Hát elkészült a nagy mű, büszke vagyok, noha nem elégedett, úgy érzem, első rendeléses tortának nem rossz.
Hozzá kell tennem, Megrendelő személye egy kedves barátnőm 19 éves lánya, úgyhogy igazából ajándék ez a torta a részemről, pontosabban családunk részéről, azonban most fordult elő először, hogy komolyabb igényeknek kellett megfelelnem.
Az alapkoncepció az volt, hogy legyen ajándékdoboz-forma a torta, de emeletes, vagyis, mintha két doboz lenne egymásra pakolva. Aztán tovább bonyolítottam az elképzelést, és úgy gondoltam, ha már egyszer dobozok, akkor legyen több. Sok. Soknak látszó.
Összesen három 6 tojásos piskótalapot sütöttem, kettő kakaósat, egy simát, és úgy vágtam fel őket (lásd a képet a tegnapi bejegyzésnél), hogy összesen 5 különböző méretű “doboz” legyen majd belőlük. A csokikrémet (ez is kérés volt, hogy csokis legyen) a fatörzs krémjének receptje alapján készítettem el, csak dupla adagban. Pont elég lett.
Kellett még egy krém, méghozzá a piskóta és a fondant közé. Szintén Gabriella receptjét használtam, 3 tojásfehérjéből, 25 deka porcukorból és 35 deka vajból készítettem – ebből nem fogyott el mind, viszont két hétig hűtőben, fél évig fagyasztóban eláll, nekünk pedig hamarosan ismét lesz egy szülinaposunk Bence személyében.
A fondant egyébként kiváló lett, egyáltalán nem szakadt, nem száradt gyorsan, öröm volt vele dolgozni. Ennek ellenére körültekintéssel kell vele bánni, hogy a levágott, és újra összegyúrásra kerülő darabok ne legyenek morzsásak, ne maszatoljuk a felületet – ennek érdekében képes voltam még vékony nejlonkesztyűt is húzni… De megérte. Elfáradtam, de jó lett.
Azt hiszem, nem szeretnék tortagyártásból élni, de így néha-néha jólesik megfelelni ilyen kihívásoknak is. Az ünnepelt nagyon elégedett volt, a torta sikert aratott, úgyhogy jöhet a következő feladat.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)