Családi bicajtúra

Korai ebédünk oka az volt, hogy a férjemmel elhatároztuk: szervezünk egy jó kis családi bicajtúrát. Zsófi, a legkisebb a sógoroméknál nyaral a héten, a többiek pedig mind elég jól bírják a hosszú távot. Optimális helyzet, az idő is jó volt, így hát – bár nem mindenki fogadta kitörő örömmel az ötletet -, fél egykor nekivágtunk.

Nem volt konkrét célkitűzésünk, abban maradtunk, megyünk, ameddig megyünk, ahol a többség már nem bírja tovább, vonatra szállunk, és hazajövünk.

Ez jó módszer. Tavaly már a tapolcai túránkon bevált. Igaz, akkor csak a férjemmel ketten mentünk, nem vittünk gyereket; most azért is akartunk velük egy hosszabb utat megtenni, hogy lássuk, mennyire reális még a nyáron egy közös Balaton körüli biciklizés. Hát, gyúrni kell rá.

De ez a vonatos “mentés” olyan lehetőség, ami miatt bárkinek javasolom, aki itt lakik, vagy nyaral a Balaton közelében: bátran vágjatok neki, tekerjetek, ha nem bírjátok, a vonat kisegít.

Soha nem indultunk még a déli part felé; az északit szeretjük a dimbes-dombosságával együtt. De mivel most pont azt akartuk, hogy viszonylag sík terepen tekerhessünk, a délit választottuk.

Az első megállót Balatonberénynél iktattuk be, majd nem sokkal később, Balatonmáriafürdőn vettünk egy dinnyét, elvágattuk a boltosssal, és megettük.

Itt aztán még kényszerstrandolást is kénytelenek voltunk beiktatni; már épp indultunk volna, amikor kiderült, Bálint biciklije defektes lett. Így aztán ő Apával elment bicikliszervizt keresni – hamar találtak is – én a maradék két gyerekkel a gyönyörű kis strandon hevertem keveset (nem mellesleg szabadstrand).

Azért a víz hideg volt…

Ekkor már a lekvárabbja mondogatta, hogy forduljunk vissza; de még sikerült meggyőzni őket, hogy legalább Balatonfenyvesig bírják. Itt ettünk, újra a Gombában, ahol a múlt héten már jártunk. És másodszor sem csalódtunk!

A nagy dilemma: mit együnk?

A fiúk pizzát ettek, mi ketten Nonóval salátát. És most megkóstoltam a kávét is, az is nagyon finom: Manuel.

Az étterem pontosan a vasútállomás mögött helyezkedik el. A késői ebéd után sokat tanakodtunk, hogy is legyen; a férjem és én arra szavaztunk, bringázzunk még tovább, de a kis városbéli puhányok haza akartak menni. Megkérdeztük a MÁV pénztárban, mikor megy Keszthelyre vonat, hát kiderült, hogy 15 perc múlva. Hogy a gyerekek nehogy megutálják a közös túrázást, beadtuk a derekunkat: megvettük a jegyeket, nagycsaládosat nekünk, plusz a bicikliknek is. Előbbinek 55 forint volt darabja, utóbbinak 230.

Fél hétkor szálltunk le Keszthelyen. Jó program volt. Arról beszélgettünk, legközelebb akár úgy is megpróbálhatjuk, hogy Fenyvesig elmegyünk a biciklikkel együtt vonattal, és onnan folytatjuk a túrát, ahol abbahagytuk.

Majd meglátjuk.