Akik hosszabb ideje olvasnak, tudják rólam, hogy szeretek elmerülni régi könyvekben, folyóiratokban, s az ott fellelt kincseket szívesen megosztom itt a blogon. Nemrég a nagynénémtől kaptam egy csomag újságkivágást, a padlásán találta egy alapos lomtalanítás során. A lapok nagy része a Pesti Napló c. újság 1930-31-es évfolyamának számaiból való, és Magyar Elek, azaz az Ínyesmester rovatát tartalmazza (amelynek cikkeiből aztán a máig népszerű szakácskönyv is született). Azonban az újságdarabok másik oldala is tartogat meglepetéseket; nagyon szeretem nézegetni a hirdetéseket, olvasgatni a mezőgazdasági, vagy Az asszony c. rovat írásait.
Utóbbi vezetője Bozzay Margit volt, akinek cikkei, versei és novellái könnyed olvasmányosságukkal nagy népszerűségre tettek szert a nőolvasók körében. 1939-ig a Pesti Napló asszonyrovatát vezette, aztán a Reggeli Magyarország belső munkatársa és a Kincses Újság főmunkatársa volt. Megjelent regényei: Tizenötéves feleség (Bp., 1936); Kenyér és szerelem (Bp., 1937); A lecke vége (Bp., 1939); Egy pár selyemharisnya (Bp., 1940); Bécsi randevú (Bp., 1941) – olvasható a Magyar Életrajzi Lexikonban.
Nos, rengeteg nő fordult hozzá tanácsért házassági problémákban; az alábbi “szerkesztői levélben” is e témában értekezik. Bár van néhány állítása, ami szerintem kissé sarkos, maga a mondanivaló ma is megállja a helyét. Az is kiderül, hogy az írónő kedvenc írásjele a három pont volt…
__________________________________________________
Apró, de lényeges bajok a házasságban
Kedves Asszonyom!
A sok-sok házasságról szóló levél,amelyet évek óta kapok, megerősíti azt a véleményemet, hogy a normális házasság békéjének, nyugalmának kulcsa nagy átlagban inkább a nő, mint a férfi kezében van, s hogy azt nagy átlagban inkább a nő, mint a férfi veszíti el.
Normális házasság alatt azt a házasságot értem, amelyben nincsenek nagyobbméretű anyagi bajok, amelyben a férj nem iszik, nem kártyáz, nem durva, nem szalad minden szoknya után, ismeri az asszonyával, családjával szemben fennálló kötelességét, vagyis, amellett, hogy esetleg nincsenek kivételes erényei, nincsenek nagyobb, szembeszökőbb hibái sem… Az ilyen házasságban a nyugalom, harmónia elsősorban az asszonytól függ, s ha csak felényire is az, aminek lennie kellene, akkor feltétlenül meg tudja teremteni az otthonában azt a hangulatot, amely elengedhetetlen szükségessége a jó, sőt… a közepes házasságoknak is…
S ha nem tudja megteremteni, s ha ezek mellett a feltételek mellett is boldogtalannak, elégedetlennek, megcsalatottnak érzi magát, s így azzá teszi a körülötte élőket is, akkor a hiba elsősorban nem a férjében, nem a sokat emlegetett viszonyokban hanem benne van…
Hogy ez ellen a feltevés ellen a legtöbb asszony tiltakozik, s hogy nyiltan semmiesetre se ismeri el ennek igazságát, az egészen természetes… Ha azonban egyedül van, egyedül, sötétben, önmagával, akkor el kell ismernie… Sőt el kell ismerni azt is, hogy igaztalan, túlkövetelő, túlszigorú, túlérzékeny, túlértékeli önmagát és… lebecsüli a férjét…
Vagyis: belerészegíti, beleszédíti magát a nem ritkán egészen apró, lényegtelen hibák, nézeteltérések okozta rossz hangulatba, ellenségeskedésbe, bántó lesz, igaztalan és éles… S mert az… elfelejti az ura többi jótulajdonságát, gyengédségét, gondosságát, szeretetét, nem lát mást, csak a hibáit, a bántásait és sértett önérzetében nem ritkán olyant tesz, amit később halálosan megbán és nagyon-nagyon szeretne visszacsinálni. (Hány száz levelet olvastam erről.)
