Miközben vasárnap azon morfondíroztam, milyen remek gondolatokat osztok meg itt a blogon a feltámadással, pontosabban a feltámadás erejével kapcsolatban, esetleg beleszúrva azt is, hogy ez az erő hogyan változtatta meg az én életemet – nos, e magasztos gondolatok közepette kamaszodó Bálint fiammal eddigi legnagyobb csatánkat vívtuk meg.
Őszinte műfaj a blogolás, ugyanakkor nagyobb gyermekeim időnként az ombudsmannal fenyegetőznek, amennyiben magánéletük védelméhez való joguk a kelleténél többször sérül – próbálok tehát a tűréshatárukon belül táncolva mesélni jelen helyzetünkről.
Két kis(közepes?)kamaszunk van ez idő szerint, persze másképp kamaszodnak, hiszen az egyik lány, a másik fiú, bár biztos vagyok abban, ha egyneműek lennének, akkor is másképp kamaszodnának, mert az élet általában nem olyan, hogy két feladatot ugyanolyan megoldással letudhatnánk.
Mindkettőjükkel kapcsolatban az a kérdés fogalmazódott meg bennem, vajon hogyan lehet túlélni a kamaszkort úgy, hogy a szülő ne váljon ellenséggé? Hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt ebben a húzd-meg-ereszd-meg játékban, amelyben bizonyos dolgokat hagyni kell, na de mindent meg mégsem lehet…?
A húsvéti ajándék körül bontakozott ki a probléma. Bevételünk ebben a hónapban teljesen váratlanul a felére esett vissza, ami rányomta a bélyegét a húsvéti ajándékozásra is; előtte azt gondoltam, Bálintnak talán sikerülne szerezni végre egy jó biciklit, még ha használtat is, Zsófi megkaphatná a régóta vágyott lovas playmobil játékot, Noncsi pénznek örülne, hadd vegyen magának egy-két holmit, Bencének meg vennék valami jó kis szabadtéri játékot.
A tervek szépek voltak, de a forráscsökkenés miatt kénytelen voltam leszűkíteni az ajándékokra fordítható összeget 3000 Ft/fő-re, és ennek megfelelően vásárolni; Nóra lányomnak sikerült ebből kihozni egy jópofa blúzt, Zsófinak egy kis playmobilos lovas játékot, Bence egy asztali kosárlabdajátékot, Bálint egy minicsocsót kapott – gondoltuk, azt viheti a suliba is, szünetekben jópofa program egy-egy kis bajnokság lebonyolítása.
Mindenki szépen megköszönte az ajándékot, úgy tűnt, megértették, hogy most ismét kicsit szűkös a büdzsé, de aztán kisvártatva Bence somfordált oda hozzám, és azt mondta, a Bálint neki durrogott a szobában, hogy ő most ezzel mihez kezdjen, ennyi pénzből vehettünk volna inkább egy kétgigás memóriakártyát a telefonjába, vagy mittudjaő, de ez…
Annak ellenére, hogy nem pártolom az árulkodást, és ez, akárhogy is szépítem, az volt, olyan mélyen elszomorodtam, ahogy még egyik gyerek miatt sem, soha. Persze, Bálint rájött, hogy bizonyára a reakciója eljutott a fülembe, és jött mentegetőzve, hogy azt ő nem úgy értette, nem is azt mondta, de nem is úgy gondolta, ő nagyon örül, és ne haragudjak. De én ekkorra úgy elkeseredtem, hogy a sírással küszködve csak annyit mondtam: nem tudom, mit higgyek el, és ne magyarázkodjon, nem érdekel. Igazából azon igyekeztem, nehogy olyat mondjak neki, amivel esetleg maradandó károsodást okozok, mert az utóbbi hónapok kiskamaszos viselkedésével, az arcoskodó, mindentudó, kisebbeket lealázó attitűdjeivel megtelt a hócipőm. És ez a hálátlan, elégedetlen, lázongó szöveg volt az utolsó csepp.
Hiába sütöttem gyönyörű húsvéti kalácsot, hirtelen egyáltalán nem volt fontos, vagy érdekes. Járt az agyam, mit mondjak Bálintnak, de ekkor a férjem, aki épp a végkifejletre jött fel az udvarról, megoldotta a kérdést. Beküldte Bálintot a szobájába, én elmondtam neki mi volt, ő pedig bement Bálint után. Nem sokáig volt benn nála, ám amikor Bálint előbukkant fél óra múlva, kisírt szemekkel, egészen más sugárzott róla, mint előbb. Eltűnt a nagyarcú, az okoskodó kiskamasz, és újra ő volt az, Bálint, akit ismerünk és szeretünk. Egész délután Bencével játszottak azzal a két játékkal, és este nem győzött hálálkodni, milyen jó mindkettő, és ugye, nem haragszom…?
Nem, nem haragszom, persze. De jó lenne, ha legközelebb nem ilyen áron lehetne előcsalogatni az igazi Bálintot.
Hogy mi történt a szobában? Nem, nem volt verés; néhány súlyos mondat volt, a lényege ez:
– Azt hiszed, kevesed van? Tudod hányan vannak, akiknek ennyiük sincs, mint neked? Ha hálátlan és elégedetlen ember leszel, Isten úgy intézi majd a dolgokat, hogy mindent elveszítesz, amid van. Gondold át, mit szeretnél.
Hát ez volt most a húsvéti üzenet.
A kalács egyébként nagyon finom és szép lett, bár kissé szétterült.
De ezek után ez az apró hiba senkit sem érdekelt.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
