Nagy munka volt, de megcsináltam.
Megcsináltuk.
Mert a férjem precíziós igazításai nélkül nem ilyen lett volna, és ennyi év után, a közös tortászkodás közepette kellett megtudnom, hogy ő igazából cukrász szeretett volna lenni.
Nem mondom, hogy az alkotás tökéletes, de a saját képességeimet felülhaladtam, az fix.
A menyasszony kívánságai a következők voltak: nagy téglalap alakú torta legyen, kb. 60 szeletes, kakaós legyen a tészta, mascarponés-túrós a krém, valami gyümölccsel. Marcipán bevonat, legyen rajta a Balaton (síkban), a Badacsony (szintén lehet síkban), a Balatonon egy vitorlás, és a parton egy horgász.
Első lépcsőben úgy gondoltam, nem vállalom; tudtam, hogy nem kis munka – de a nagyobbik lányom kapacitált, hogy úgy lehet fejlődni, ha az ember olyasmivel próbálkozik, amiről tudja, hogy magas neki.
Hát jó, igent mondtam.
Felmértem a hozzávalókat, egy héttel korábban készítettem egy kis próbaadagot, és megnyugodtam: menni fog ez, méghozzá saját készítésű marcipánnal. Aztán persze mégsem volt olyan sétagalopp, mint ahogy én elképzeltem, de elkészült. Íme, képriportban:
Mit is mondjak? Hogy pénteken az érzelmi skála minden egyes pontját kimerítettem, az örömujjongástól a végső kétségbeesésig?
A tortát megsütni gyerekjáték volt. Alapja a jól bevált kevert tészta volt, amit egyszer egy epres süti kapcsán mutattam. Ezúttal kétszer sütöttem meg a 28×30-as tepsimben 8 tojásból, 50 dkg cukorból, 4 dl olajból, 4 dl kefírből, 56 dkg lisztből, 4 dkg kakaóporból, 2 sütőporból. Tehát ez volt kétszer. Plusz a Badacsonyhoz és a csónakhoz sütöttem a püspökkenyér-formában egy normál adagot, vagyis 4 tojáshoz igazítva a mennyiségeket.
A krém: 2,5 kg mascarpone, 2,5 kg túró, 2 doboz konzerv őszibarack és porcukor.
És itt, ezen a ponton mindenképp meg kell említenem az én kedves földimet, gasztroblogger kartársamat és barátomat Maxot, akihez ismét segítségért fordultam: nagy tálca és ételfesték. Ez kellett. És kaptam tőle egy hatalmas saválló lemezt, amelynek pereme is volt, beborítottam alufóliával, befedtem tortapapírral, és szépen elkezdtem rárakni a tésztát, és már épp rétegezni kezdtem a krémmel, amikor eszembe jutott: ez a lemez NEM FÉR BE A HŰTŐBE!
Kivettem a hűtő egyik polcát, amiről kiderült, hogy centire pontosan akkora, amekkora a torta lesz. Bevillant a megoldás: erre rakom a tortát, alápapírozom, és mielőtt marcipánozni kezdeném, a papírnál fogva áthúzom a lemezre.
Így is lett. A hűtőpolcra dolgoztam, rétegeztem a tortát, majd befedtem vajkrémmel (30 dkg puha vaj 60 dkg porcukorral alaposan kikeverve – eléggé rettenetesen hangzik, tudom, de muszáj a marcipán alá szigetelni, különben a vizes krémtől szétmállik). Ment a hűtőbe aludni, másnap reggelig.
Fel voltam dobódva. Még csak délután öt óra volt, de én már a munka oroszlánrészével készen voltam, legalábbis ezt gondoltam. Pedig most jött csak a neheze, a marcipán.
Marcipánt készíteni alapjában véve nagyon könnyű.Olyan könnyű, hogy szinte sírva fakadtam, minek is kínlódtam ezidáig a fondant-nal, amit igazából senki sem szeret, mert mindenki a marcipánért van oda – ami ugye igen-igen drága.
Az alaprecept a következő:
15 dkg darált mandula
30 dkg porcukor
1 tojásfehérje
1 kk keserűmandula aroma
Ezt kell összegyúrni, ha nem elég kemény, mehet bele még porcukor. Soha az életben nem lesz olyan, mint a gyári, de szerintem pont az benne a szép; a mandulát ugyanis otthoni körülmények között nem tudjuk olyan finomra darálni, így a szerkezete durvább lesz. Nem is annyira rugalmas, mint a gyári – és ez már bizony okoz problémákat.
Összegyúrtam a marcipánokat, minden színt külön – a színezésre most nem is térek ki, sikerült, ahogy sikerült, ennek is megvan a sztorija -, és rémülten vettem észre, hogy nem igazán tudom jól nyújtani. vagy morzsálódik, vagy szakad. Adtam hozzá még porcukrot, még tojásfehérjét, olajat – és így este 8-ra olyan állapotban folpackoztam be a 3 nagy csomagot (egy nagy adag fehér, egy kisebb kék és egy ugyanekkora zöld, összesen 2,5 kg), hogy csak reménykedtem benne, hogy másnap használni tudom. Ki is írtam a facebookra: Jelenleg a fásult beletörődés állapotában leledzem. Ha még egyszer mostanában tortát vállalok, annak két oka lehet: vagy pisztolyt fognak a fejemhez (elég valószínűtlen), vagy valami közeli hozzátartozón esik meg a szívem. Minden egyéb esetben valaki üssön le, mielőtt igent mondanék.
Ezek után újult erővel, bizakodva vettem elő reggel a tortát, és férjem segítségével áthúztam a nagy tálcára. Itt találtam szemben magam az újabb gonddal: kevés lesz a marcipán. Ahhoz mindenképpen kevés, hogy az egészet bevonjam fehérrel, majd utána tegyem rá Balatont és a Badacsonyt. Nincs más választás, előbb kell megcsinálni ezt a kettőt, és a maradék felületet bevonni a fehérrel, az összeillesztéseket jól eldolgozni.
Nem fogjátok elhinni, de alig maradt tíz deka marcipán a végén… És még ott volt az utolsó megoldandó feladat: a horgász.
Na nem, az nem fog menni, hogy én gyurmázzam, ezt tudtam. Szombat délelőtt futottunk egy kört a helyi cukrászdákban, van-e horgász. Azt hittem elájulok, amikor két helyen is azt mondták, tegnap adták el éppen. Vadász nem lesz jó? – kérdezték. Hát nem. Végül vettem egy focistát, gondoltam, kiapplikálom a kezéből a labdát, és teszek bele valami pecabotra emlékeztető tárgyat. Aztán, amint szedtem el tőle a labdát, letört a keze, és mindjárt szét is ment három darabba, nehogy reménykedni tudjak abban, hogy visszaragasztom. Némi agyalás után kitaláltam: tegyünk úgy, mintha fázna ez a horgász, takarjuk be a maradék zöld marcipánnal, mint egy pléddel…!
Hát így lett szegénykém olyan, amilyen.
Kriszta, a menyasszony azt kérte, délután háromig érjünk oda a tortával a lagzi helyszínére, nehogy a násznéppel összefussunk, ugyanis teljes titok volt ez a projekt. Pontosan odaértünk.
És most már azért vagyok nyugodt, mert ma beszéltem telefonon az újdonsült anyóssal, aki mesélte, hogy nagyon jól sikerült a meglepetés, a vőlegény nagyon örült neki, és hát olyan finom volt a torta, hogy csak na.
Megnyugodtam.
Holnap meg majd mesélek a költözésről.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
