Vasárnapi irodalom

Greguss Ágost: Az étkezés aesthetikája

V. fejezet: Az étkezés aesthetikája 

(Az előző rész folytatása)

Az evés, ivás sőt a főzés is- nem művészet. Nem tehetjük meg Hupfmann Antalnak azt a szivességet, hogy a szakácsságot mint művészetet tiszteljük, ha mindjárt az ember- mint mindenben- ebben is törekszik a szépre. Van rút és szép evés, mit nem szükséges hosszasan bizonyitani. A szépen evést művelt evésnek is nevezhetjük, olyan evésnek, mely megkülönbözteti nemcsak a gazdagot a szegénytől, hanem a művelt embert is a műveletlentől. Igaz, hogy a szépen evést leginkább előkelőktől s gazdagoktól tanulhatjuk meg, mert ezek gyakorolhatják és legjobban is ezek érnek rá. 

A kinek módjában van, azt, akkor s akképen eszik, a mit,a mikor s a miképen neki tetszik; a szegény ember azt, akként s a mikor lehet, pedig az evés módja a fődolog. A művelt ember is juthat oly körülmények közé, hogy evése idejét és tárgyát meg nem válszthatja, de a mód hatalmában áll.A gazdagok kielégithetik tetszés, igény, a szépség igénye szerint étvágyukat; de ebből nem következik, hogy a gazdagok és előkelők mindenben eltalálják ezt, mert az ő izlésük sem kifogástalan mindenben. Mit jelent a szépen evés? Szoros értelemben jelenti a szépség megvalósitását evés közben; kétségtelenül a szépségnek, ha nem is valamennyi, de legalább egyes formáinak megvalósitásában fog mutatkozni.

Az étkezési eszközök megteremtésében, az étkező helyek s magok a vendégek feldiszitésében mindenkor része volt és van a művészetnek. Ezt némely asztali készületek, pl. a régi korban a görögök, egyiptomiak és rómaiak eszközei bizonyítják. Van tehát az étkezésnek e legszélesebb értelmében aesthetikája; de van szükebb értelemben vett étkezésnek proczesszusában: evés és ivás közben.

A lakoma mindenkor ünnep; ez az oka annak, hogy a lakomákon ünnepi diszben, sőt ünnepi hangulatban szoktak megjelenni. Dickensről tudjuk, hogy egész háznépével együtt ünnepi ruhában ült asztalhoz; ez teszik általában a lakomáknál kellemesen akarjuk tölteni az időt; itt tehát, saját meggyőződésünk tanusága szerint is, a legfőbb kellék a kellemes társalgás. Továbbá mint művelt s izléses embereknek meg kell valósitanunk a rendezett evésben az összhangot, a stílszerü evésben a szabályosságot. 

A szépen evés szabálya abból áll: az evés ne legyen aljas; az evésben legyen az ember szabad, legyen ur. Aljas lesz az evés, mihelyt elárulja, hogy az evés-ivás rabjai vagyunk, mint a gyermek, az állat, s a műveletlen ember. Ki kell tehát tüntetnünk, hogy nem vagyunk állatok, sem gyermekek; emberien kell ennünk, ez pedig a szabad evés.

Lássék azt, hogy bármikor abba hagyhatjuk az evést; ugy együnk, mintha rá sem szorulnánk; lássék hogy el tudunk lenni nélküle; de viszont lássék az is, hogy meg tudunk enni akármit, mi nem lealacsonyitó; tudjunk mindent megenni s mindent nélkülözni is. Kiállhatatlan étel szabad emberre nézve nincs, nem szabad egyoldaluaknak, félszegeknek lennünk, mint a csupán egy kosztra szokott állatok. Az oroszlánnak hiába adunk egy tál retket vagy beefsteaket, nem fogja megenni; de az ember ép abban tünteti ki tökéletességét, hogy az egyikhez ép ugy tud hozzányulni mint a másikhoz. S minél többször tudunk hozzányulni, minél kevesebb kiállhatatlan étel van ránk nézve: annál szabadabbak vagyunk s annál jobban járunk, mert lehetnek körülmények,melyek közt lehetetlen valamely ételt érintetlenül hagyni s ily alkalommal nagy hasznát vehetjük a sokoldaluságnak. Ép azért azonban nem szabad a kedvencz ételeknek fölöttünk uralkodniok; nem szabad szerencsétleneknek lennünk, ha valamely étel hiányzik. E részben is annál magasabbra emelkedünk, minél inkább objektíve járunk el; azoknak akár czélszerüségeknél fogva,melyet egészségünkre gyakorolnak, akár finomabb ízüknél fogva.

