Míg karácsony után már mindenki a Szilveszterre vár, családunkban az év utolsó napja előtt van egy fontosabb ünnep: Bálint szülinapja.
Meséltem már tavaly, mennyire nem akart megszületni; máig emlékszem arra az iszonyú hosszú két hétre, amit a kórházban kellett töltenem a túlhordás, és az egyre biztosabbá váló császármetszés miatt. Közben a kis egyéves lányom, Nóra tüdőgyulladással feküdt otthon, anyósom priznicelte, hogy a közel negyvenfokos lázát levigye, én meg tehetetlenül róttam a lépcsőket a kórházban, és vártam, hogy szólhassak az orvosnak, hogy végre, fájások, indulhatunk a műtőbe.
De ez valahogy nem akart bekövetkezni.
Karácsonyra hazaengedtek, 26-án este újra jelentkeznem kellett az osztályon, a férjem és az ifjabbik sógorom szállítottak vissza, újult erővel indultam neki a lépcsőknek, de esetemben semmi hatás nem mutatkozott. Illetve mégis: az úgynevezett NST (magzati szívhang) vizsgálatok egyre rosszabb eredményeket mutattak, újabb ok volt, amiért aggódni lehetett, ha esetleg egy terhes nőnek nem lenne amúgy is elég. Már nem ajánlották a lépcsőzést sem.
A sok vizsgálat következtében azt száz százalék biztosra tudtuk, hogy fiú lesz, a név is rég eldőlt, Bálint, jelentése erős, egészséges. Nomen est omen, végül, hosszas várakozás után a gyermek 4 kiló 5 dekával világra jött, de csak azért december 30-án, mert az orvos nem szerette volna a Szilveszteri programját műtétre cserélni. Egyik alkalommal, amikor a férjem bejött látogatni, akkor mondta: legyen Barnabás is, ami azt jelenti: vigasztalás fia.
Érdekes, hogy az ő születése sokkal összeszedettebbé tett engem; míg Nóra első hónapjaiban a hétfőnként rajtaütésszerűen érkező védőnő mindig hálóingben talált, meglehetős rumli közepette, amikor Bálint is csatlakozott hozzánk, reggel 8-ra felöltözve, lakást rendbe rakva, gyerekeket megetetve vártam a csengetést.
Nekiálltam a második éve halasztott diplomamunkámnak, éjszakánként írva szépen el is készültem vele, és júniusban államvizsgáztam.
Mostanában észrevettem magamon, hogy ha felületesen nézem a környezetemben élő családokat, úgy tűnik, ahol két gyerek van, ott alig van valami teendő, nincs rumli, nincs zsivaj, szinte unalom. Pedig, ha visszaemlékszem, egyáltalán nem volt se halk, se unalmas az életünk az elkövetkező három évben, amíg Bence meg nem érkezett. Itt volt mindjárt az a helyzet, hogy a negyediken laktunk egy lift nélküli házban, és amikor a bevásárlásokból (ami külön rémtörténetté tud válni két picivel) hazatértünk, akkor 1. fognom kellett az egyéves kezét, miközben felvánszorog a lépcsőn, 2. a karomban vinnem kellett a párhónapost, 3. vállamon az összecsukott babakocsit, 4. a kezeimre aggatva az összes csomagot.
Nem tudom, ma képes lennék-e erre.
És lám, milyenek vagyunk: amikor már épp kezdett kissé könnyebbé válni az élet, akkor jött Bence, és kezdtük az egészet elölről.
De hát tulajdonképpen ezért élünk, nem?
Bálint vágya epres torta volt, mivel azonban érthető okokból fagyasztott epret tudtam csak venni, ami kiolvasztva összeplottyant, ráadásul nem is volt elég édes, leturmixoltam, egy kis cukrot és zselatint kevertem hozzá, így tettem a torta tetejére; a tejszínhabot két részre osztottam, és egyik felébe kevertem az eperpüréből. Így lett háromszínű a torta, noha nem túl fiús, de az ünnepelt maximálisan elégedett volt.
Hozzávalók a piskóta alaphoz:
2 tojás
2 ek cukor
2 ek liszt
A túrós krémhez:
1 pohár tejföl
0,5 kg túró
2,5 dl tejszín
3 ek étkezési zselatin
1,5 narancs leve
kandírozott citrom-és narancshéj
ízlés szerinti porcukor
Az epres krémhez:
40 dkg eper
ízlés szerinti cukor
1 ek zselatin
A tetejére:
2 dl tejszín
ízlés szerinti cukor
1. Mindenek előtt a tejfölt egy nagyon sűrű szövésű szűrőbe (vagy tiszta konyharuhával béleltbe) teszem, és 5-6 órán át hagyom, hogy a savó jól kicsepegjen belőle. A fagyasztott epret is előveszem, és tálba öntöm, hogy kiolvadjon.
2. Előmelegítem a sütőt 200 fokra, és elkészítem a piskóta alapot: a két tojást egy edénybe töröm, hozzáadom a két ek cukrot, és robotgéppel addig verem, amíg jó habos nem lesz (legalább 5-6 perc). Utána belekeverem a lisztet, majd a masszát a sütőpapírral bélelt 24 cm-s tortaforma aljába simítom, és tíz perc alatt megsütöm. Amikor kész, lehúzom róla a sütőpapírt, és arra a tálra teszem, amelyiken majd a tortát tálalni akarom (ha van állítható tortagyűrű; ha nincs, a kapcsos tortaformában dolgozzunk). Hűlni hagyom.
3. Jöhet a túrós krém: a zselatint egy kis lábasba teszem annyi narancslével, amennyiben jól el tudom keverni, és addig melegítem, amíg – kevergetés közben – fel nem oldódik. Nem forralom. Ha kész, hűlni hagyom. A tejszínt kemény habbá verem kevés cukorral. A túrót összekeverem a lecsepegtetett tejföllel, a keményre vert tejszínhabbal, hozzáadom a zselatint, a kandírozott citrushéjakat, és annyi porcukrot, amennyivel kellemes ízű lesz.
A tortagyűrűt a piskótalap köré szorítom, és a tésztára öntöm a túrós krémet. Elsimítom a tetejét, és hűtőbe teszem.
4. Amikor már dermed a torta, tehát pár órával később, elkészítem az epres krémet: az eperből kifolyt lében felolvasztom a zselatint, mint fentebb, a gyümölcsöt leturmixolom, összekeverem annyi cukorral, amennyi muszáj bele, és a zselatinos levet is hozzáadom. Ezt a zselatinos eperkrémet néhány evőkanálnyi kivételével a tortára öntöm, elsimítom.
5. Tálalás (vagy ünneplés) előtt eltávolítom a tortagyűrűt. A torta tetejére szánt tejszínhabot felverem cukorral, felébe belekeverem az epres masszát, és a kétféle habbal díszítem a tortát.
A leírás hosszú, és talán bonyolultnak is tűnik, de folyamatában nem az. Kissé sokat kell maszatolni, az igaz. Majd legközelebb készítek fázisfotókat is…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