Holott, ha okos volna, ha igazi ember és egész asszony volna, tudni, éreznie kellene, hogy a politikája egészen rossz, s hogy ellenkező magatartással, más eszközökkel sokkal többet érhet el, mint a meg nem értett, ideges, túlfinomult asszony megjátszásával… Az igazi ember ugyanis tisztában van azzal, hogy, sajnos, egyetlenegy sincs közöttünk hiba nélküli, s hogy esetleg az urának éppen olyan türelemre, megértésre van szüksége vele szemben, mint fordítva. S ezeken felül, legfőképpen, nem felejti el azt, hogy mennyire oktalan akkor, amikor a hozzá legközelebb álló embert, kis apró, lényegtelen dolgokkal maga ellen hangolja, ahelyett, hogy megértéssel, szeretettel, megbocsátással, széttéphetetlenül magához fűzné…
S ha az igazi ember tisztában van mindezekkel, az egész asszonynak is tisztában kell azzal lennie, hogy a mosoly, a kedvesség, a meleg hang, a simogatás, az okos, tapintatos hallgatnitudás olyan fegyverek, amelyeknek nagyon nehéz ellentállani.
Ilyenformán vagyunk a többi kicsi, de a házasságban nagyon nagy szerepet játszó más kérdésekkel is. (Egyelőre csak az asszonyról szólókat tárgyalom.) Például az igényeknek a mai nehéz viszonyokhoz való leszállításával, s a jövedelem okos beosztásával is…
Kétségtelen, hogy a legtöbb férfi nem tud pénzzel bánni. De mert ezt beismerni nem szereti, az asszonynak kell megtalálnia a módot, hogy a kellő kerékvágásba szorítsa, különben 15-én, sőt esetleg előbb is, fillér nélkül marad a ház… Ugyanez azonban nem egyszer megtörténik az asszony hibájából is… A házasságok 50%-ánál a férfi hónap elején rendesen odaadja a háztartásra s annak egyéb tartozékaira fordítható pénzt, amit azután az asszonynak kell okosan, körültekintően és úgy beosztani, hogy a háztartás minden nagyobb zökkenő nélkül eljusson a következő elsejéig… Igen ám, de az 50%-nál lényegesen kisebb azoknak az asszonyoknak a száma, akik okosan tudnak bánni a pénzzel, akik ellent tudnak állani a kirakatok csábításainak, a vásárlás izgalmainak, s akik az elseje körüli napokban kisebb-nagyobb összegeket ki nem adnak olyasmire, ami nélkül egészen jól meglehetnének.
S mert a rendelkezésükre bocsátott összeget nem lehet megtoldani, az ilyenformán nem múlhatatlanul szüksége dolgokra kiadott pénzt másutt, a szükséges dolgoknál kell megtakarítani. Legfőképpen a konyhán, amely azután nem csoda, ha egyáltalán nem elégíti ki a férj igényeit, s aki emiatt nem egyszer rosszkedvűen, elégedetlenül ül az asztal mellé.
Pár héttel ezelőtt, csak úgy kísérletképpen, egy társaságban végigkérdeztem a jelenlevő 9 asszonyt, hogy szoktak-e kézimunkázni? A kilenc közül négy nemleges választ adott, sőt egy még büszkélkedve azt is kijelentette, hogy tűt sem fűzött be soha…
Ez a dolog látszólag egy egészen semmitmondó apróságnak számít, a valójában azonban nagyon is súlyos, ha figyelembe vesszük, hogy az asszonyok az intelligens középosztálynak abból a fajtájából kerültek ki, akik 3-5 szobás lakásban laknak, s egy cseléddel, s legfeljebb egy kisasszonnyal vezetik a háztartást. Vagyis, akiknek múlhatatlanul szükségük van arra, hogy ne csak értsenek a tűhöz, hanem szeressenek is kézimunkázni, mert a férj, a gyerekek, s a saját dolgaiknak a rendbentartásán kívül még a lakás részére, az otthon szebbé, kényelmesebbé, melegebbé tételére is kell gondolniok…
Az asszonynak ez az esetleges hiányossága nagyon sok háztartás mérlegét borítja fel, s nagyon sok férfit tesz idegessé, otthonkerülővé, házasságellenessé… Ami nem is csoda… Elvégre, nem a legjobb érzés lehet hivatalba sietés előtt egy olyan inget kikapni a szekrényből, amelynek végig van feslődve az oldala, nincs gomb a mellén, vagy egy olyan nyakkendőt, amelynek semmiesetre sem ártana egy benzinfürdő… Sőt az sem valami kedves dolog, ha az asszony kézimunka ellenszenve miatt kopár a lakás, vagy ha az itt-ott ajándékba kapott kézimunkák hervadtan, hibásan dísztelenkednek.
