Az ablak ragyog. De nem azért lett tiszta, mert sikerült a vizsgám, hanem egyszerűen azért, mert már eléggé zavart a kilátásban.
A vizsgán nem mentem át.
De ez még nem is rázott meg, mivel nem kettesre hajtok, és amint megláttam a feladatlapot, tudtam, hogy ez nem lesz jó. Voltak olyan feladatok, amelyek egyáltalán nem voltak ismerősek, pedig, családom rá a tanú, hogy én mostanában ennyit nem tanultam.
A módszerem az volt, hogy a korábbi évfolyamok hallgatóinak tapasztalatait egybegyűjtve (különös tekintettel a Lányra, Aki Tizenötödszörre Jött), mivel valószínűségszámításból ugyebár király vagyok, kiszoroztam, milyen kérdésekre számíthatok. Ráhagyással.
Ebből is látszik, mire jó a valószínűségszámítás: semmire.
Ugyanis az elméleti kérdéseket illetően olyan újdonságok is voltak, amelyekre egyetlen eddigi, általam megkérdezett túlélő sem emlékezett. Ráadásul a beugró kérdéseket, a bizonyos szó szerint megtanulandó definíciókat sem sikerült eltalálnom, holott az egyiket éppen ma reggel próbáltam memorizálni úgy hat óra tájban, hátha akkor belemegy a fejembe, és közben felborítottam a frissen elkészített, utolsó adag kávét, ami volt még itthon, úgyhogy miközben a tejes löttyöt mostam fel a padlóról, mondogattam: “Forgótőke: A forgóeszközök körforgásának folyamatában egy adott időszakra vonatkozóan, a folyamatos termelés biztosítása érdekében a termelési folyamatok és a termelés szervezésének sajátosságai által meghatározottan, állandóan megjelenő vagy jelenévő forgóeszköz-féleségek összessége, illetve azok gyűjtő megnevezése.”
Nos, még ezt sem sikerült szó szerint visszaidéznem, másképp meg nem jó.
És ezek után már hiába is csináltam meg a számítási feladatokat, gyakorlatilag az már mindegy volt.
De mondom, nem az rázott meg, hogy egyest kaptam, hanem az a mentalitás, amelyet a vizsgáztató tanár tanársegédei tanúsítottak. A tanár ugyanis nem volt jelen, három embere azonban annál inkább. Fiatal férfiak, akik pár éve még maguk is azokban a padokban ültek – most pedig hatalmi pozícióban, erejüket fitogtatva pöffeszkedtek.
Félreértés ne essék: nem azt sajnálom, hogy nem engedik a puskázást. Rendben, ne engedjék. Sőt, azt mondom, ebben a közegben kissé hülye is az, aki megpróbálja. De amikor valaki élvezi azt, hogy mást szívathat, az valami nagyon rossz érzést gerjeszt bennem.
Mert rászólni a puskázóra, elvenni a dolgozatát, és/vagy a tárgyból már a vizsgaidőszakban nem engedni vizsgázni, az rendben van. De bugyivizittel fenyegetőzni… Hogy csak egy telefonba kerül és jön egy női oktató, aki ezt megteheti…
Mi van???
Kicsit orwelli volt a jelenet. Bár voltak, akiknek ennél keményebb hasonlatok jutottak eszükbe.
Mindenesetre, én a két hét múlva következő ismétlésre gyúrok, jó jegy kell nekem, mert be akarom adni az átsorolási kérelmet a költségtérítésesről az államilag finanszírozottra. Ezért nem jó a kettes.
A vizsga reggel nyolckor kezdődött, fél tízre itthon voltam, tíz után nekiveselkedtem, leszedtem a konyhai függönyt, letisztítottam az ablakot, az elszívót, a csöveket, a karnist, és közben ezen a bejegyzésen gondolkodtam. Meg azon, hogy mi a csudát főzzek, mert nincs kedvem semmihez. Így lett végül tojásleves és tortilla. Nem andalúz, ami ugye tojáslepény, hanem kukoricalisztes tésztából sütött, azaz a mexikói, vagy valami hasonló. Én ugyan úgy gondolom, lassan tökélyre fejlesztem ezt a variációt, de azért egyszer megkóstolnám az autentikusat is. Ott, Mexikóban.
Addig is úgy készítem, ahogy azt egy éve a “Tortilla” című bejegyzésemben rögzítettem; a tésztában persze megint variáltam a lisztekkel: 60%-a búzalisztből, 20%-a kukoricalisztből és 20%-a csicseriborsólisztből állt. Ehhez jött még a só, 3 ek olívaolaj, és a víz. És egy lényeges adalék, ami az autentikus verzióban valószínűleg nem szerepel, de nagyon finommá teszi a tésztát: két evőkanálnyi fekete hagymamag. Óriási – és, amint azt mindig elmondom a tortillával kapcsolatban, nincs még egy olyan étel, amellyel egyszerre ennyi nyers zöldséget tudnék megetetni a családommal.
No, és miközben a tésztákat nyújtom egymás után, nézek ki a tiszta ablakon… Szép lett.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)