Hát, ismét itt van.
A vitatott, fujjogott, de mindenképpen számon tartott blogverseny.
Amelyen tavaly és tavalyelőtt is nyolcadik lettem, és emiatt akkor sem vagyok hajlandó szégyellni magam, ha sokan bloggerkörökből ezt sugallják.
Most még furcsábbak a versenyeztetés körülményei, mint eddig, itt van mindjárt a bökkenő, hogy csak Facebook-profillal rendelkezők voksolhatnak kedvenc blogjukra. Ez ám az árukapcsolás!
Másrészt, vélhetően az nyer majd, akinek több facebook-os ismerőse van, tehát a végső sorrend nem valószínű, hogy sokat elmond a blogok értékével kapcsolatban.
Mindazonáltal, mivel engem valaki benevezett a versenybe, most mégis arra kérlek benneteket, drága olvasóim, akiknek köszönhetően létezik és működik a Praktikák sok gyerekhez – hiszen, ha senki sem olvasná, valószínűleg már rég abbahagytam volna -, hogy akinek van facebook-os profilja, és még nem adta a voksát sehová, szavazzon rám!
Itt az alul elhelyezett kis buzdító widgetben látható, hova kell kattintani, a többi már megy magától…
Ha még esetleg meg is osztjátok ismerőseitek között a linket…khmm…hát, azt külön köszönöm.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)