Ismertem egy házaspárt, amelynél a házasság felbomlását ilyen látszólag kis dolgok idézték elő.A férfi egy bizalmas, nagyon letört órájában megvallotta, hogy nem bír otthon maradni, mert az asszonyából hiányzik minden nőies vonás, mert az otthona kopársága, barátságtalansága a lelkére nehezedik, s mert még az általa vásárolt virágok is pár nap alatt gondozás, öntözés híján, elpusztulnak… Nem sokkal később ugyanez a férfi – aki pedig egyik legkülönb volt azok között, akik valaha elémkerültek – ezek és még más hasonló okok miatt egészen otthonkerülő lett és inni kezdett…
Gondolkozzék ezen, Asszonyom… Gondolkozzék és belátja, hogy a fent vázolt követelményeknek megfelelő férfi – aki minél teljesebb férfi, annál több benne a gyermekes vonás – néha egészen kicsi eszközökkel, apró kedvességekkel, figyelmességekkel egészen jól, vagy legalább is valamennyire – elkormányozható.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Nem semmi ez a cikk! Jelentem én aztán kézimunkázom eleget, lehet, hogy tényleg ez a hosszú és boldog házasság titka? ;o)
Most kacagjak vagy sírjak? Mindkettőt tenném és egyiket sem. Mert van igaza is, de a mai korban sok-sok kijelentése hát finoman szólva nevetséges.:) Azért én örülök, hogy nem a múlt század elején voltam feleség.:)
Nekem nagyon tetszett a cikk. szerintem igenis helyt álló, ha nem is kézimunkázni kell asszonykának, de igenis, apró dolgokkal ő teszi otthonná a lakást. Például egy szép terítővel, gondozott cserepes növényekkel, jól kiválasztott függönyökkel, ágytakaróval, a legszebb pillanatokkal a fényképtartókban, kedves, ha lehet funkcionális tárgyakkal, egy vidám falinaptárral… És ha ezek közül részben vagy akkor teljes egészében a saját keze munkája, az csak még jobb, mert annál otthonosabb. :)egy okos nő pedig igenis tudja úgy irányítani a férje gondolatait, hogy eszébe jusson, mi több, azt higgye az ő ötlete volt az ezmegaz.. a türelem és a másikra hangolódás pedig igazán jó, mert valahogy visszafele is ez jön, és a normális házasság békéjének” :))) megvan az alapja.
Ezzel én is egyetértek, a végén felhozott példára értettem, hogy demagóg. A férj ivását így ráverni az asszonyra, aki nem mondott cserében semmit – lehet, hogy a férj meg mondjuk verte, de azt persze nem panaszolta el az írónőnek. Meg az is lehet, hogy nem, persze.A másik kedvencem: “Kétségtelen, hogy a legtöbb férfi nem tud pénzzel bánni.” ??? Nálunk ez nem áll meg. A legtöbb férfi? Vajon honnan tudta?Szóval, a cikk mondanivalójával egyetértek, de az ilyen kis csúsztatások nem tesznek jót neki.
