Hideg nyalat és spanyol tekercs – avagy mit láttunk a Múzeumok Éjszakáján?

Rettentő jó érzés azzal szembesülni, hogy valami működik, megy, hogy egy rendezvény iránt van érdeklődés. A Múzeumok Éjszakája ilyen. Jó volt látni péntek éjjel a – némi túlzással – hömpölygő tömeget, a csurig telt Dottót (kisvonat), ami mindig mindenhol tele van, csak Keszthelyen jön-megy folyton három-öt utassal a fedélzetén.
Évről évre többen vannak ezen az eseményen, idén különösen nagyszabásúra sikerült, hiszen, amint azt már meséltem, a Helikon Kastélymúzeum is beszállt a programba, illetve még néhány magángyűjtemény üzemeltetője, akik eddig nem. Ráadásul a sétálóutca boltosai is észbe kaptak, és éjfélig  nyitva voltak az üzletek. A Dottó pedig a múzeumok között szállította az utasokat este 8-tól éjfélig. Aki részt akart venni az eseményen, csupán annyit kellett tennie, hogy bármelyik múzeumban megvette a jegyét (felnőtt: 1000, gyerek: 500 Ft), a kapott karszalagot felragasztotta a csuklójára, ezzel bármikor felszállhatott a Dottóra, és akár az összes múzeumot végiglátogathatta.
Hat gyerekkel vágtunk neki a kalandnak; először a kastélyba mentünk, mert látni akartuk a Bence dobtanára által vezetett dobzenekar, a Boombatucada bevonulását. Naivan kezdésre, fél nyolcra érkeztünk a helyszínre, ahol hatalmas tömeget találtunk a kapu előtt – mindenki jegyért állt sorba, bent meg már szólt a dobszó – hát, erről lemaradunk, gondoltuk, és hat gyerekkel esztelenségnek tűnt beállni a legalább száz méteren tekergő sorkígyó végére. Inkább hazamentünk, letettük az autót, és átsétáltunk a szinte a szomszédunkban álló Balatoni Múzeumba, ahol erre az alkalomra kiállítás-megnyitót időzítettek. A tárlat címe “Hideg nyalat és spanyol tekercs”, és igen, a fagyiról szól.
Itt kétperces sorbanállás után hozzájutottunk az áhított karszalaghoz, de megbeszéltük, hogy a kiállítást majd hazafelé nézzük meg, mert indult a Dottó, és a gyerekek mindenképpen kisvonatozni szerettek volna.

Először a Georgikon Majormúzeumba mentünk, ami remek választásnak bizonyult. Az állatsimogató is lekötötte gyerekeink figyelmét egy  darabig, de a nagy attrakció két fergeteges fizikatanár előadása volt “Nem csoda, nem varázslat, csak látványos kísérleti fizika” címmel. Nagyon klassz kísérleteket láttunk, emlékezetesek a folyékony nitrogénnel végzettek.

De a legeslegemlékezetesebb mégiscsak az, amikor a tanár lefeküdt a szögeságyra, egy szikladarabot tett a hasára, arra egy téglát, Bálint fiam kezébe egy hatalmas kalapácsot adott, és megkérte, hogy törje szét a téglát…

Sajnos, erről nem sikerült jó képet készítenem, nem álltam hozzá jó helyen; de azért valami kivehető. Komolyan féltem. Mi van, ha Bálint melléüt? Uhhh… Mindenesetre, azt megjegyeztük, hogy ha valaki szögeságyra fekszik, a testének súlya eloszlik a felületen, ezért nem okoz sérülést – a sziklatömb pedig felfogja a lendületet, és az ütés sem fáj…
És, hogy valami gasztroközelit is mondjak, tanulságos volt a mikróba tett  villanykörte látványa: az égő ugyanis világított az elindított szerkezetben anélkül, hogy be lett volna tekerve valamiféle foglalatba.
Nos, a kísérletek után átmentünk a Múzeum Zoo elnevezésű hüllőgyűjtemény helyszínére, ahol élő kígyókat, leguánokat, madárpókokat, és mindenféle egzotikus állatot vettünk szemügyre. Innen átsétáltunk a kastélyba, ahol korabeli ruhákban sétálgattak emberek. Épp mondtam a férjemnek, milyen hülyeség volt, hogy a térdig érő szoknyámhoz nem vettem harisnyát, fázom, amikoris a szembejövő korabeli ruhás fickó hatalmas kalapban, térdgatyában rám nézett, és megjegyezte: – Én vettem harisnyát… – és tényleg, volt rajta, fehér. Utána esett le, hogy az új igazgató volt az.
Itt épp a Keszthelyi Musical Stúdió adta elő az erkélyjelenetet a Rómeó és Júliából. Ők nagyon ügyesek, többször láttam-hallottam őket, színvonalas a produkciójuk.
A tömeg még mindig nagy volt, az éjszakai tárlatvezetés sokakat vonzott. Bennünket nem annyira, és már a kisebb gyerekek eléggé nyöszörögtek, hiszen fél 11 felé járt az idő; hazamentünk, én pedig egyedül átsétáltam a Balatoni Múzeumba, hogy nyugodtan szemrevételezzem a fagyis kiállítást.

Réges-régi fagyigépek

Jó kis anyag ez. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum vándorkiállítása, amely ötezer évet fog át – hiszen a fagyit, vagyis, a jelenleginek valamilyen ősét már az ókori Kínában is ismerték. Aztán,a perzsák és az arabok közvetítésével jutott el a Födközi-tenger menti országokba. Hippokratész orvosság gyanánt írta fel betegeinek, Nagy Sándor pedig a csaták előtt borral, gyümölccsel, jéggel készítve élénkítőszerként adatta a katonáknak. A mai formában ismert fagylalt először a híres párizsi Procope kávéházban mutatták be 1686-ban, itt a XVIII. század végén hatalmas választék volt. Hasonlót nálunk elsőként Fischer Péter cukrász kínált kioszkjában 1837-ben, a budapesti Szervita téren.
A fagyigépek történetéről is találunk egy kis összefoglalót; a kézzel hajtható szerkezetet, amely rövid időn belül hatalmas népszerűségre tett szert, egy philadelphiai háziasszony, bizonyos Nancy Johnson találta fel 1846-ban.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)