Nagynéném a – nem bántásképp mondom – szokásos karácsonyi ajándéka (tusfürdő, dezodor) mellé félszegen megjegyezte: nem mondta apád, találtam a padláson 1931-32-es újságkivágásokat, csupa recept, kell?
Kell hát!
Dacolva az autóban olvasást követő hányingerrel, már a hazafelé vezető úton belemélyedtem a kis gyűjteménybe. Megsárgult lapokat hajtogattam ki óvatosan, nehogy tovább szakadjanak, és olvastam fel férjemnek az egyik szerkesztő kirohanását, miért is nem való a nők kezébe volán.
A Pesti napló 1931. december 25-i számában a “Fejezetek az ínyesmesterség köréből” című rovatban (amelyet egyébként maga Magyar Elek, Az ínyesmester szakácskönyve írója vezetett) a krampampuliról találtam egy remek kis értekezést. Olvassátok el ti is!
Talán vannak, akik azt mondják, hogy a modern amerikai italok divatjának idején a puncsfélék elvesztették jelentőségüket Szilveszter éjjelén, de bármennyire kedveljük is a cocktailek és társaik változatosságot nyujtó rendjét, Szilveszterkor mégis illő helyet adhatunk a puncsnak, és pedig elsősorban az égetettnek, azaz a krampampulinak.
Midőn közeledik az éjfél, hatalmas, öblös, tűzálló tálat állítunk az asztal közepére, s vagdalt fügét, magjától megfosztott datolyát, mazsolát, malagaszőlőt, cukrozott narancshéjat, dióval bélelt aszalt szilvát, darabokra tördelt szentjánoskenyeret rakunk bele. A tál tetejére vasrostélyt helyezünk, erre pedig egy kiló, nagyobb darabokra tört és narancshéjon kissé ledörzsölt süvegcukrot. A cukrot megöntözzük fél liter finom cukornádrummal (ennek egy része kisüstön főtt szilvórium vagy seprőpálinka is lehet). Fidibusszal meggyujtjuk (ilyenkor a lámpákat elolthatjuk), s türelemmel figyeljük, amíg a lángoló szesz kiég s a felolvadt cukor a tálba csepeg. Mikor ez a processzus befejeződött, utána öntünk két liter jó, forralt, fűszeres (fahéj, szegfűszeg) fehérbort, 1 liter forró teát, 2 citrom és narancs levét. Pár percig állatjuk, de vigyázunk, hogy ki ne hűljön. Jól megkeverjük s megkóstoljuk, nincs-e híja valamilyen irányban. Elég erős-e, elég édes-e vagy ellenkezőleg, túlerős, túlédes-e? Ha kell, segítünk a bajon, s azután puncspoharakba szűrjük a párolgó italt. A kívánatos gyümölcsökből mindenkinek adunk egy-két darabkát.
Az óra íme éjfélt üt, a krampampulival telt poharakat kocintásra emeljük.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Engem az is érdekelne, miért is nem való a nők kezébe volán :)A mai napig sajnálom, hogy a nagymamám egyszer odaadta az összes régi újságot és könyvet a padlásról egy kislánynak az iskolai papírgyűjtésre 🙁 Gyerekként órákat töltöttem a sötét padláson, miközben azokat olvasgattam.
Érdekes ital lehet. Nálunk viszont nem lenne, aki igya, gondolom, min. 10 fős csapat kell egy ilyen adag elfogyasztásához!Jaj, ne mondd, te is hányingerrel küszködsz, ha autóban olvasol??? Én megspékelem fejfájással, szemfájással, esetleg a hányinger lejjebb húzódik és hasgörcsöt csinál. Ez komoly. A férjem állandóan piszkál miatta: ilyen bonyolult is csak te lehetsz, az mondja.:P
Nagyon szeretem ezeket a megsárgult régi újságokat, szakácskönyveket, “női” könyveket. Sajnos én sem örököltem semmit régről, de aprólékos gondossággal gyűjtögetem őket már 15 éve. Van sok Magyar Lányok, Magyar Úriasszonyok Lapja újságom – számomra igazi korrajz. Van két évfolyam Háztartás c. folyóiratom az 1800as évek végéből, és jó néhány háztartásvezetési könyvem is – már gondoltam, hogy csinálok belőlük egy blogot, régi receptekkel, tanácsokkal, cikkekkel, de attól tartok, kutya sem olvasná…
Heni, Szerintem nagyon is népszerű lenne egy ilyen blog 🙂 Mondhatni, hiánypótló.
Heni, én is ezt akartam mondani…:) Én olvasnám, bár az biztos, hogy jó sok munkát jelentene neked. De persze, ha szívesen csinálod…
Alexandra, lehet, azt is beírom…:) Az én nagyszüleim (mindkét részről) padlása is izgalmas volt, de sajnos,azokról sem maradt semmi…Sedith, megmondhatod a férjednek, nemcsak te vagy bonyolult!:)))
🙂 Tényleg? Lehet, hogy belevágok.Addig is egy kis idézet a Magyar Család Aranykönyvéből 1911-ből:”Többé-kevésbbé minden fiatal lélekben megvan az a sejtelemszerű várakozás, hogy az élet egyszerre, váratlanul valami nagyot hoz elébe és sokan aztán a haladó évek egész sora alatt mindig erre az ismeretlen valamire várnak, azt gondolva, hogy hiszen akkor, majd igazán helyt állnak ők is magukért. És addig? – Nos addig az ilyen gondolkozású ember rendesen az alkalmak százait mulasztja el. Mert ne felejtsük el, hogy az élet legnagyobb, legfontosabb pillanata mindig a jelen pillanat. Abban tegyük csak meg a magunkét s ezzel rögtön utat nyitunk magunknak a következő lépés felé, ami előbbre visz bennünket.”Bízom benne más is van rajtam kívül, aki kicsit magára ismert…
Annyira szeretem az ilyen réges-régi receptes, háztartásos bejegyzéseket! (is) :)Pont tegnap gondolkoztam rajta, hogy szétnézek az antikváriumban ilyen témájú könyvek- újságok után!!Heni: Én biztos szívesen olvasnám a blogot! 😉 És szerintem még sokan mások is!:))
Most nem tudom leellenőrizni, de szerintem majdnem szóról-szóra benne van így a szakácskönyvében is. És én is imádom a régi recepteket új kiadásban. :o)