Nagyon jó írás, én semmi demagógiát nem látok benne. Nyilván nem azért kezd el inni egy pasi, mert a felesége nem kézimunkázik, de én konkrétan ismerek egy családot, sajnos elég közeli rokonok, ahol az asszonyka minden hónapban egy rakás új ruhát vesz magának, de a lakás olyan koszos és büdös, hogy gusztusom sincs még leülni se a székbe, inni a foltos poharakból. Saját házuk, nem bérelt, nyugodtan akaszthatna ki képeket, de a fehér meszelt falon egy icipici kép sincsen, egy darab függöny sincs, semmi csinos holmi, elszürkült ágynemű, vetetlen ágy, vécére nem vagyok hajlandó ott elmenni, csupa égett zsír a tűzhely, minden csapon vastagon áll a vízkő, szóval rémes. Hónapokig tartana mire kivakarnám a koszból. Nem csoda ha a férj egyre gyakrabban alszik az irodai kanapéján, mert még az is tisztább és otthonosabb, mint a háza. Két állása van, és ha hazamegy, akkor a felesége állandóan veszekszik, hogy miért nem vállal még egy állást, mert abból amit a férj keres (az nő nem dolgozik) nem lehet megélni. Nem csoda ha egy férfi ilyenkor piálni kezd.Névtelennel értek egyet, az otthon békéje tényleg a nőn múlik, ha a férfi alapból nem egy vadállat. A Bazi nagy görög lagziban fogalmazta meg jól a mama: a férfi a fej, de az asszony a nyak, ami arra fordítja a fejet, amerre akarja 😉 Abban is addig csicsergett a két nő, míg rá nem vezették a papát a hőn áhíttott megoldásra, a papa meg hót boldgo volt, mert azt hitte, hogy ő ilyen zseniális :-DD
Mademoiselle, igazad is van – de mi az oka annak, hogy egy nő így kezd el viselkedni? Lehet, hogy alapból trehány, persze. Lehet, hogy depressziós, és orvosi kezelésre szorulna. És lehet, hogy nagyon komolyan benne van a férj is,aki ugyan szenvedője a következményeknek, de azok kialakulásában nagyon is hibás. De hát ennek megítélésére meg ki alkalmas…?
Na, úgy döntöttem, inkább javítok rajta, mert félreérthető voltam; nem magát az írást, a mondanivalóját tartom demagógnak.:)
Nekem ezzel az a bajom, hogy egy alapból átlag pasira szinte valami csodaként tekint (már az is erény ha nem iszik vagy veri az asszonyt), ellenben a nő legyen mindig tip-top, vidám, megértő, konyhatündér, lakberendező, stb. Szóval a nő csak teperhet, a férfi meg nyugodtan csinálhat amit akar, csak épp ne üssön vagy igyon. Na ne…
Igen, ezért használtam ezt a bizonyos demagóg szót – ugyanakkor egyet tudok azzal érteni, hogy legtöbbet a nő tehet az otthon békéjéért, “melegéért”.
“ha figyelembe vesszük, hogy az asszonyok az intelligens középosztálynak abból a fajtájából kerültek ki, akik 3-5 szobás lakásban laknak, s egy cseléddel, s legfeljebb egy kisasszonnyal vezetik a háztartást”Hát csajok, ha nekem lenne cselédem….. :DCsak azt nem értem, hogy anno ezek a középosztálybeli nők, akik nyilván soha nem dolgoztak, volt állandó háztartási alkalmazottjuk, akkor mi a bánatot csináltak egész nap?!Trehány nők és férfiak meg miníg lesznek! Abból, hogy EGY NŐ trehány, nem következik az, hogy A NŐ a kulcsa a házi békének. Kettőn áll a vásár. Tolsztoj Anna Kareninája jutott erről eszembe. Anna bátyja csalja az asszonyt. Az író kvázi szemethúny a dolog felett. A regény során semmi bünti nem vár a pasira. Ez van. Szüksége van a férfiembernek egy színésznőcske vígasztalására. De bezzeg Anna jól megkapja a magáét a viszonya miatt. Elveszti az otthonát, a fiát és a végén öngyilkos is lesz.
