Gyerekkorom kedvenc ízei

Katától kaptam egy nagyon aranyos felkérést, hogy meséljek a gyerekkorom kedvenc ízeiről, és ezt szívesen teszem. Bár igaz, ami igaz, nem voltam válogatós gyerek: a pacalon és a  májon kívül tulajdonképpen mindent megettem, a menzán is hálás közönség voltam. Sok kedvenc ételem volt, de persze mindig volt néhány, amelyik kimagaslott a többi közül.

A legelső, ami beugrott, a néger kocka. Anyai nagyszüleim egy mezőföldi kis zsákfaluban, Dégen éltek, gyerekkorom nyarait itt töltöttem. Ilyenkor egy héten legalább egyszer, de érkezésem és távozásom alkalmával mindig ezt a sütit sütötte a mama, mert ez volt a kedvencem, de csak úgy, ahogy ő készítette. Mivel klasszikus házi süteményről van szó, másnál is kóstoltam; de sem a habja, sem a tetején levő csokiréteg nem olyan volt, ahogy azt a mama tudta. Nekem sem sikerült még úgy. Csak egyszer, majdnem.
Hogy az anyai nagyszülőknél maradjak, a nyári szünet másik kultikus eledele a főtt kukorica volt. Szüleim még ma is emlegetik azt a levelet, amelyet hatévesen küldtem a mamáéktól haza; utóiratként azt biggyesztettem a végére, hogy “nagyon szeretem a főtt kukor Icát”.
Emlékszem, a mama kétnaponta reggel a kertből frissen szedett, vagy tizenöt cső kukoricáról lehúzta a héjat, a hajat, majd egy hatalmas fazékba rakta: alulra tett a levelekből, rápakolta a kukoricát, a tetejét megintcsak héjjal, és némi hajjal fedte be. Felöntötte vízzel, felrakta a sparheltre, és ott is maradt délig. Sóvárogva vártam, mikor lesz már kész, tébláboltam a konyhában, nem lehetséges-e, hogy már puha, de nem. Aztán ebéd után egyszer csak elhangzott a varázsszó: “megfőtt!”, és akkor még mindig várni kellett, hogy ne égesse össze az ember száját – majd leültem, magam elé vettem a tálat, jól megsóztam a kiválasztott példányt, és csak haraptam a sorokat a csövön, éreztem, ahogy a szemek szétpukkantak a számban, a sós és az édes íz kellemesen keveredett, én pedig elégedett voltam és boldog.

Apai nagymamáméknál is mindig nagyon szerettem enni, például a vasárnapi rántott húst. Minden vasárnap.  A másnapra megmaradt hússzeleteket a papa csíkokra vágta, és amolyan salátalé szerű folyadékba áztatta, amit ő kevert az én emlékeim szerint ecetből, cukorból és vízből, a mama szerint nem ecetet, hanem citromlevet adott hozzá. Hű, de finom volt az is.
Aztán, a mama gyakran készített például öntött kiflit, amit ebben a sós változatban máshol még nem is láttam.
De nemcsak a nagymamáim, anyukám is jól főz, tőle az egyik kedvencem a tócsi volt, ami köré egy kis érzelgős írást is kerítettem nem olyan régen.
A másik a töltött paprika, leginkább paprika nélkül, szóval inkább úgy mondom, hogy paradicsomos húsgombóc; aztán, milánói spagetti, és a gombapaprikás galuskával. Bár van egy olyan emlékem is, hogy éppen kórházban voltam, és amikor hazaengedtek, anyu kérdezte, mit főzzön, és nekem a legnagyobb vágyam a zöldbabfőzelék volt…
A menzai no.1. gyümölcsmártás pirított darával forever and ever. Megjegyzem, ez a receptem hozza a blogra a legtöbb látogatót a google-ból.
Aztán itt van még egy illat a múltból: Irén néni boltja. Irén néni apai nagyapám mostohatestvére volt, pontosabban, még most is az, csak a papa nem él már.Nem a sajátja volt a bolt, persze, valami ÁFÉSZ-egység csak, de mégis. Egyedül dolgozott benne, és a hagyományos, alapellátási cikkeken kívül lehetett kapni kimért nápolyit, kakaósat, vaníliásat, citromosat, meg “barackmagot” – nekem az volt a kevencem. És azon ritka alkalmakkor, amikor elmentünk Irén Néni Boltjába, mert én kértem, hogy menjünk el oda, noha elég messze volt, anyukám vett nekem egy zacskóval, és én boldogan léptem be a pult mögé, fel a dobogóra, Irén néni mellé, és olyan bennfentesnek éreztem magam. Leültem a pénztárgép mögé, és szívtam magamba az illatot, és tömtem magamba a mogyoróízű krémmel töltött ostyát.
A barackmagon kívül szerettem a
– Tiszakavicsot, ami zselés töltelékű cukor volt,
– a Boci csokit,
– az Utasellátó csokit,
– a Négercsókot (amit most lehet kapni, az már közel sem az).

Ez egy ilyen továbbadós játék, és már elég régen indult, gondolom, nagyjából körbe is ért, meg nem is mindenki szereti az efféle körkérdéseket. Én három személynek mégis továbbadnám, aztán, ha megírják, jó, ha nem, hát azt is megértem.
Tehát, gondoltam Krisztára, aki két nyelven vezeti Culinaria Ungaria című blogját;
aztán itt van Rita az ő konyhájában, aki ugyan nem blogot ír, de akkor is;
továbbá, Gabojsza, lenne kedved…?

A másik dolog: előreláthatólag most pár napig nem leszek gépközelben, és szeretnélek ösztönözni Benneteket, ha eddig még nem tettétek, szavazzatok a Praktikák sok gyerekhez blogra a Goldenblogon! Negyedik helyen állok jelenleg, ám a vége még messze van (aug. 21.), és az előnyöm fogy. Bár sok nem múlik rajta, de ha már ott vagyok, hozzuk ki belőle, amit lehet!:))
Köszönöm mindenkinek.

Nektek melyek a kedvenc gyerekkori ízeitek?

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)