Vendéglátás, 1957

• maimoni
• 2011-02-24

Gasztrobloggernek lenni királyság. Amellett, hogy az ember látóköre egyre szélesedik, mert ő maga megismer más  konyhákat, ő is segíthet másoknak, akik megismerik az ő konyháját; kiélheti grafomán hajlamait,  rengeteg emberrel kerül kapcsolatba, új és régi barátokra bukkanhat köztük. Aztán, van egy olyan vonzata is, hogy időnként kap ezt-azt, teljesen váratlanul.

Most például egy kedves olvasóm a Vendéglátás című szaklap 1957-es, azaz első évfolyamának második számával lepett meg. Két napja ezt a lapot bújom, illetve a történelmi, sajtótörténeti háttérrel ismerkedem, és úgy döntöttem, megpróbálom közkinccsé tenni, amit összeszedegettem.

Az 1956-os forradalom leverése után járunk nem egészen egy évvel. Zajlanak a perek a forradalmárok ellen,  Nagy Imre még börtönben van, a közhangulat amnesztiát vár. Egy 1957. áprilisi összegzés szerint 193 885 fő “disszidált” az előző év novembere óta. Megalakul a KISZ, a munkásőrség; ebben az évben startol a lottó, amelynek politikai jelentősége van, hiszen a szocialista erkölccsel nem férnek össze a szerencsejátékok, eddig egyedül a totó volt engedélyezett. Elindul a Tv-Híradó elődje Képes Híradó címmel, Matúz Józsefné főszerkesztésével.  A Belügyminisztérium feloszlatja a Magyar Írók Szövetségét, beszüntetik valamennyi irodalmi lap megjelentetését.

1957. augusztusában megkezdődnek az újságíró-felülvizsgálatok, melyek során az ellenálló újságírókat megfosztották szakmájuk gyakorlásának előfeltételétől, a MÚOSZ-tagságtól, a „bocsánatos bűnök” elkövetőire pedig különböző fokozatú büntetéseket szabnak ki.

A magyar sajtó e korszaka meglehetősen homályos; Buzinkay Géza Kis magyar sajtótörténet c. könyvében (amely 1956-ig tárgyalja a témát) előretekintve az elkövetkező évekre ezt írja:

A forradalmi utóvédharcok elfojtásával új korszak kezdődött. De minden változás ellenére is, még tíz évvel a forradalom leverése után, egy jeles amerikai újságíró, a világ sajtójának áttekintése közben azt állapította meg: “A magyar sajtót annak kell tekinteni, ami – kommunista orgánumnak, amely csak olyan híreket közöl, amilyeneket a kormány kíván, gondosan a párt álláspontjáról értelmezve, és túlterhelve propagandával, amellyel szemben az emberek nagy része érdektelen.” 

A párt álláspontja a sajtóval kapcsolatosan a korábbiakhoz képest kissé változott: a közvetlen irányítás, utasítás és ellenőrzés helyett a cél az általánosabb politikai útmutatás volt, a központi akarat elérésének egyik útja az állami, társadalmi szervekbe átirányított kommunisták “munkája” volt, a másik az “öncenzúra”.

A párt szerepét Kádár János  így összegezte egy titkársági ülésen1957 augusztusában:

„Mi összehívhatjuk időnként az összes sajtó embereit [sic!] megmondhatja a párt és az állami szerv is, hogy egyes kérdésekben a magyar sajtó milyen vonalat vigyen. Ha nem hajtják végre a kapott utasítást, akkor egy hónap múlva megmondhatjuk: látja mit csinált, magára volt bízva, hogy mit ír és hogyan oldja meg feladatát. Így tudjuk biztosítani, hogy felelős legyen a lapért. Nekünk nem szabad magunkra venni az összes sajtó felelősségét. Persze itt nem a sajtószabadság mellett akarok kardoskodni, de a pártirányításnak másutt kell érvényesülni.” Ez a kádári módon értelmezett „felelősség” vezetett az újságírásban az öncenzúra felerősödéséhez, ami hatékony és kevéssé szembetűnő eszköze lett a sajtóirányítás új rendszerének. (PÓR Edit – CSEH Gergő Bendegúz: A hatalom és az újságírók, 1956-1958)

E körülményeket figyelembe véve már nem is vicces az alábbi “beköszönő” cikk a lap legelején.

