Átadtam őket épségben, szépen. Igaz, tegnap éjjel fél kettőkor feküdtem le, de ma reggel már csak a joghurtos torta krémjét kellett elkészítenem, citromfűért kellett elvágtáznom a sarki virágboltba – és meglett minden időben.
Továbbra sem szeretnék tortakészítésből élni, de jó, hogy néha van rá módom, hogy fejlődjek ezen a területen is.
Amint már tegnap elmeséltem, a két tortát ajándékba készítettem 12 szeletes Zila tortaformában. Az egyik
Max receptje, abszolút a leírása szerint haladtam, eltekintve attól, hogy a végén 20 deka vajat kevertem habosra, de ehhez már nem adtam plusz cukrot. Nekem egy kicsit még így is édes lett a krém, de remélem, akik majd megeszik, azoknak ízleni fog. Ezen kívül egy észrevételem van: a tészta a Max által jelzett hőfokon nekem 50 perc alatt sült meg.
A másik recept a sajátom, tavaly készítettem a Zila tortaforma-tesztcsapat tagjaként: mákos joghurttorta lemon curd-del töltve. A kockás formához képest éppen dupla mennyiséggel dolgoztam, és pontosan elég lett.
A Mozart tortára a kis violinkulcsokat és a nagy M betűt nagyon egyszerű volt elkészíteni: megolvasztottam 5 deka étcsokit, egy kis zacskóba tettem, amelynek a sarkára pici lyukat vágtam, és egy darab sütőpapírra rajzoltam a dekorációt. Tíz percre fagyasztóba tettem a papírt, ennyi idő alatt megdermedt a csoki, és már díszítettem is. A képen látható kis körlapok marcipánból vannak.
A
FlyLady 12. napjának teendője számomra kicsit vicces: nézd meg, kell-e ma mosni.
Nos, nekem minden nap kell. A szennyest szelektíven gyűjtjük, 4 egymásra rakható ikeás szennyestartó dobozt vettem még anno, és különböző eszközökkel kényszerítettem a családot, hogy tessék különválogatni mindenkinek a saját holmiját, és annak megfelelően elhelyezni azt a világos, fehér, sötét és színes feliratú fedeles tartókban. Megelégeltem ugyanis, hogy amíg ömlesztett szennyestartónk volt, minden mosásnál ki kellett borítanom az egészet, és különválogatnom aszerint, mit is akarok mosni. Nos, ennek a self-made különválogatósdinak az a hátránya, hogy különböző indokoknál fogva a lustábbak egyszer csak elkezdik levagdosni a szennyestartó-torony elé a cuccost, mintegy szándékosan megkímélve engem attól, hogy ki kelljen szednem majd a dobozból. Ezért aztán időről időre rá kell pirítanom a renitensekre, hogy tessék belerakni a dobozba – mire néha visszakapom, hogy “de nem fér bele”. És tényleg, sokszor nem… Főleg a téli időszakban. Egyszerűen nem tudok annyit mosni, hogy kiürüljenek a tartók. Illetve, mosni még csak tudnék, de teregetni nem tudok hova, csak egy szárítóra – legalábbis télen. tavasztól más a helyzet, már mehetek az udvarra, úgyhogy lassan majd kiürítem mindet. Amúgy, amióta színfogó kendőt használok a mosásokhoz, gyakorlatilag értelmét vesztette a szelektív szennyesgyűjtés, de ezt nem árulom el senkinek.
Arra kéne majd még kitalálni valamit, hogy ne felejtsem a mosógépben a ruhákat, és ne este tízkor kelljen kapkodni, hogy azért ki legyenek teregetve… Hozzáteszem: a teregetést általában nem én végzem, nekem csak a vezényszót kell kiadni (“légyszi, teregess ki”), de az a helyzet, hogy néha még ezt is elfelejtem.
