Elmondom, hogyan kell gondosan felporszívózni, lepókhálózni a partvis segítségével, majd megtisztítani a partvist. Szólok a fürdőkád vízkőtlenítéséről, arról, hogy takarítószerként nyugodtan használjunk ecetet, nemcsak hatásos, környezetbarát is.
Nem, igazából nem erről fogok beszélni, ez az első bekezdés amolyan elterelő hadművelet volt, tudjátok, mint a prosztata-gyógyszer, vagy a Canesten kombi reklámja, csak hogy egy bizonyos célcsoportot elüldözzek… Konkrétan anti-célcsoportot, elsősorban Nóra lányomat. Gondolom, ebbe a témába úgysem akarna nagyon belemélyedni, és a Facebookon is csak az első bekezdés látszik. Mert van valami, amivel kapcsolatban nemes egyszerűséggel megtiltotta, hogy írjak. Pontosabban azt mondta, ha írok róla, akkor ő olyasmit tesz, hogy nem is tudja. Mivel nem akarom, hogy olyat tegyen, amit nem is tud, ámde erről a témáról épp ezért muszáj írnom, hát emiatt a nagy fenék, amit ide kerítettem. Meg azóta úgyis eltelt egy csomó idő, mondhatnám, ó, az tavaly volt, és hol van már a tavalyi hó?!
Igaz, még mindig nem dőlünk hátra kacagva, hahaha, emlékeztek, amikor Zsófi tetves lett, milyen nehezen irtottuk ki azokat a dögöket..? Nem. De korántsem annyira vészes a dolog, és nem olyan, mint mondjuk a szifilisz, ami tényleg ciki; ha a tetvességet ennyire prűden kezeljük, kezelhetjük ugyanígy a bárányhimlőt, vagy a torokgyulladást. Mert ugyanúgy, ahogy a gyerekközösségekben elkaphatóak az egyes fertőző betegségek, elkapható a fejtetű is, és nem azért kapja el valaki, mert ő maga ápolatlan, hanem azért, mert a fejtetűnek élettérre van szüksége, és az neki a fej.
Nagyon jól tudják ezt a gyógyszerészek is, épp ezért nem kell tartani gunyoros pillantásoktól, megszégyenítő megjegyzésektől. Legfeljebb azért jön zavarba az ügyfél, mert a rendelkezésre álló szerek közül nem tudja, melyiket válassza, ráadásul az áruk eléggé borsos; nem mindegy tehát, hogy elsőre sikerül eltalálnunk a megfelelő szert, vagy hetek múlva felégett fejbőrrel még mindig az igazit keressük.
Tehát, még tavaly történt, egyik hétvégén Zsófi együtt játszott az egyik kis barátnőjével, akinek az anyukája pár nap múlva felhívott, és mondta, hogy képzeljem el, a lánya tetves, nem érti, hogyan, de hát ez van. Ráadásul ő is elkapta tőle, már kezeli mindkettőjük fejét Nittyforral, az ő bőre érzékeny rá, ne tudjam meg, tiszta seb a feje, és még mindig találnak serkéket.
Miközben beszélt, nekem már rettenetesen viszketett a fejem (addig persze nem), és azonnal átvizsgáltam Zsófit, nem láttam semmit. De sikerült addig kérdezgetnem, hogy nem viszket-e a feje, hogy aztán már neki is viszketett. Amikor Zsófi éjjel átjött, és én reggel arra ébredtem, hogy ott fekszik mellettem, már elképzeltem, ahogy átmászott a tetűkülönítmény rám, aztán a férjemre, a párnára, jajjajjjajjjjj…
Másnap megmutattam a gyereket az iskolai védőnőnek, és mondtam, hogy az ismerősi körben előfordult tetű, nézze meg az osztályt is, hátha… Zsófin ő sem talált semmit. A további néhány napban folyamatosan zaklattam, elvégre ő látott már fejtetűt, én nem, mégis jobban észreveszi. De aztán végül éppen Nóra lányom vette észre egy délután, amikor Zsófi haját fésülte: egy muslicánál jóval kisebb bogár, szárny nélkül. Na, akkor én is vadászni kezdtem, vagy tízet egyből kiszedtem kézzel a gyerek fejéből. Majd’ elájultam, honnan van ennyi hirtelen. A férjemet meg mozgósítottam, azonnal menjen, hozzon valami irtószert, aztán tessék mindenkinek sorba állni kötelező fejátnézésre. Emberem egy izraeli készítménnyel érkezett vissza, a neve Paranit, azt mondta, a gyógyszerész ezt ajánlotta, persze nem volt olcsó. Gyorsan átolvastam a használati utasítást: a Paranit nem tartalmaz rovarirtó szereket, kókusz- és ánizsolaj tartalma blokkolja a tetvek légzőrendszerét, így azok megfulladnak. Ez azért is jó, mert így biztos, hogy nem rezisztensek a hatóanyaggal szemben a rovarok, ami az egyéb irtószerekkel kapcsolatban viszont előfordul: az egyik generáció még megdöglik tőle, de az x-edik már nem.
Szemben más készítményekkel, ez jó illatú, tehát szagával nem hirdeti fennen a haj tulajdonosáról, hogy tetű ellen kezelték.
Tehát a lényeg, a fiúk tiszták voltak, az én hajamból egy pottyant ki, Zsófiéból összesen tizenkilenc. Nóri hosszú és dús haját elkerülték, szerencsére. Ő talán már látta rajtam, hogy egy jó kis tetűs bejegyzésen jár az eszem, ezért gyanakodva megkérdezte:
– Anya, ugye ezt nem akarod megírni a blogodon?
– De, épp azon töröm a fejem, valami jó kis vicces formában…
– Na ne… Egy csomó ismerősünk olvassa, tök ciki… Ne már, anya, ezt nem teheted.
– Miért ne tehetném? Nem leprások vagyunk, nem terjesztünk halálos kórt, ez csak tetű. Bárkivel megeshet.
– Na ne, ha te megírod, hát én akkor…
És itt jött az a szöveg, olyat tesz, hogy nem is tudja.
A védőnő mesélte egyébként, hogy megdöbbentő, sok szülő milyen bután kezeli a problémát: ha észreveszi a gyerekén a rovart, nem szól, titokban lekezeli, aztán amikor végigsöpör az osztályon/csoportban, és felhívják a figyelmét, hogy majd kezelje a gyereket, mert serkét látott a fejében a védőnő, akkor esetleg elárulja, hogy ő már megtette. Ha mondjuk szólt volna időben, ki lehetett volna védeni az “inváziót”.
Zsófi esetében én egyből szóltam, a gyereket itthon tartottam, megmutattam a háziorvosnak, és miután tényleg száz százalékosan meggyőződtem arról, hogy nincs benne már serke sem, csak akkor engedtem újra iskolába. Ez három napot jelentett. A saját hajamban még kettőt találtam, többet nem.
De hogy közben mennyi rémtörténetet összeolvastam a neten halottaikból feltámadó fejtetvekről, három hét múlva kiújuló tetvességről…
Nagyjából egy hónapba telt, mire abbahagytam Zsófi és a saját hajam mustrálgatását, mint szabadidős tevékenységet.
Nem volt több tetű.
Hát ennyit ma a takarításról.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)