A következő cikkben Túrós Lukács számol be a szovjet konyháról, amelyről a VI. Világifjúsági Találkozó szakácsaként szerezett benyomásokat, majd a vendéglátóipar és a sajtó kapcsolatáról olvasható egy írás, amelynek szerzője arra kéri az újságírókat, egy-egy negatív tapasztalatból ne vonjanak le messzemenő következtetéseket. “Új étterem az ajkai iparvidéken” címmel maga az igazgató számol be a 2 millió forint költséggel létrehozott üzemi vendéglátóipari egység és a hozzátartozó konyhaüzem berendezéseiről, működéséről.

Téli ellátási módszerek a falusi vendéglátóiparban – avagy hogyan biztosítják a vidéki éttermek és cukrászdák a megszokott ízeket a vendégek számára?

“A földművesszövetkezeti éttermek és cukrászdák, amelyek az áruellátás szempontjából gyakran nehezebb helyzetben vannak, mint a városokban működő vendéglátóipari üzletek, hamar felismerték ezt a problémát. A megoldás is kézenfekvő volt. A téli és tavaszi étel és sütemény forgalomhoz szükséges nyersanyagokat házilag megszokott módon, különböző eljárásokkal, megfelelő mennyiségben tartósítják, és így ételeik és cukrászdai készítményeik könnyebben tudták megközelíteni a háziasszonyok által készített ételek és sütemények ízét, zamatát.”

A lap szerkesztői hivatkoznak az első számban indított mozgalomra, amelyet a magyar konyha felfrissítéséért hívtak életre, hogy bővítsék a magyaros jellegű ételek választékát. “Azóta szakácsok egy csoportja, megértve a hagyományos, de már feledésbe ment régi magyaros ételek felkutatásának szükségességét, máris igen jó eredményeket ért el. A Széchenyi és a Szabó Ervin Könyvtárakban búvárkodva, vidékről, egyéni gyűjteményekből számos ételleírást szereztek.” Külön, név szerint is kiemelik a jó munkát végzett főszakács kollégákat, majd a felfedezett receptekből közölnek válogatást: székelyhídi almásbéles, bojtár leves, apatini káposztás harcsa, rozsdás pecsenye, tordai ürücomb káposztában.

Több külföldi élménybeszámoló is található a lapban, így például a már említett Szovjetunión kívül Párizsból,  Zágrábból, Bécsből, de még Ausztráliából(!) is; és mindegyik szerző megállapítja, hogy jó-jó, de azért a mi konyhánk…

Nagyon érdekes a kisújszállási “Nagykun-napokról” szóló tudósítás; ebből kiderül, hogy szép volt, jó volt, hatalmas tömeg volt (kb. 110 ezer ember), épp ezért “a látogatók étellel való ellátása sok kívánni valót hagyott maga után. Tudniillik a vásárrendezőség és a vendéglátóipari szervek részéről kialakult az az álláspont, hogy a ‘Nagykun-napokra’ érkező látogatók nagyobb része falusi ember, és így a szükséges ennivalót magukkal hozzák, mint ahogy az elmúlt években egy-egy ilyen rendezvénynél valóban így is volt. Azonban ma már a falusi dolgozók is igényesebbek, – nem cipelik batyujukban az élelmet. S ez így helyes. Az ország népe igényeinek általános fejlődése között a falusi lakosság is igényt tart ma már a kultúrált vendéglátásra. De éppen ezért történt hiba a rendezőség részéről, mert a jó italellátás mellett nem volt kielégítő az ételellátás, nem volt elég hideg étel és lacipecsenye. A kora délutáni órákban már nem lehetett kenyeret kapni. Csak a 7. sz. Közétkeztetési Vállalat tudott péksüteményt árusítani, 30 000 darabot szállítottak le Pestről.”

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)