jól jön egy ilyen. Aki pucolt már gesztenyét kézzel-késsel, úgyis tudja.

A következő. Süteményrács. Ismerjük a receptekből a közhelyszerű mondatot, igaz? “Rácson hagyjuk kihűlni.” Hát kérem szépen, ez az a rács. Nemcsak kihűlni lehet rajta hagyni a sütit, tortát, hanem a csokival, vagy egyéb mázzal való bevonáshoz is szinte nélkülözhetetlen. Vagy úgy mondom, mással nehezen pótolható. Ezres két darab. Hogy minek kettő, az jó kérdés, mivel alapesetben az ember egy tortát/kuglófot süt; hát kérem, el lehet ajándékozni a másikat. Vagy félretenni arra az esetre, ha az egyiket kölcsönadjuk, és nem hozzák vissza.

Még van valami, ami tetszik nekem, és ha valaki rendelkezik ilyennel, írja meg, hogy tényleg olyan praktikus-e  a holmi, mint amilyennek látszik: ez a fröccsenésgátló fedél. Lyukak vannak rajta, amivel a párolgás biztosított, ám az olaj mégsem fröcsög ránk. Ez viszont már 1500 forint.

Aztán van még egy XXL sütőforma, azaz fedeles tepsi, jó nagy, de az már 5500 forint. Viszont jó karácsonyi ajándéknak is.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »