Az hagyományos szatmár-beregi szilvalekvárrul

A laptopkonyhás felvételen – amelyről szerdán írtam – két receptet kellett elkészítenem a Hungaro-Jam Kft. hagyományos szatmár-beregi szilvalekvárjával, és azért írok most róluk, mert megérdemlik.
Tizenegy-két évvel ezelőtt a fiatal házaspár első gyermekével Budapestről Vásárosnamény mellé költözött egy kis faluba. Jó messze. Bár az áhított tiszta levegő megvolt, az hamar kiderült, hogy a politológus, szociológus és a mérnök diploma azon a környéken nem sokat ér; mit lehet itt csinálni? – tették fel a kérdést maguknak. A tájjelegű ételekkel való ismerkedés során egyre inkább megerősödött az elhatározás, hogy ezt a mindenféle adalékanyag nélkül készülő szilvalekvárt meg kell ismertetni a világgal.
Alapanyaga a penyigei kékszilva, más nevén nemtudom szilva. Utóbbi elnevezés története az, amit elsőre gondolnánk: a városi ember lement falura, és megkérdezte Józsi bácsit, bátyám, mi a neve ennek a szilvának? – Nem tudom…
Hát így lett nemtudom.
Érdekessége, hogy meglehetősen aprószemű, és nem magvaváló, ezért nemcsak nehéz, hanem egyenesen lehetetlen magozni. Így aztán a szilvaszemeket mosás után előfőzik, majd egy rostán átnyomják, azaz ciberézik – ekkor kerül ki a mag a gyümölcsből, és a ciberézés során teljesen szárazan maradnak fenn a rostán, tehát a teljes gyümölcshús lejön róluk. Ezt követően mennek a duplafalú lekvárfőző üstökbe, 8-9 órára, ahonnan csodás, sűrű állapotban kerülnek ki. 5 kiló gyümölcsből lesz 1 kiló lekvár, ami semmi másból nem áll, csak szilvából. A csomagolás többféle: van a kisüveges verzió, és van, amit a hagyománynak megfelelően cserépszilkébe töltenek, ez legalább egy kilót nyom.
A lekvár teljesen sütésálló, nem folyik, az biztos, ahova tesszük, ott is marad.

Például, ilyen helyes kis papucsokba, amelyek tésztájába darált töpörtyűt is kevertünk. A receptet majd az oldalon megnézhetitek, és én is beírom, ha már tehetem… Az alábbi fotón amellett, hogy épp a töltés fázisa látható, megfigyelhető ez a bizonyos szilke a jobb kezem mellett. Nagyon helyes csomagolási mód. A kibontott lekvár egyébként nem romlik meg, ha nem hűtőben tároljuk – régen sem hűtőben tárolták, hanem kamrában. Az állás során a teteje bebőröződik, idővel szárad, de nem romlik.

Mentettem is magamnak egy szilkényit… Úgy fogyott el a fele, hogy még nem is sütöttem vele semmit…
A cégnek amúgy a kezdetek óta jócskán bővült a termékpalettája, készítenek például csipkebogyó-, som-, rumos meggy-, sárgabarack- és fahéjas almalekvárt; az összes termék legfőbb jellemzője: maximális gyümölcstartalom adalékanyagok nélkül.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)