Sziasztok!Először járok itt, de ez a cikk a maga régimódi stílusával beindított!Igaz, elszoktunk az efféle elavultnak titulált nézőponttól, félre is tenném a cselédről, kézimunkáról és hasonlókról szóló részeket, mert sztem nem abban van a lényeg! Viszont ami nagyon fontos, az, hogy a házasság és a benne élő személyek ma is ugyanazzal a bekódolt használati útmutatással születnek, mint 100 vagy ezer évvel ezelőtt. Én igenis hiszek abban, hogy az én hozzáállásommal tönkretehetem vagy megédesíthetem a házasságunkat! A saját példámból kiindulva is tudom ezt bizonyítani. A házasságunk kb. 10. éve körül elkezdtem én is azt a fajta hozzállást, ami a cikk “asszonykájára” jellemző:”Vagyis: belerészegíti, beleszédíti magát a nem ritkán egészen apró, lényegtelen hibák, nézeteltérések okozta rossz hangulatba, ellenségeskedésbe, bántó lesz, igaztalan és éles… S mert az… elfelejti az ura többi jótulajdonságát, gyengédségét, gondosságát, szeretetét, nem lát mást, csak a hibáit, a bántásait és sértett önérzetében nem ritkán olyant tesz, amit később halálosan megbán és nagyon-nagyon szeretne visszacsinálni.” Már nem szégyellem, mert megváltoztam, de ezt csináltam, és mondhatom, nagyon rövid idő alatt sikerült porrá zúznom a családi békét. A férjem nem lett más ember közben, mégis egészen másnak láttam. És mint egy spirál, húzott lefelé minket ez a folyamat, amiben persze ő is negatív szerepekbe kényszerült. Ha nem vettük volna komolyan az “örök hűség” fogadalmát, és nem tartott volna az bizonyos 3. kötél, amiről bölcs Salamon ír a Példabeszédekben, ma már biztos nem lennénk együtt. De szerencsére még időben sikerült a folyamatot visszafordítani, eldöntöttem, hogy nem körülöttem forog a világ, nem a másiktól várom a változást, hanem amiben tudok, én változom meg,megtanultam az életemet LETENNI a férjemért és a gyerekeinkért, elengedni az egómat, és mondhatom, hogy a világ egyik legboldogabb felesége lettem, ugyanazzal az emberrel(!)!A dolgaink elkezdtek jól alakulni, (most ünnepeltük a 16.évfordulónkat),a férjem a kudarcok után most sikert sikerre halmoz, elégedett, jókedvű, és szeret engem, én meg őt.Egyszerű a recept, betartom azokat a régimódi szabályokat, amiket a Biblia a házasságról ír, az életemet Isten kezébe tettem a házasságommal együtt, és nem bántam meg. Ja, és el ne felejtsem: aminek a hiánya miatt akkor keseregtem, azt azóta már mind megkaptam, vagy folyamatban van!Inkább legyek régimódi, mint boldogtalan!
Annak idején olvastam Bozzay Margit könyveit. Meg is vannak nekem. Ő is elvált asszony volt, két fiú gyermekkel. Később a barátjában is csalódott. Érdekes ez az írás. A 30-as évek közép osztálybeli hölgyei élénk társadalmi életet éltek, magukra is sokat költöttek. Az írónő is férje nem kis ellenvetésére sorra rendelte a divatos pongyolákat, ruhaneműt. Egy vidéki birtokon éltek, így ritkán mozdultak ki otthonról. Abban igaza van, hogy egy tiszta, otthonos lakásban jól érzi magát a”ház ura” és ritkábban keres más társaságot. A mai fiatalok körében nem trendi a kézimunka. Én gyerek korom óta művelem. Házasságom alatt, szabad időmben megkötöttem a család ruhatárát. Az apósom is szememre hányta, hogy csak ülök és kötögetek. Ez háztartás, gyerek és építkezés után volt, többnyire télen. Még válóoknak is felhozták.
Katóca, ez nagyon szuper, köszi!Erzsébet, érdekes adalék ez az írónőről, jó hogy leírtad.
Keves MoniEzt nezd meg a youtube-on: Meital Trabelshi Captain o my captain