Eddigi teendőink:
Reggel:
– 2 perc pakolás a kritikus ponton
– A fürdőszoba tükör és a vécé gyors áttörlése
– 15 perc lomtalanítás valamikor a nap folyamán
– Kell mosni? – mosógépet bepakolni, elindítani
– A mosogató kifényesítése
– 2 perc pakolás egy kritikus ponton
– Holnapi ruha kikészítése
– Cuccok kikészítése
Ja igen, és a FlyKids – azaz, amire a gyerekeimet próbálom rávenni:
– 2×5 perc koncentrált rendrakás a nap folyamán (csak az íróasztalon, csak a játékospolcon, mindegy hol, de ott rendesen)
– Másnapi ruha előkészítése este
Bírjátok még? Én élvezem.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Gyönyörűek! 🙂
Az esti programba vedd bele, a mosogató kifényesítése előtt. ;-D
Illetve két mosást is lehetne intézni, egyet reggel indítani, amit délután kipakolsz, majd a kipakolás után időzítővel beállítod úgy, hogy a reggeli bepakolásra mossa és centrifugázza ki.A teregetésre simán befognám a gyerekeket: minden nap másikat. Az elején persze együtt. 😀
A torták gyönyörűek, és különösen a mákos ízére lennék kíváncsi…Mosás: nálunk is állandóan megy a gép, de napi egyszer mindig. Tavaly cseréltük le egy 6 kg-os mosógépre, ez egy kicsit segít. Szárító-téma: ősszel vettem az ikeában egy toronyszárítót: két gépnyi ruha ráfér, ezenkívül a fürdőszobában az uram szerelt a plafonra egy fregolit. Ez kiszolgál simán bennünket. A toronyszárítótól sokan idegenkednek, de ha megszokod tényleg nagyon jól pakolható, és én vettem hozzá négy kereket, így oda huzigálom a lakásban ahol épp nincs útban, most meg kinn van a gangon…üdv: Magda
Hú de megenném őket!:) Nagyon szépek, mesteri munka!!
Állati izgalmasak ezek a torták. Életemben nem hallottam még a Zila formáról, úgy látszik, bele kell húznom, nem vagyok túl “up to date” a gasztronómiában.A kreatív ötleteid nagyon tetszenek, ez a mákos-citromos hmmmm, és örökre hálás leszek a krumplis tészta-lasagne kombóért is 🙂
Ezek a torták gyönyörűek, ötletesek, tényleg mesterművek.Garatulálok hozzuk!
Szuper lett! eSKa-val meg is értekeztük(-:Igen a sütő! Mi az ilyet abban a kis sütőben sütjük, amit láttál, és az kicsit gyorsabban süt, mint egy nagyobb társa.
Köszönöm, köszönöm!Zsófi, már régóta nem én teregetek (általában), eddig a nagyobbik lányom, de most már a fiúkat is edzem a feladatra. Nekem csak a vezényszót kell kiadnom (légyszi, teregess ki), csak azt is el szoktam felejteni. Lehet, hogy be kellene írnom a füzetbe…? (Szigorúan a mosogató fényesítése elé:P)
Hú, Magdaléha, ezzel a toronnyal nagyon jó ötletet adtál, ha legközelebb Pesten járok, meg is nézem.
Lora, Kati, köszi!Goba, néhány éve kaphatóak ezek a formák, de valamiért, úgy látom, a szakma nem nagyon kapta fel (értetlenül állok előtte), ezért ritkán lehet hallani róla. Meg elég drágák is. Viszont tényleg nagyon kreatívan lehet felhasználni.
Max, újfent hálás köszönetem a formáért. Kati mondta, hogy már beszéltetek:)) Nem is tudtam, hogy Soma fiad oda járt.
Anyám, ezek a torták! Készen vagyok tőlük 🙂 Respekt!Ennek a toronyszárítónak utána kell nézzek, mert a teregetés nálam is kardinális!
A szennyes szelektálás és a mosás-teregetés pont ugyanígy megy nálunk:)
Torták jól néznek ki!Hát igen, én is ezt (is) akartam írni a Flylady-hez korábban… 5 gyerekkel kicsit másképp néz ki a rutin, pl. ez a pont abszolút felesleges külön írva, mivel ha nem csinálom, akkor akkora halom gyűlik fel már egy hét alatt, amihez aztán egy egész napra van szükségem, hogy kimossam és vasaljam (nekem van szárítógépem, így ez is kivitelezhető, tudom, sokat fogyaszt, de különben nem tudom, télidőben mit csinálnék (nyáron igyekszem nem használni)).Szóval ha jót akarok magamnak: napi mosás és vasalás…
Én is mindig elfelejtem….aztán hajnali kettőkor megyek teregetni ……mert én ennyire elfelejtem….Nagyon szép torták,nem csoda,hogy el voltál havazva.
