Pincepörkölt bográcsban

Virágot, a Gyereketető blog hatgyerekes házigazdáját lassan tíz éve, hogy “megismertem”; a Nők Lapja Café egyik fórumán “találkoztunk”, és elegyedtünk szóba. Aztán egyszer csak eltűnt, én is elszoktam onnan, majd, amikor elkezdtem a blogot, felbukkant a kommentelők között,  kérdezte, emlékszem-e rá?

Emlékeztem hát, sőt, nagyon megörültem, hogy “újra látom” – pedig még valójában soha nem találkoztunk. Hamarosan ő is elkezdett blogolni, így gyakrabban lettünk egymás vendégei.

Most, amikor meghirdettem a szombati bográcsozást olvasóim között, először, bevallom, azt hittem, ez egy hibás lépés volt, nem jelentkezik senki, mégiscsak messze vagyunk mi Budapesttől – és akkor írt Virág, hogy ők jönnének. Hát nem volt hiábavaló az ötlet! – gondoltam, és nagyon örültem, hogy egy ilyen régi ismerőssel találkozhatom végre személyesen. Pesten túlról, Veresegyházról látogattak el hozzánk, a hat gyerekből elhoztak négyet, akik a mi négyünkkel klasszul eljátszottak, beszélgettek.

Nem voltunk kevesen.

És ez csak két család – ráadásul az egyik nem is teljes…

Virág mondta előző nap, hogy ők hoznak egy kiló kockázott vaddisznócombot – ez volt a kiindulási alap.Horasznál művelődtem bográcsozástanból, és nála olvastam azt, hogy amennyiben a társaságban több gyerek van, úgy fejenként 20 deka húst számoljunk, abszolút férfibulinál irányadó szám a 40. Hát, nálunk aztán lesz gyerek, gondoltam. Több.

Tehát, cirka 20 deka hús/fő, ha Zsófit nem számítom (neki úgysem ízlik), az 11, kábé két kiló elég lesz. Marhahúsért indultam szombat harmatos reggelén, és azt láttam, hogy csodálatos borjúcomb is kapható, ráadásul igencsak kedvező áron. Hoztam hát egy kilót belőle, és hamar fel is kockáztam.

Horasz útmutatása szerint 4 kg húsonként kell 1 kg hagyma, és 1 kg húsonként 5 deka nyers füstölt szalonna.

Plusz a fűszerek, persze, no meg – mivel pincepörkölt terve körvonalazódott eddigre, és abba jár a krumpli, vettem két kilót.

Hogy végül mi került a bográcsba, abban főszerepe volt Istvánnak, Virág férjének, akit nem kellett sokáig invitálni, hogy foglalja el stratégiai helyét a bogrács mellett, és hajtsa végre a fűszerezést. Komótosan megtömte pipáját, leült, és aztán csak kérdezett: – Babérlevél? Borókabogyó?

Mi pedig szállítottuk.

Amíg István a pörkölttel foglalatoskodott, két lánya, Csincsi és Mesi pikk-pakk megpucolták a két kiló krumplit. Jól befogtuk munkára a vendégeket… Virág felmentést kapott, mert ő hozta magával az előző este összeállított Nanaimo bar nevű sütit egy hatalmas, kétemeletes sütiszállító dobozban, a receptet itt leírta, ajánlom mindenkinek, mert ebből még én is ettem vagy négy kockát, noha az utóbbi időben elég nagy ellenállást fejtettem ki a cukros-hizlalós édességekkel szemben.

Nos, de most jöjjön a pincepörkölt receptje, ahogy mi készítettük, kooprodukcióban.

Hozzávalók:

1 kg vaddisznócomb

1 kg borjúcomb

10 dkg füstölt szalonna

50 dkg vöröshagyma

6-8 gerezd fokhagyma

1 paprika

1 paradicsom



bors

3 ek pirospaprika

1 tk borókabogyó

1 tk szegfűbors

1 tk kömény

olaj vagy zsír az indításhoz

0,5 l vörösbor

2 kg krumpli

A húsokat felkockázzuk. A szalonnát apróra vágjuk. A vöröshagymát megpucoljuk, és vagy aprítógéppel vágatjuk miszlikre, vagy késsel, nagy könnyhullatások árán.

A bográcsba öntünk egy kis olajat, vagy teszünk bele zsírt, és elkezdjük olvasztani rajta a szalonnát. Amikor pirulni kezd, hozzáadjuk a hagymát, üvegesre pirítjuk, és mehet bele a hús. Jól átforgatjuk, kevergetjük, és amikor kifehérednek a kockák, megszórjuk a paprikával, egyből felöntjük a borral, és annyi vízzel, amennyi ellepi. Jól átkeverjük, beledobjuk a kicsumázott, felezett paprikát (ha mindenki bírja az erőset, az is mehet), a félbevágott paradicsomot, és kezdődhet a sózás, a fűszerezés.

A vizet időnként pótoljuk. Úgy nagyjából 2 óra múlva kóstoljuk meg a húst, ha puha, hozzáadhatjuk a krumplit; ismét öntünk vizet, hogy ellepje, és addig főzzük, amíg a krumpli meg nem puhul, azaz kb. 15 percig. Leemelhetjük a bográcsot.

Az a legjobb, ha tudunk várni kicsit az evéssel, mert minél többet áll, annál finomabb.

Aztán csak elnyúlunk, kényelmesen pihegve.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »