Szomorúan tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették “gazdálkodó” címszóval ellátott írásaimat, hogy a farm-történeteknek ezennel vége.
Ezzel összefüggésben feloszlattuk a MAMŰTÁSZ-t, azaz a Magyar Mű- és Távparaszt Szövetséget, amelynek lészáma megalakulása óta állandó volt, talán nem véletlenül: a távparasztság – be kell látnunk – nem működik.
Kezdetben. |
Majdnem pontosan egy éve, tavaly április 9-én jelentettem be, hogy egy rokonunk üresen álló falusi háza körüli területen gazdálkodásba fogunk, méghozzá a sógoromékkal közösen. A falu tőlünk 25 kilométerre helyezkedik el, és ez az első probléma: kevésnek hangzik, ahhoz azonban mégis sok, hogy az ember – jelen benzinárak mellett – kifutkozzon oda 30 tojásért. Pedig már egész jól kezdtek tojni a tyúkjaink, tényleg.
Az elmúlt egy évben rengeteg munkát elvégeztünk a háznál: kerítést javítottunk, villanypásztort telepítettünk, és eltakarítottunk egészen hihetetlen mennyiségű szemetet.
Próbáltunk kertészkedni, azonban terményeink javarészét megették a meztelencsigák, egyedül paradicsom, paprika és retek termett, utóbbi olyan csípős volt, hogy senki sem akarta megenni. Csak a csigák, azok zabáltak mindent.
Ilyen paradicsomunk is volt. |
Na igen, ha ott vagyunk, és nap mint nap gondozzuk a veteményt, bizonyára nem így alakul.
Ami az állatállományt illeti, a liba- és kacsaprojekt sikerrel lezárult, karácsony előtt levágtuk az utolsó öt libát is. Az időközben beszerzett csirkékkel nagyon sok rossz történt; eluralkodott közöttük a kannibalizmus, azt kezeltük vitaminnal.
Amikor még kicsik és aranyosak voltak. |
Sajnos, minden igyekezetünk ellenére elég sok volt az elhullás, aztán a télen a róka tizedelte meg a maradékot. Most, hogy mi álltunk szemben Vukkal, megsajnáltam a Simabőrűt.
Tél volt és csend és hó és halál.
Mert nemcsak a csirkék fogytak, de a birkák közül is elpusztul kettő, az egyik éppen ellés előtt állt, pár napja lehetett hátra csak. Ugyanakkor született saját kisbárányunk is, de az örömbe addigra túl sok üröm vegyült.
Az egyik bari a miénk, a másik a kos gazdájáé. |
Aztán, a ház tulajdonosa eladni szeretné a birtokot, de időközben mi rájöttünk, nem ér annyit az egész, amennyit ő szeretne érte – így aztán, sok szerencsét kívánva, elbúcsúztunk. Az állatok náluk maradtak, cserében nem kértek tőlünk bérleti díjat az elmúlt időszakra.
Nagyon sok mindent tanultunk ezalatt az egy év alatt, például azt, hogy az állattenyésztés nem játék. Hogy rengeteg olyan probléma ütheti fel a fejét, amire a hozzá nem értő álmában sem gondol, és nem véletlen, hogy a mai falusi emberek nagy része nem vállalkozik erre. Korábban kissé elítélően gondolkodtam arról, aki falusi létére inkább megveszi az “ócsóhúst” a teszkóban, ahelyett, hogy a kis portáján felnevelné – nos, óvatosabb lettem ezen a téren is. Szokták mondani, hogy “a gazda szeme hízlalja a jószágot” – ha nincs a közelben a gazda, mert nem ér rá, mert számtalan más dolga van, azt az állat is meg fogja sínyleni. Aki állatot tart, annak ott kell lennie, gondoznia kell az állományát, és ha baj van, azonnal tud reagálni. Igaz, hogy ott volt állataink gondozója, Gyöngyi, aki járt etetni naponta kétszer-háromszor, de azért az sem ugyanaz.
A kis libapásztorok. |
A gyerekeink is tudják már, honnan kerül az asztalra a hús, hogy a vágás bizony véres művelet, én pedig megtanultam szárnyast bontani, amire büszke vagyok. Volt nem kevés természetközeli élményünk, gyönyörű helyen voltunk, és nem utolsósorban sokatoknak sikerült átadnom az élményeket ezen a blogon keresztül.
Hát, ennyi volt.
______________________________________
A FlyLady program mai, 21. napjának, ezzel együtt majd minden vasárnapnak a “feladata” a belső tankolás. Töltődjetek, merítsetek hozzá ötleteket ITT.
A nap hátralevő részében én is ezt teszem.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Óóóóóóóó :-((((Az a fránya 25 km… Milyen sok tud lenni… Pedig mennyire élveztétek!:-((
Nagyszüleim tartottak állatokat, szép nagy földet műveltek. Föld az akadt nálunk is épp, de állatokat nem tartottunk. Nincs mese, kelni kell a nappal, és feküdni is vele! Nincs lustizás,nincs hétvége,nincs ünnepnap, nincs nyaralás több napra! Gazdálkodás van!Gyerekként eldöntöttem: egészen bizonyosan nem fogom ezt az életvitelt vállalni ha felnövök, maximum hobbi kertem lesz autómata öntözővel, hogy magára hagyhassam ha nyaralok.Minden tiszteletem és megbecsülésem azoké az embereké, akik vállalják, hogy gazdálkodnak! Tudom mivel jár, jó lenne, ha mindenki tudná, akkor nem lenne senki (főleg itt Pesten) aki lenézi a “parasztot” és a vidéki embert…
Jaj de sajnálom! Olyan jó lett volna azt olvasni, hogy mégis működik, lehet így csinálni, Nektek sikerült. A szüleim a kiskertjükben (ami nem is olyan kicsi) tartanak tavasztól őszig néhány birkát, most gondolkoznak bővítésben: esetleg tyúkokat is tartanának. Nekik is nagy kötöttség, de mégis saját húst és saját zöldségeket eszünk.
