Egyik legjobban sikerült kenyeremet sütöttem meg tegnap, és fogalmam sincs, hogyan.
Eredetileg pizzatésztának készült, csak aztán nem fogyott el mind. A maradékot éjszakára hűtőbe tettem, reggel elővettem, hogy majd újabb adag pizzát sütök belőle; lisztet, vizet, sót adtam hozzá, és a kenyérsütőben újfent összedagasztattam.De végül nem lett belőle pizza. Az üsttel együtt, letakarva ment vissza a hűtőbe. Következő nap megint elővettem, gondoltam, teszek hozzá még egy kis vizet, meg lisztet, meg pizzafűszert, úgyis vendégek jönnek, majd megsütöm.
De másképp alakult a program. Nem lett pizza. Tészta vissza a hűtőbe.
Reggel megint elővettem; majd lesz belőle bagett, gondoltam. Átgyúrattam a géppel a tésztát, hogy biztosan elég legyen, még adtam hozzá vizet, lisztet, sót. Két hosszúkás formát alakítottam ki a tésztából, és sütőpapírral borított tepsiben megsütöttem.
De a tészták nem maradtak meg bagettnek – úgy megkeltek, hogy fűszeres kenyerekként kerültek elő a sütőből. Ízletesek, a héjuk is pont jó, a bélzetük is puha; jó lenne felvenni a receptet a repertoárba, de nem vagyok benne biztos, hogy meg tudnám ismételni. Mert hogy miből mennyit, és mikor tettem bele… arra már nem emlékszem.
Eszembe jutott erről az egyik ifjúkori kedvenc filmem, a Medicine man (Sean Connery), amelyben az orvos tudja, hogy felfedezte a rák ellenszerét, de fogalma sincs róla, hogyan, illetve, hogy mi volt az az összetevő, ami aztán az összes többi reprodukciós kísérletből hiányzott.
Még jó, hogy nekem azért nem ilyen fontos találmányom veszett oda…
Ugyanakkor, ha már a filmeknél tartunk, ma régi hiányosságomat pótoltam: megnéztem végre A király beszéde című, négy Oscar-díjjal jutalmazott alkotást. És ez tényleg ALKOTÁS: óriási film! Gondoljatok bele, arról szól, hogy egy dadogós embert (VI. György angol király, II. Erzsébet apja) treníroz egy logopédus. Micsoda dögunalmas téma, nem?
Na de persze messze nem erről szól csupán; szól a kapcsolatokról, felelősségről, bátorságról, barátságról, házastársi kapcsolatról, önmagunk legyőzéséről. Fantasztikusan.
Nézzétek meg, ha javasolhatom, angolul.
Itt meghallgatható az a beszélgetés, amelyet az MR1-Kossuth Rádió Szonda című műsorában készített Gimes Júlia dr. Lajos Péter logopédus-pszichológussal, aki dadogás-specialista. Annak kapcsán, hogy hiteles-e Colin Firth alakítása, illetve a terápia sztorija, nagyon sok hasznos információ hangzik el a dadogásról, annak hátteréről.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Móni! Limara öregtésztának nevezi a kenyereihez felhasznált régebbi tésztát, amiből mindig tesz a friss kenyérbe, és a friss kenyér tésztájából (mely tartamazza az előző öregtésztát) is mindig vesz ki öregtésztának valót,és így tovább. Te is valami ilyesmit alkottál most lehet, hogy azért lett ilyen jó :)!
önmagunk árnyékának átugrásáról
úúúúú, és nincs fotó a kenyérről???? Pedig teljesen felcsigáztál…
Heni, ismerem az öregtésztát, én is használom, ezért is adagoltam bátran a régihez az újabb és újabb adagokat… De nm mindig sikerül ilyen jól.
Zazálea, igen… meg még annyi mindenről, igazából… épp most hallgattam meg Karina (Három fia van és alkot) férjével, Lajos Péterrel készült beszélgetést, lehet, majd belinkelem a bejegyzésbe is… Arról van benne szó, hogy hiteles-e a film a szakember szemével nézve(Péter dadogás-specialista), és ő ennek kapcsán mond egy csomó jó dolgot.
Dominika, lusta voltam… most meg már sötét van a fotózáshoz.
Húúú, egy fotónak én is örültem volna! 🙂 Hátha lesz még rá alkalom!
én úgy vélem, egy jó film mindenkinek arról szól,ami a saját életében van,hasonlóképpen egy könyvhöz. a saját történetünket is látjuk benne,nyilván nem véletlenül láttam én ebben a filmben a saját magunk árnyékának átugrását.:o)
Megvettem én is a filmet, angolul, felirattal. Nagyon szeretem és nem értem, azok, akiknek kölcsönadtam (nővér, barátnők) miért kevésbé lelkesek…
én is megnéztem a filmet – hiányos angoltudásomnak köszönhetően magyar szinkronnal, de így is csodálatos volt… simán megérdemelte a 4 oscart 🙂
Edit, akkor is érdemes megnézni angolul (magyar felirattal), ha valaki nem tud angolul – bár bevallom, én meg nem tudom, milyen a magyar szinkron -, mert a színészek játéka szerintem így jön elő teljes egészében; de persze, nem erőltetni akarom…:))Katafolt, én is járok így időnként… és olyankor szintén értetlenül állok – de hát, ízlések és pofonok.
Szia!Nemrég olvastam egy bejegyzést Sajtkukac blogjában, “Kenyér a hűtőből” címmel, és nagyon hasonlít arra, amit leírtál. Lehet, hogy a több napi hűtőben tárolás a kulcs. 🙂
Megnézem azt a receptet! De biztos, hogy a hosszú kelesztési idő a kulcs.
Nekem, mikor olvastam teljesen a mostani stahl magazinból a kovászult kenyeres cikk ugrott be. De lehet csak az eltelt idő hosszúsága miatt…
Ja, persze kovászolt még itt vidéken is!
Pedig még lehetne kovászölt:))Szerintem én is arrafelé vagyok benne a magazinban, megkérdeztek, melyik a kedvenc kenyerem. Érdekes, hogy az olvasóim közül sem írta senki, hogy látott volna, a magazinban meg sajnos elírták a blogom címét, úgyhogy onnan sem nagyon talál meg senki.
Szia Móni! Bevallom, csak most találtam rá erre a bejegyzésedre, nagyon köszi, hogy linkelted a film kapcsán Pétert, köszi!!!A film egyébként engem is nagyon megérintett.