Nemrég mondta nekem egy anyuka, lelkiismeretfurdalása van, mert nem mindig érzi úgy, hogy egyformán szeretné a gyerekeit.
Ezt az egyformán szeretést nehéz egzakt módon tárgyalni. Mert hogyan mérjük le? Grammra, kilóra, méterre? Ha egyformának érezzük a gyerekeink iránti szeretetünket, honnan tudjuk, hogy az tényleg ugyanannyi?
Szerintem nem lehet egyformán szeretni, legalábbis, ami magát az érzést jelenti. Minden gyerek más, más kornak mások a szépségei, nehézségei. Lehet, hogy úgy érezzük, a kiskamasztól megőrülünk, miközben a hatéves épp tüneményes korszakát éli. Ettől még nem szeretjük a kiskamaszt? Dehogynem.
Aztán itt vannak a jellembeli különbségek. Az egyik gyerek bújós, szinte csüng az anyán és/vagy az apán, a másik meg rosszul van attól, ha ölelgetik. A szülőt meg esetenként vádolja magát, hogy a másikat nem szereti annyira, mint az egyiket.
Pedig de. Csak másképp. Más húrokat pengetnek meg a lelkünkben.
A szeretet nem az ölelgetés mennyiségétől, vagy az adott puszik számától függ. Nemcsak akkor szeretünk valakit, amikor hű, de nagyon érezzük. A szeretet valahol sokkal mélyebben gyökerezik, épp ezért nem szűnik meg attól, ha a gyerek nem úgy él és viselkedik, ahogy azt álmainkban elképzeltük.
Hát ilyesmiken tűnődtem ma, miközben ezt a 12 darab édes zsemlécskét összedobtam. Sütéssel együtt megvan fél óra alatt, akár reggelire, vagy uzsonnára adhatjuk – például a gyerekeinknek, akiket noha nem teljesen ugyanúgy, de egyértelműen nagyon szeretünk.
Hozzávalók 12 darabhoz:
25 dkg liszt
6 dkg vaj
10 dkg túró
5 dkg porcukor
1 tk sütőpor
3 dkg mazsola
1 tojás
7 cl tej
csipetnyi só
A sütőt előmelegítjük 200 fokosra.
Egy tálba öntjük a lisztet, összemorzsoljuk a vajjal. Hozzáadjuk a túrót, ezzel is morzsoljuk, hogy ne legyenek benne nagyobb darabok.
Egy kis tálkában felverjük a tojást, majd a tejet is belekeverjük. A túrós-lisztes keverékhez adjuk, de egy jó evőkanálnyit meghagyunk a zsemlék lekenéséhez.
Beletesszük az összes többi hozzávalót is, és összegyúrjuk. Ha nagyon ragad, még egy kevés lisztet adunk hozzá.
A tésztát lisztezett gyúrólapon kb. 1 centi vastagra nyújtjuk.
Egy kb. 6 cm átmérőjű pohárral vagy pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.
Sütőpapírral borított tepsire tesszük a tésztákat, és lekenjük a félretett tejes tojással. Mehet a sütőbe.
15 perc alatt megsülnek. Jönnek is az önként jelentkező ellenőrök, hogy ők majd megnézik, tényleg megsült-e.
A “zsemléket” félbe vágjuk, megkenjük lekvárral, ha van, még tejszínhabot is tehetünk rá.
Persze, aztán megy a nagy panaszkodás, hogy miért csak ennyi jut… Aki ezt nem bírja hallgatni, egyből dupla adagot készítsen.
Ti hogy gondoljátok ezt az “egyformán szeretni”-dolgot?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