Az állat, a gyermek az étel és ital rabja. A kutya a macska a leggondosabban kinyalja a tálat, hogy egy parányi étel se menjen veszendőbe, hogy mind saját bendőjébe jusson. Az ember, ki szintén így tesz, lesülyeszti magát a kutyához, mert azt mutatja, hogy nem képes semmi maradékot eltürni. Pedig vannak ilyen emberek, kik egészen tisztán hagyják a tányért, a kanalat lenyalják, a csontot szárazra szopják, rágják, az elhullott morzsákat fölszedik, poharukat kiszürcsölik, kiszopják. Mindez által azt mutatják, hogy előttük a mennyiség fontosabb mint a minőség. Hát még a “művészek”, kik büszkén kiállnak-illetőleg kiülnek- hogy 96 pár virslit esznek meg, azonfölül még egy egész sonkát! Vannak, kik evés közben lelkesedéssel-mint a jó diák a tanulásnak-szentelik magukat neki az evésnek. Börne leir egy ily evőt, kinek mindene,még czizmatalpa is eszik; senkivel nem gondol, vak, süket, érzékei eltompultak s csak az iránt fogékony, a mi szájába megy.

Hát még a falánkság, torkosság? ha szenvedélylyé válik, magán az állati fokon is alul sülyed az ember. E tekintetben a németek képesek a legnagyobb zsenit felmutatni Kahle-ban, kit ép azért Fress-Kahle-nak (faló Kahle) nevezték el, s ki e név által örökitette meg magát. Ez összefalt mindent; ugy látszik azonban, hogy inkább beteg ember volt, mint falánk, mert azok a történetek, miket róla beszélnek, hogy ehetetlen tárgyakat:követ, vasat, érczet temetett gyomrába, inkább az utóbbit bizonyitják. Beszélik róla többek közt, hogy egyszer levelet irt, s mikor a pinczér késöbb bejött az irószerekért, a levélen kivül semmit sem látott, mert a többit Kahle megette. Ily dolgok beteg szervezetre mutatnak; lehetséges, hogy épen falánksága által idézte elő ezt az állapotot. Mikor halála után felbonczolták, egész lomtárt találtak hasában, lakatokat, kulcsokat, szóval oly dolgokat, melyeket még az ő gyomra sem birt megemészteni.

A nyalánkság valamivel magasabb szinvonalon áll a falánkságnál. A finyáskodót, ki piszmogva ugy eszik, mintha nem ennék; az édesszájut, ki többet elutasit magától, mint mennyit elfogad, jobban becsüljük, mint azt, ki mindent benyel; hanem azért ez is hiba, ez is lesülyedés az álllati szinvonalra s szabad, művelt emberhez nem illő. Milyen lesz tehát a szabad ember evése? Nem lesz siető, mert ez mohóságra mutat; nem lesz piszmogó, mert ez a gyomorral való aggodalmat fejezi ki. Tehát kényelem fogja jellemezni a műveletlen élvező szabad ember evését, az a kényelem, melyről Brillat-Savarin is megemlékezik.

(A fejezet, és egyúttal Greguss Ágost értekezésének befejező szakasza jövő vasárnap olvasható.)

Forrás: Glück Frigyes és Stadler Károly: Az Inyesmesterség könyve, Budapest, 1898.