Dörmögök
Nem értem, mi a baj velem. Mostanában a könyvtárból a népszerű kötetek számára fenntartott polcról választottam vagy valamilyen gasztronómiai, vagy az általam eddig plátóian szeretett Toszkánához, vagy más mediterrán vidékhez kapcsolódó regényt, és minden esetben csalódtam.
Az egyik Elizabeth Adler egy könyve, próbálom visszakeresni a Google képkeresője segítségével, melyik lehetett az, de mind egyforma; a nyolcvanas években oly sikerrel futó Claire Kenneth romantikus regényei jutnak eszembe, amelyeknek ilyen furmányos címei voltak, hogy “Neonfény a Nílus felett”, “Május Manhattanben”, “Randevú Rómában”, “Éjszaka Kairóban”. Adler könyvei között ilyenek vannak, hogy “Velem Velencében”, “Varázslatos Malibu”, “Ház Amalfin”, “Barcelonából, szeretettel”, “Párizsi randevú”, “Nyár Capri szigetén”. Igen, ez volt az, az utolsó. És azon gondolkodom, vajon csak én fogtam ki épp a leggyengébbet, hogy ez már az írónő sokadik, profittermelő, megrendelésre írt műve, vagy a többi is ilyen…?
Meg azon, hogy ha ilyen színvonallal sok-sok országba el lehet jutni – szerintem nem más, mint a sokak által áhított gazdagok életének részletes bemutatása miatt, na és persze a szintén nagy tömegek vágyának tárgyát képező exkluzív turistacélpontok leírásáért -, akkor én is írok ilyet. Persze, tudom, egy magyar, és ismeretlen írónak, pláne egy épphogy írogatónak ugyanerre 0,0001 százalék esélye van. Na meg aztán nem is ismerem a fényűző életmódot. Sőt, még Monte Carlóban sem voltam, többek között. De azért elhatároztam, egy gasztrokrimivel én is megpróbálkozom. Ahhoz maradhatok itt, az én kis vársomban is.
Mert a másik nagy csalódásom Joanne Fluke: Epertorta és gyilkosság c. gasztrokrimije volt. Sokat vártam tőle, a könyvtárosnő is, és a barátnőm is lelkendezve ajánlotta – talán pont ez volt a baj. Persze, nem akarom elvenni a kedvüket attól, hogy máskor is könyveket ajánljanak, de ezúttal a jó előrejelzésre hangolódva talán magasra tettem a mércét. Vagy az a baj, hogy túlságosan szeretem a jó krimiket, Agatha Christie-n és Sir Arthur Conan Doyle-on, no meg Edgar Wallace művein nőttem fel, a Columbo-sorozat a mai napig lenyűgöz. Ehhez képest ennek a kis könyvnek az olvasása során nem rágtam tövig a körmömet, nem maradtam fenn hajnalig, hogy végére járjak a rejtélynek. Cserébe mondjuk jó sütireceptek vannak benne, az vitathatatlan. Az Epertorta és gyilkosság egy sorozat egyik kötete, van még legalább négy másik, lehet, még eggyel megpróbálkozom. Hátha csak egyszerűen épp rosszkor olvastam, jó könyvek ezek, hiszen oly sokan rajonganak érte… Mindenesetre, amint mondtam, elhatároztam, ilyesmit írok én is. Még ha nem is fogják lefordítani 8 nyelvre, csak a kíváncsiság miatt, hogy sikerül-e…
A harmadik csalódást most is gyűröm, mert azért csak elolvasom már, de egyszerűen három oldal után mindig elalszom rajta. Ugyanakkor eddig kizárólag kedvenc könyvként, és szuperlatívuszokban írtak róla mindazok, akik írtak róla. Lehet, hogy egyszerűen ezt is csak rosszkor olvasom; mert míg az írónő, azaz Frances Mayes első könyve, a Napsütötte Toszkána nagyon tetszett, elvarázsolt, ez a második rész, az Édes élet Itáliában nem érint meg. Sőt, kimondottan idegesít. Úgy érzem, mintha a sikeres első rész után muszájból kellett volna írnia egy másikat, mindent feljegyzetelt kis cetlikre, ami eszébe jutott, aztán a cetliket valaki begépelte egymás után. Minden tizedik cédula után recepteket tett, amik viszont tetszenek. A történetek egyhangúak, mindig várom, hogy na, történik valami, de nem történik semmi különös.
Hát most hirtelen ennyi. Mondjatok valamit, velem van a baj? Jó könyvek ezek, csak rossz pillanataimban kerültek a kezembe? Olvastatok mást ezektől az írónőktől?Azok jobbak?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)