A croissant-projekt – bevezetés
Hát ím, itt vagyok, még mielőtt azt gondolnátok, megfutamodtam a nagy Croissant Nap elől, nem, nem bizony, csak kicsit sokáig tartott.
Nem megerőltető a munka, viszont a tésztát sokszor, és hosszan kell pihentetni. Úgyhogy egyáltalán nem csodálkozom, ha valaki azt mondja, marad a jól bevált expressz változatoknál – de szerintem legalább egyszer az életben ezt is meg kell próbálni. Olyan ez, mint a tésztagép, amibe valaki beleszeret, valaki meg soha többet elő sem veszi. Én rájöttem, szeretek a tésztákkal bíbelődni. Így aztán abban is biztos vagyok, hogy nem ez volt az utolsó igazi croissant-om.
 |
| A kezdet. |
Tehát, ez az egész croissant-dolog úgy kezdődött, hogy amint arról már korábban itt a blogon is hírt adtam, próbálgattam a gyors változatokat. Ezekből egyszer vittem kóstolót egy Laptopkonyhás megbeszélésre, és akkor Szilvinél éppen volt néhány ELLE à table, mert ő, velem ellentétben kiválóan beszél franciául (meg még olaszul, meg angolul is), és az egyik lapban ott volt a croissant receptje lépésről lépésre.
– Ezt egyszer majd meg akarom csinálni – mondta, és én azon nyomban meg is akadályoztam ezen elhatározása tettre váltásában azzal, hogy kölcsönkértem az újságot.
Amilyen jószívű, szó nélkül oda is adta, én meg csak nem készítettem croissant-t, pedig Isten látja lelkemet, hányszor nézegettem azt az újságot esténként, és morfondíroztam, hogy talán holnap most már tényleg meg kellene sütnöm. De amint azt már előttem egy nagyon bölcs ember megfogalmazta, mindennek rendelt ideje van (Salamonnak hívták amúgy). És azért csak elérkezett ez a nap is.
Elöljáróban szeretném elmondani, az egész hadművelet minimum 7 óra, de ebből a tényleges tevékenység talán összesen egy. A többi pihentetés, pihentetés, pihentetés. Én mindezek ellenére élveztem, ahogy láttam a tészta alakulását. Egyből dupla adagot készítettem, és az egyiket közvetlenül sütés előtt lefagyasztottam. A másik felét viszont megsütöttem, és a férjem – akinek ma van a névnapja, és itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy innen is üdvözöljem a Zoltánokat -, szóval a férjem azt mondta, ilyen jó croissant-t még soha nem evett. “Ha jól emlékszem” – tette hozzá, biztos ami biztos. Mert nem könnyű a gasztroblogger-férjek élete, ugyanis nem tudhatják, mikor szólnak rosszat. Mit kell dicsérni, mit nem. Azért kóstoltatok meg valamit, mert annyira jó, vagy azért, mert volt már jobb is. Tény, hogy a lelkendezésnek mindig örülök, például ezért is szeretem a vendégeket, mert ők kendőzetlenül kimutatják rajongásukat, szemben elfásult családtagjaimmal, akiknek egy időben éppen a croissant-okból volt elegük.
11 órakor veselkedtem neki a programnak, és közben jöttem rá, hogy ebből bizony világosban nem lesz megsült sütemény, ami azt is jelentette, hogy nem lesz róla jó kép. A vacsoránál próbáltam valamit elkapni, kevés sikerrel.
Holnap folytatom a leírást, hozom a fázisfotókat, leírom lépésről lépésre, hogyan készül az igazi francia croissant – egyszer, legalább egyszer tegyetek vele egy próbát. Mert ezt igazából elmondani nem lehet. Ezt érezni kell.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)