Mai Móni

Vasárnapi irodalom

Greguss Ágostnak az étkezés esztétikája témakörében folytatott elmélkedésének befejező szakasza következik. Azon kevesek, akik végigolvasták, talán egyetértenek velem abban, hogy bármennyire is kora legnagyobb esztétája volt, ami a gasztronómiát illeti, ezen a területen nem lehetett túlságosan otthon. Helyenként a történetek hiányosak, a megállapítások erősen vitathatóak. Ennek ellenére kultúrtörténeti szempontból mégis jelentős; na meg, persze, ha már egyszer elkezdtem, nem hagyhattam félbe a közlését.

Greguss Ágost: Az étkezés aesthetikája
V. fejezet: Az étkezés aesthetikája
befejező rész
(Az előző rész folytatása.)
A késsel és villával egyszerre evés divata, mely csak néhány évtized óta kapott fel, tulajdonkép a szabad művelt evés elvét is érvényesiti; a késsel és villával való evés lényege abban áll, hogy egy pillanatra mindig csak egy falatot metszünk le, a melyre épen szükségünk s melyhez kedvünk van. E falatot levágjuk vagy pedig – mert nem lehet mindent késsel enni-egy tagban ott hagyjuk. Nem vagdaljuk fel tehát az egész tál ételt: a régi eljárás ez volt, most csak a gyermekeknél alkalmazzuk. 
Az evés nem munka, hanem élvezet;akadnak néha oly csontok, melyekből bizonyos “művészek” a velőt minden áron ki akarják aknázni; ez nem méltó az emberhez. Hagyjuk ott a kutyáknak, mert ezek vannak arra praedisztinálva, hogy a csontot simára rágják.
A nem tiszta étkezés undoritó. De nemcsak az, mely ennek mutatkozik, hanem az is, mely a tisztátalanság eszméjét, gondolatát fölgerjeszti. Az étkezésnél tehát egész tisztán kell megjelennünk; tiszta kézzel, szájal, arczczal és ujjakkal kell az asztalhoz ülnünk s e tisztaságot evés közben meg is kell őriznünk. A köröm tisztogatása, fülek vagy orr vájása nem valók asztal fölé. Elcseppentések az asztalnál szintén a tisztaság ellen elkövetett vétségek. Ajkunkat szárazon kell tartanunk; ez a tisztaság főkövetelménye. Nedves ajk és kéz mindig piszkos.
Vannak, kik fogukat szijják, az ételmaradékot kiszopva belőle és lenyelve. Mások borral öblögetik ki szájukat, aztán lenyelik. Ezek is undoritók, valamint a nyitott szájjal való evés. A fogpiszkálást is, ha nem lehet kikerülni, gyorsan végezzük, hogy mások ne botránkozzanak meg; de az asztalkendőt ne tartsuk szájunk elé, mert azzal figyelmeztetjük környezetünket, hogy illetlen dolgot művelünk. A magvakat, apró csontokat gyorsan, minden feltünés nélkül köpjük ki.
Ha valamely eszközt egy étkezésnél használtunk, az tisztátalanná válik; ezzel tehát a közös tálba nyulni nem szabad. Evés közben ne lármázzunk, de ne is komolykodjunk. A szünetek alatt maradjon kezünk veszteg; a kenyérgolyócskák gyártása illetlen, gyermekes és tisztátalan. Kezünknek lehetőleg láthatónak kell lennie és sem ölünkben, sem zsebünkben tartani nem szabad. 
Az elköltendő ételekkel saját természetök szerint kell elbánni; a folyadékokat inni kell, vagy kanállal szedni; a mi vágni való, ahhoz késsel kell nyulni; a mi mintegy magától omlik, törik, – ha nem száraz, villával, – ha száraz ujjunkkal kell hozzányulnunk. 
A célszerüség szabálya: az étkezés minden eszközét saját czéljára kell felhasználni-semmi egyébre. A magunk eszközét – kezünket is tehát – csak a magunk czéljára szabad használni, s a közöshöz csak közös eszközzel szabad nyulni; egyetlen kivétel, ha kezünkkel kell vennünk. Az asztalkendő törlésre való, tehát erre az abroszt használni nem szabad. Különben erre minél kevesebbszer legyen szükségünk. A tányér az étkezési hadműveletek alapja, melynek ezért ingatlannak kell lennie, mert minden eljárás erre van alapitva. Ne legyen tehát szállító eszköz, vagyis felvenni nem stilszerű. A pohár, findzsa szállitó eszközök, melyeket ajkunkhoz emelünk; szájunkba dugni a kanalat nem szabad, mert mihelyt a szállitmány megérkezik, a további eljárás az ajkak dolga. Azért a szállitó eszközt csak ajkunkhoz kell emelnünk, nem szájunkba dugnunk.
Földarabolásra szolgál a kés is a szállitó eszközökön kivül; a kés csakis vágásra, vagy legfeljebb fölkenésre használható; nem stílszerű tehát, a németek módjára, a kést szájunkhoz emelni és lenyalni. Stíltelen dolog fogainkkal földarabolni valamit; erre való a kés vagy kezünk, sőt az omló, nem száraz ételeknél a villa. Ezért nem szabad ketté harapni valamit ugy, hogy az egyik fele kint maradjon.
Igy tehát – inkább negative ugyan, mint pozitive – megmutattuk, hogy vannak a szépségnek oly formái, melyeket étkezés közben megvalósithatunk s mihelyt megvalósithatjuk, igyekszünk is és kell megvalósitanunk: ha általán a szépségre való törekvés nem hiú beszéd. A művelt ember mindenben ösztönszerüleg törekszik arra, a mire lényegileg nincs szüksége: a szépre, annak elveit iparkodik érvényesiteni, mintha művész volna, ki viszonyait, foglalkozásait, egész magaviseletét feldolgozandó anyagul tekinti a szép eszméjének megvalósitására.

Forrás: Glück Frigyes és Stadler Károly: Az Inyesmesterség könyve, Budapest, 1898.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Zsuzsanna says:

    Most vettem csak észre, hogy 1898-ban jelent meg a könyv. Ebben az évben született a papám. Ő parasztcsaládban nőtt fel, és kollégiumban lakott. Gondolom, felnőtt korában, mint fiatal jogász tanulta meg az asztali illemszabályokat, és ezeket olykor gyakorolta később is. A falat levágása után a villát továbbra is a domború felével felfelé tartotta, a villa “hátára” tolta rá a falatot, a köret-zöldborsót is, ahogy a “Csengetett, milord?” c. angol tévésorozatban láthattuk… Igy nem kell forgatni a villát a kezünkben, ami a sorozatban is utánzott nehéz ezüst evőeszközökkel amúgy elég fárasztó művelet lehetett. Kenyeret mindig és mindenhol adtak, elmaradhatatlan volt – a tányértól balra volt a helye, és törni kellett, méghozzá bal kézzel, leszorítva… Persze, a papám élete nagyobb részében sem a “hogyan”, hanem a “mit” együnk kérdése volt a döntő.Amúgy az asztali tiszta evést jó lenne megtanítani ma is a kicsiknek és nagyoknak.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!