Kar, hogy a tavalyi evetek volt az els, mindenhol katasztrofa volt a termes, nalam meg paradicsom sem termett… De teny, hogy allatot nehez lehet tavtartani, mi sem engedunk apukamnak, mikor csirket akar kuldeni nekunk 🙂
En meg vagyok gyozodve, hogy az eltoltott egy ev ne volt hiabavalo meg ha voltak kudarcok is, mert az ott nyert tapasztalatot majd felhasznaljatok
Szomorú….De érzem a soraidból,hogy nagyon sok mindennel gazdagodtatok-belül.És az nagyon sokat jelent.Szüleim tartottak disznókat, nyulakat,tyúkokat. Így tudtak etetni egy nagy családot. Sokat számított szerintem,hogy édesapám agrármérnök volt.Talán egyszer máshol és máskor jobban fog menni. És nagy igazság,hogy a gazda szeme hízlalja a jószágot.
Hááát…igazából nem tudom mit is írjak…vidéki lány vagyok…voltam és remélhetőleg leszek, de sajna a mai világ nem olyan mint régen..Nagyon drága az eleség, a vetőmag, az idő és az időjárás nem igazán kedvez semminek ami a kertben van…legalábbis nekem ez a tapasztalatom…évek óta a jelenlegi kertünkkel kapcsolatosan egyre inkább rájövünk, hogy nem érdemes azt a rengeteg munkát beletenni, mert seperc alatt elviszi egy rossz eső a termést, mint tavaly a cseresznyéket, a paradicsomaink mind elszálltak..az állatok..nah igen..gyerekként emlékszem még voltak malacok, meg kacsák, meg tyúkok..ma meg..a tyúkok maradtak anyukáméknál, de rengeteg dolog van ami nehezíti a feladatot, nagyon észnél kell lenni, hogy mit kapnak enni, mert a kannibalizmus igen csúnya dolog…ma nem vállalnám ezt fel..a kert is egyre faragódik le…
Sajnálom, hogy ezt írod.Már csak azért is, mert szerintem nagyon valós probléma a közeledő olajválság, amit csak az tud igazán átvészelni, aki a gazdálkodói ismeretek birtokában van.Biztos vagyok benne, hogy nehéz, mert mi egyelőre csak a kertben bénázunk, és a tyúk vásárlás is tervben van, de amikor a válság itt van, akkor még nehezebb lesz.Itt van egy film, érdemes megnézni:A jövő farmja
Én is szomorúan olvasom, pedig nálunk pont a hétvégén volt betonozva a csirkeudvar kerítésének alapja…és beszélgettük, hogy a Te blogodat olvasva jutottunk el idáig…
Alexandra, teljesen egyetértek, szeretnénk majd még állatokat, de nem így, ilyen távol!Csimotanya, ha ott, nálatok lesz, az nagyon jó! NÁlunk a táv-dolog miatt fuccsolt be a projekt elsősorban.
sajnálom, pedig a férjem Gedeon halála óta azzal nyaggat, tavasszal Tőletek vegyünk libát, mert Gedeonhoz hasonló fajtájút errefelé nem lehet kapni.mi most kézülünk tanyára költözni- eddig 21 hektáros biogazdálkodást csinált a férjem 8 kilométer távolságból, jó lenne ebbe nekem is bekapcsolódni. Nagyon szeretnék megtanulni traktorozni….. sajnálom, hogy Ti abbahagyjátok, jó volt látni, mennyire bele lehet tanulni még ilyen idegen dolgokba is, mint városi embernek a gazdálkodás
Hm, sajnálom….. Éppen azon gondolkodtam, hogy miért nem írsz a bírtokról.
Rengeteg élménnyel, tudással gazdagodtatok, s ez mindenképp jó. Kár, hogy kissé rosszul sikeredett a tanulópénz.Irigyeltem a bátorságotok, hogy belevágtok és nagyon szorítottam nektek, hogy működjön a dolog. Ki tudja, majd egyszer sok-sok év múlva, mikor megöregedtek, újra beindítjátok a majort :)Nagyszüleimnek volt földje is, jó nagy darab, az otthoni kiskerten kívül, és állatokat is tartottak, már gyerekként belémivódott, hogy a jószág, a föld egésznapos elfoglaltság, nincs lazítás. Nekünk csak kiskertünk van, ha három napnál többre elutaztunk, komoly szervezés kellett, hogy ki öntözze, nyáron szedje a beért terményt; mégis, ha nem lenne, azt hiszem, hiányozna.
Sajnálom :(De sajnos tényleg csak úgy lehet, ha az ember állandóan jelen van.Anyósomék az állattartást feladták, mert 3 műszak mellett sem tudott mindíg akkor ott lenni a jószágok mellett ahogy akart.Sajnos úgy fest a kertet is minimálisra csökkentik, de érthető. Mi pedig a távolság miatt nem vagyunk igazán nagy segítség (30km), na meg a saját 2 műszak+kicsi gyerekek mellett.Vera
Hát akkor viszlát zalai River Cottage! 🙁 De szerencsére Móni marad nekünk, még ha távparaszt-beszámoló nélkül! 🙂