Vagyis, mivel közelg a nap, ami, ha minden jól megy, el is jön, mármint, amikor eléri az 500-at állandó olvasóim száma, arra gondoltam, valamit tennem kéne ellentételezésül.
Mármint ezért a kedves érdeklődésért cserébe, ami irományaim iránt itt megjelenik.
Tehát.
Már most szólok, hogy aki szeretné, hogy vendégül lássam negyedmagával együtt január 14-én pénteken 18 órai kezdettel egy kis sütire-kávéra-teára, kommenteljen itt, valamint írjon egy mailt a pentekivendeg(kukac)gmail(pont)com címre. De tényleg csak akkor, ha el tud jönni Keszthelyre, vagy amúgy is itt lakik. Nem tagadom, ezzel az ajánlattal igazából a környéken élőknek kedvezek, de hát olyan sok minden történik Budapesten, amiből meg mi vidékiek vagyunk kizárva tulajdonképpen. Persze, ha valaki eljönne Pestről, vagy mondjuk Szegedről akár… nem küldeném el, no, sőt, nagyon meg is hatódnék.
A lényeg, hogy az ötszáz egy százalékának, tehát öt embernek ajánlom fel ezt a lehetőséget. Sorsolni fogok azok között, akik jelentkeznek – már ha lesznek öten, ha nem, áthívom Éva barátnőmet, és jól szórakozunk.
Egy a lényeg: ez az alkalom csakis állandó olvasóimnak szól!
Úgyhogy, Éva, addig még neked is be kell jelentkezned…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Én leutaznék Pestről is akár:) És ne gondold, hogy nem lesz meg az 5 fő!(A post elején már azon gondolkodtam, hogy vajon mivel fogsz előrukkolni. Hisz nekem, mint kreatívbloggernek egyszerű dolgom van, ha ajándékozni szeretnék, de egy gasztrobloggernek… De nagyon jól kitaláltad:D)
Jan.14-én még talán nem gondolja úgy öcsike hogy világot látna… így én is jelentkezem a kalapba névnek hátha… :)Utaznom se kellene 😉
Ügyes ötlet!de miután én bármikor meg tudlak hívni egy kávéra(-:, így csendes szemlélő vagyok, de állandó olvasód! BÚÉK 2011 Barátom!
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Ha az időjárás engedi szívesen meglátogatunk mi is! Pont “otthon” leszünk, így nem 1200km-ről jönnénk, hanem csak 260km-ről… de ez még több tényezős:) még pl. meg is kellene nyerni:)
Nagy kár, hogy messze lakom! BÚÉK!
Most nem élnék a lehetőséggel, de nyáron esetleg megismételed majd?BUÉK!
Rendben, én is bejelentkezem hivatalosan! BÚÉK! Éva
Én is meg tudnám oldani! Mekkora ötlet! 🙂
Én is jönnék! Hajrá! (bocs, de magamnak is!)
Szóval akkor Julcsi, mehet a neved a kalapba?:)Rose, közel van a kórház…:)Max, nagyon köszi, és viszont!!Maggombóc, hajrá!Ottis, BÚÉK neked is!Ági, persze, bármikor, ha erre jársz:)Éva, örülök, hogy végre…:)Leda, KAnya, szuper lenne!
Már olyan régen vagyok csendes olvasód, illendőnek éreztem az állandókhoz csatlakozni.A játékra nem jelentkezem ilyen mesziről, pedig szívesen “meghatnálak”, 🙂
Kedves Györgyi, köszönöm:))
Nyílt levél az ötszázadik olvasóhoz.Kedves Ötszázadik Olvasó!Szeretném eléd tárni, hogy milyen hányavetett sors regisztrált olvasónak lenni. Kb. egy hétig figyeltem Móni blogját óránként, hogy én legyek a négyszázadik és enyém legyen a gúnár. AZTÁN ELSIKKASZTOTTA MÁRTON LUDAMAT és ráadásul kopasz nyakúmat is meghalasztotta, több hétig sírtunk-ríttunk utána, de aztán mint egy szappanoperában feltámadt és Don Alfredo Főnixként tért vissza a farmra.Szóval kedves ötszázadik olvasó vigyázz ezzel a meghívással, mert félek, hogy csak smack levest kapsz.:):):)Na jó, bevallom, csak az irigység beszél belőlem, hogy most nem tudok a játékban részt venni. :):):)Mindenkinek nagyon Boldog Új Évet! A szavazáshoz meg csak annyit… Könyv. Ágyba kucorodva olvasva, sok-sok életképpel a családodról, ismeretlenül is nagyon szeretem őket. Köszönöm neked, hogy ebben az évben is ennyi kedves történetet és receptet megosztottál velünk.Gyöngyi
Gyöngyi, ha egyszer errefelé jársz…komolyan, neked adom a kopasznyakút…:))
Hú, Fehérnyúl, ezen a bejegyzésen olyan jót nevettem! “ráadásul kopasz nyakúmat is meghalasztotta, több hétig sírtunk-ríttunk utána, de aztán mint egy szappanoperában feltámadt és Don Alfredo Főnixként tért vissza a farmra.”Már a 400. olvasó óta vártam, hogy én lehessek az 500., de már megint lekéstem róla… Nyáron megyünk, a Balatonra is, akkorra is hirdethetsz valami játékot 🙂
Draga Moni!Ha tudnad, mennyira sajnalom, hogy nem vehetek reszt a sorsolasban!!!Szerencsere az idoszamitas elotti idokben egyik fo kavezod voltam; igazsagtalan is volna elvennem a helyet huseges olvasoid elol.Ezert csak igy, a tavolbol kivanok eredmenyes,gyonyoru uj evet!
Libát még megoldottam volna, no de január 14 nem megy. Nem és nem.De állandó olvasód maradok, ötleteid előtt főt hajtok. Meg természetesen egészségben, boldogságban (hja, a pénz nem boldogít, csak ha van) gazdag 2011-et kívánok.
Fú Móni, nagyon mennék, de ehhez messze vagy 🙂 Várom a beszámolót az öt szerencsésről! 🙂
Ha már Szeged ki lett emelve…Én is mennék, de sajnos nem megoldható. Így fordítok a játékodon egyet, hátha TE hamarabb jutsz el Szegedre. Ha így lesz, én látlak vendégül téged. Vagy szervezünk egy szegedi olvasótalálkozót… :-)))) (vannak itt is “páran” akik olvasnak.) Nos? Legkésőbb a könyved megjelenése alkalmából egy dedikáló országjáró turné keretén belül… :-))))))))))
Kedves Maimoni!Nagyon jó ötlet a meghívás. Előre is köszönöm, hátha … Már nagyon régóta Hozzád fordulok ötletekért, ha valami különlegeset szeretnék sütnifőzni. A stílusod, ahogy a blogodat írod, profi íróra és érzékeny lelkű anyára, emberre vall. Nagyon örülnék, ha megismerhetnélek. Szerencsére a közeledben lakom, Keszthelyen.
Szívesen jönnék én is, ha az öt főben benne leszek:-)))Boldog újeszetendőtr kívánok Neked és Családodnak is.Kovica
Igen, igen! Ki ne hagyj a kalapból:)
BUÉK! :)Hümmm jó ötleteid vannak 🙂 s a dátum számomra azért “érdekes” mert pont azon a napon születtem 🙂 Most tehát az égiekre és a te kezedre bízom a szerencsémet !Köszönöm a lehetőséget,sziók!
Jajj, Domonika, elkerülte a figyelmemet ez a kedves ajánlat… Hát, ha megyek Szegedre, mindenképp szólok előtte!:))