Egész jól alszom mostanában. Ennek egyik oka, hogy befenyítettük a kis kakukkfióka-gyereket, azt, amelyik szinte minden éjjel befurakodott az ágyunkba, majd rugdosott, csapkodott, mint valami karate világbajnok. Aztán, amikor mi már felkeltünk, kényelmesen terpeszkedve aludt tovább.
Többször eldöntöttük már, hogy bezárjuk a hálószoba ajtaját, mert időnként Zsófi előtt/után még Bence is megjelent, gondolhatjátok, az már tényleg mennyire klassz volt. Négyen négy négyzetméteren. De sosem vitt rá a lélek, hogy az álmosan, félálomban vándorló gyerekeinket ilyen sokkhatásnak tegyük ki, hogy nem tudnak bejönni az ajtón. Inkább a derékfájás.
De most már tényleg betelt a pohár.
Egyik este a férjem bejelentette Zsófinak: ne is próbáljon meg átjönni éjjel, zárva lesz az ajtó.
– Mégiscsak nyolc éves vagy már, Zsófi…
– Nem is vagyok nyolc, még csak hét múltam – mondta erre kétségbeesve a gyermek, és már záporoztak is a könnyei. Vigasztalhatatlan volt. Muszáj volt kitalálnom valamit.
– Figyelj – mondtam -, tudod mit? Nyitva lesz az ajtó mindig, ha nem jössz át. Ha viszont átjössz éjjel, be fogjuk zárni.
– És reggel sem mehetek?
– Hat után jöhetsz.
Azóta egész jól alszunk. Tudja, hogy nyitva az ajtó, és reggel mindig meg is jelenik. De előbb nem. Ennek is örülünk, ő pedig roppant büszke magára.
Vannak szülők, akik következetesen tudják tartani magukat ahhoz, hogy nem engedik be a gyereket az ágyukba, vagy, ha meg is engedik, hogy ott aludjon el, mindig visszaviszik a helyére. Én erre több okból nem voltam képes soha. Az egyik az, hogy elég mélyen alszom, és ha félig fel is ébredek az érkező miatt, annyira nem, hogy ki bírjak kelni az ágyból. A másik az, hogy szeretem, amikor a finom illatú, puha bőrükkel odabújnak hozzám. És bizony, egy ideje tudatosult bennem, hogy bármilyen régóta is tart ez az állapot, mármint, hogy mindig jön valaki, most már hamarosan vége lesz. Nincs újabb kicsi. A harmadik ok az emlék a saját gyerekkoromból, hogy milyen nagyszerű érzés volt mindig befeküdni a szüleim ágyába; elég volt beszívni a párna illatát, és már el is felejtettem a rossz álmot.
De hát nem lehet ezt a végletekig hagyni…
Ti hogy vagytok ezzel? Szigorúak vagytok és következetesek, vagy lusták és engedékenyek?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
