Az életben van számtalan olyan apró pillanat, ami képes kiváltani belőlünk ezt a bizonyos “hatalmas!” érzést, tudjátok, amikor az embernek hirtelen az a benyomása támad, hogy ebben a pillanatban olyan tökéletes minden; aztán ez a néhány másodperc gyorsan tova is rebben, hogy a helyét átvegye valami más, például visszatelepednek vállainkra a mindennapok gondjai. Ám ha kicsit jobban odafigyelünk ezekre a villanásnyi örömökre, és levesszük a szemünket arról, ami nyomaszt, ami kellemetlenséget okoz, akkor a jelen és a jövő is sokkal kedvezőbbnek tűnik.
Mire gondolok?
Például, ha belépsz egy pékségbe; csukd be a szemed egy pillanatra, és szívd magadba az illatot. Hát nem óriási?
Vagy, este, sötétben, amikor tiszta az ég, feküdj ki egy plédre valahova, és nézd a csillagokat. Egyedül, vagy a családdal, beszélgetve… Hatalmas!
Vagy:
– amikor megtalálsz valamit, amiről úgy gondoltad, régen elveszett;
– amikor a boltban, hosszú sorban állva elsőként veszed észre, hogy új pénztár nyílik, és utolsóból első leszel;
– amikor egy finom kávét iszol, és közben egy rég látott kedves baráttal beszélgetsz;
– amikor visszahozzák a könyvet, amit három éve kölcsönadtál, s amiről úgy gondoltad, már sosem kapod vissza;
– amikor felpróbálod egy régi ruhádat, és nemcsak, hogy beleférsz, de még jól is áll;
– amikor lángost ennél, és betoppansz a barátnődhöz váratlanul , ő pedig pont lángost süt;
– amikor a gyerekeid együtt, békében játszanak;
– amikor szivárványt látsz;
– amikor a tömött orvosi rendelőben megérkezésed után azonnal behívnak;
– amikor az általad kiválasztott ruhát épp aznap értékelték le 50 százalékkal;
– amikor a kávézóban megjegyzik, hogyan iszod a kávét, és kérés nélkül úgy hozzák;
– amikor az órák óta duruzsoló háttérzaj egyszer csak elhallgat;
– amikor egy fárasztó téli nap után beleülsz egy kád forró vízbe;
– amikor találsz egy ilyen blogot, ahol ezerszámra szedik össze a hasonló pillanatokat…*
Aztán, az is óriási, amikor az ember megalkot egy süteményt, és a család hangos hmmmmögéssel tünteti el.
Ami itt lent látható, igazából künefe akart lenni, ez a török édesség (vagyis, valami olyasmi), Mautner Zsófi szakácskönyvében ragadta meg a fantáziámat. Ő ott felcsíkozott rétestésztából készítette, pár napja kipróbáltam úgy is; nekem ez a verzió, ahogy az alábbi képen látszik, jobban ízlett. És elővehettem hozzá az én szeretett tésztagépemet – nekem ez is “hatalmas”!
A künefe igazából az úgynevezett kadayif tésztából készül, ami sokkal vékonyabb, mint a cérnametélt; egyszer régen, Izraelben ettem ilyen tésztából készült süteményt, de akkor, ott nem jegyeztem meg a nevét, mert álmomban sem gondoltam, hogy valaha még az életben gasztroblogger leszek, és örülök majd minden ilyesféle emléknek.
Szóval, a kadayif tészta beszerzése erre felénk reménytelen. Ezért aztán gondoltam egy merészet, és megpróbálkoztam a cérnametélttel. Lehet, hogy nem autentikus künefe, de finom.
Hozzávalók a tésztához:
30 dkg liszt
3 tojás
1 dkg só
A töltelékhez:
7,5 dl tej
7 ek búzadara
3 ek cukor
A tésztára:
20 dkg vaj
4 ek tej
A sziruphoz:
2 dl víz
15 dkg cukor
3 szem kardamom mag
1 kk őrölt fahéj
Először is tésztát gyúrtam a lisztből és a tojásból, a sóval.
Kinyújtottam a gépen, a legvékonyabb fokozaton, majd cérnametéltet készítettem belőle. Legközelebb nem hagyom hosszúra, mert így az a probléma előfordult, hogy viszonylag sok szál összegabalyodott, a lisztezés ellenére.
Közben tejbedarát főztem 7,5 dl tejből, 7 evőkanál darával, 5 dkg cukorral.
Aztán a szirup hozzávalóit is összefőztem.
A kész cérnametéltet adagonként enyhén megpirítottam forró, száraz serpenyőben.
Előmelegítettem a sütőt 180 fokosra.
Egy kerek tortaformát (nem kapcsosat, kb. 28 cm-s) kivajaztam, és a tészta felét belenyomkodtam. A vajat megolvasztottam, összekevertem a 4 ek tejjel. A felét kanállal elosztottam a pirított tésztán.
Elsimítottam rajta a tejbedarát.
Befedtem a maradék tésztával, és meglocsoltam a maradék vaj és tej keverékével.
Sütőbe tettem, és kb. 35 perc alatt “pirosra” sütöttem.
Kivettem a sütőből, és rászűrtem a szirupot.
Langyosan lehetett tálalni.
Igazából kéne rá egy kis aprított pisztácia, de az momentán nem volt
Mondjatok ti is ilyen “hatalmas” pillanatokat!
* Kanadai barátnőm lánya, Orsi látogatott most haza nagyszüleihez, és volt olyan kedves, hogy bennünket is meglepett egy könyvvel, méghozzá Neil Pasricha The Book of Awesome című kötetével. Az imént linkelt nagysikerű blogból írta a szerző, hasonló pillanatok százait szedte össze bele. Rendkívül inspiráló, angolul tudóknak feltétlenül ajánlom!
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