Áh! csorog a nyálam…Gyönyörűek!!! Engem tuti nem zavarna az édesség :-)A mosógép nálunk is legalább napi egyet jár, nem unatkozik.
én a sütő csipogóját szoktam beállítani a mosás végére (azt írja ki a gép, mennyi idő múlva lesz kész) – kivéve, ha ezt is elfelejtem 😀
A torták nagyon szépek, és biztos finomak is!A toronyszárítóért talán nem kell elmenni az IKEÁ-ba (most nem is találtam a termékek között), a METRO-ban (esetleg nagyobb áruházakban) általában van az olasz Gimi márkájú, ez is profi, jobb,mint a koppintott magyar társai. És időnként akciós is. Ilyen: http://www.gimi.eu/products.php?subcat=60&id=35
Mégis megvan az IKEÁ-s is:http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/00176080
A torta csodás!Mi nagy élvezettel ettük tegnap a halálos csokitortát – némi szivecskés dekorral- nem volt különösebben dizájnos, de az íze, az igen!Lili – az ünnepelt – a buli végén a konyhaszéken állva leeszegette a tetejét. Második szülinapjának egyik fénypontja volt, hogy nem volt csoki korlátozás! Más: Vasalni? Micsoda luxus!Leszoktam – max. ami elkerülhetetlen- konyharuha, abroszok, s ha éppen megyünk valahová, akkor az alkalmi öltözék. Egyébként csak alaposan kirázom a teregetni valót. A kiszedés néha nekem is csúszik…
Ez a mosás dolog milyen ismerős:) Nekem “csak” 3 gyerkőc van, de ha már 1 nap kimarad… gyűlik a ruha. Pár éve én is bevezettem a szelektív szennyesgyűjtést:) pont ebből az okból kifolyólag mint te. 6db Ikeás Skubb dobozt vettem hozzá (http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/00186395) pont annyi ruha fér el benne, mint ami a mosógépbe befér egyszerre.:)
Mónika! Mindenkinek nagyon tetszettek a torták. Ezt az új formációt pedig még nem ismerték. A Zila forma nagyon klassz. Egy beruházást megér, vagy egy családi összefogással kapott ajándéknak is jó ötlet 🙂 A torták gyönyörűségénél csak az ízük volt csodálatosabb. Magdaléha, a mákos íze olyan joghurtos-gyümölcsös, a benne lévő citromos krémtől kicsit savanykás, olyan friss, a mák íze is kiérződik és parfészerű, és hidegen isteni finom. Mónika, Mozart torta ügyben lehet, hogy fognak még téged keresni közös ismerőseink megrendelés ügyben. Amúgy ennek a tortának a gyönyörűségéhez, ízéhez még az illata is hozzájárul. Marcipános, mandulás, csokis, vaníliás. El tudjátok képzelni? :):):) A jubileumi nap nagyon jól sikerült a Közgázban is és este a színházban is.
A toronyszárítóval már két kísérletet tettem, az egyiket másnap vittem vissza az Interspárba, mivel állandóan leugrott a görgőt tartó műanyag sarok, a másikat néhány hónap múlva dobtam a szemétbe, vacak volt. Az Ikeással azért tennék még egy próbát, mert általában az Ikeás dolgok nagyon jól használhatóak.VASALÁS: nagyon ritkán vasalok… KOnyharuhát pl. eszembe sem jutna:))) Van szárítógépem, de mostanában nem nagyon használtam takarékossági okokból. Bár, ha használom, úgy szoktam, hogy 15 percig szárítom benne a ruhákat, jól felforrósodnak, és ha ekkor teregetem ki, alig kell vasalni valamit.
Kata, annyira örülök! Izgultam a Mozart miatt, csak reménykedtem, hogy nem száradt meg a tésztája.
Konyharuha vasalás- fertőtlenítés okán, s nem esztétikáért.Kivéve, ha 90 fokos a mosás.
Gyönyörűek a torták!
Köszi esKa, most már rettenetesen csorog a nyálam!Móni: az ikeás torony “olcsó” /mármint a társaihoz képest”, és tök jó! tényleg nagyon ajánlom!ja és a kerekeket külön kell megvenni hozzá!